Clinton-Soros tengely: Orbán ott kezdte, ahol Lázár abbahagyta

május 23, 2016

Soros GyörgySoros György. A NER totális össztűz alatt tartja egy éve

A magyar kormány kőkeményen beleállt az összeesküvéselmélet-gyártásba, ezzel pedig jó eséllyel rég nem látott mélységekbe sikerült taszítaniuk a magyar-amerikai kapcsolatokat. A kormányzati interpretáció szerint Barack Obama, Bill Clinton és Soros György mind Európa vesztét akarja, nem véletlenül szabadították ránk a menekülteket. Azért lehet abban némi logika, amit Orbánék csinálnak, még ha elsőre úgy is tűnik, hogy itt mindenki elveszítette a józan eszét. Bokros Lajos szerint a sorosozás és a háttérhatalmak emlegetése nyilvánvalóan bruttó bolondság, nettó hazugság.

Ahogyan arról a Budapest Beacon is beszámolt, Németh Szilárd Fidesz-alelnök május 13-án sértődötten kivonult az ATV stúdiójából, miután Szigetvári Viktor, az Együtt elnöke burkoltan leantiszemitázta. „Bármit be fognak vetni azért, hogy negligálják a magyar népszavazást. Hát erről beszélek. Tehát mindent, mindent bevetnek, a előretolt hazai politikusaikat, […] az előretölt hazai gazdasági érdekeltségeket, minden be fognak vetni” — utalt a rezsibiztos a tudjuk kikre, legalábbis Szigetvári szerint.

A botrányos jelenet azonban csak a kezdet volt, hiszen Bill Clinton egykori amerikai elnök felesége, Hillary Clinton elnökjelölt-aspiráns mellett tartott hétvégi kampánybeszédében Magyarországot is megemlítette. „Lengyelország és Magyarország – két ország, amelyik nem lenne szabad az Egyesült Államok és a hosszú hidegháború nélkül – most úgy döntött, hogy a demokráciával túl sok a baj, ezért most egy Putyin-féle vezetést akarnak. Jöjjön csak egy tekintélyelvű diktatúra, és ne engedjék be a külföldieket! Ismerősen hangzik? Ez megy mindenütt!” – magyarázta a korábban az Egyesült Államokat nyolc évig vezető elnök, amivel igencsak kihúzta a gyufát Szijjártó Péternél.

A külügyminiszter úgy reagált: köztudomású, hogy „Soros György elégedetlen a mai magyar kormánnyal, azt szeretné, ha nem ez a kormány irányítaná Magyarországot, és mi úgy látjuk, hogy ez az elégedetlenség jelenik most meg az amerikai kritikákban”. A Fidesz-frakció is ugyanerre az álláspontra helyezkedett.

„Egy tőről fakadnak az utóbbi napok amerikai kritikái, a Clinton család kommunikációjában Soros Györgynek a magyar kormánnyal szembeni elégedetlensége jelenik meg” – öntötte tovább az olajat a tűzre szerdán Szijjártó Szófiában, az Európa Tanács (ET) külügyminisztereinek tanácskozásán.

Lázár János kancelláriaminiszter komplett összeesküvés-elméletet is gyártott a menekültek és az Egyesült Államok köré. Szerinte az utóbbi érdeke, hogy Európába minél több muszlim bevándorló érkezzen, az Obama-féle meggyőződés egyik fő zászlóvivője pedig Soros György, aki Lázár szerint mindent meg fog tenni annak érdekében, hogy Magyarországon és más európai országban a saját személyes véleményének helyet csináljon. A kormány ennek megfelelően arra számít, hogy „Soros György aktívan is kész fellépni az egyik legveszélyesebbnek tekintett európai politikai ellenfele, az Orbán-kormány ellen”hangsúlyozta a tárcavezető az ötvenedik kormányinfón csütörtökön.

A Fehér Ház néhány órával később reagált Lázár kirohanásaira. Josh Earnest, a Fehér Ház szóvivője az AP kérdésére azt mondta: nem hallott a megjegyzésekről, majd a következőképpen reagált: „nem vagyok benne biztos, hogy ez méltó a válaszra”.

Orbán Viktor szokásos péntek reggeli, a Kossuth Rádióban elhangzott rádióinterjújában ott folytatta, ahol Lázár előző nap abbahagyta. A miniszterelnök szerint nem a véletlen szüli a Magyarországot vagy Lengyelországot érő kritikus megjegyzéseket. A Demokrata Párt vezetői mögött mindannyian tudjuk, hogy Soros Györgyöt kell látnunk, akihez az a háttérhatalom köthető, amelyik a muszlimok Európába való betelepítésén fáradozik. „Ezért azt kell mondanom, hogy a száj Clintoné, de a hang az Soros Györgyé”magyarázta Orbán a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában.

Szerinte a volt amerikai elnök megnyilatkozása remek lehetőséget nyújt arra, hogy végre beszéljünk arról a kérdésről, az amerikaiak hogyan, kiket, és miképpen finanszíroznak, továbbá milyen befolyást akarnak Magyarországon gyakorolni.

Vasárnap Kövér László is bekapcsolódott az ügybe: szerinte egy csónakban evezünk a nemzetiségekkel, amelyeket megpróbálják elsüllyeszteni különböző erők, ezért érdemes lenne komolyabban venni ezt a sorsközösséget. Az Országgyűlés elnöke a Kossuth Rádiónak a nemzetiségi kultúrák napja alkalmából adott, vasárnap reggeli interjújában azt mondta: szisztematikus lélektani-politikai háború folyik a világot eddig összetartó identitásokkal szemben. A tömeges migráció egyes felfogások szerint háború Európával, az európai országokkal szemben, és egy kultúráját vesztett, homogenizált európai populáció létrehozását szolgálja. Szerinte a globalizáció rengeteg kárral, hátránnyal és rombolással jár a nemzeti kultúrákra nézve. Olyan homogenizált európai populáció létrehozására irányul, amelynek a világ nagyvállalatai egy brüsszeli központból tudják diktálni a törvényeket – fogalmazott Kövér.

És hogy mindez mire jó? A 444 szerint a belső piacra a sorosozás (a kvótakampány miatt), az oroszra a sorosozás és az obamázás (jövő héten Budapestre látogat Szergej Lavrov orosz külügyminiszter), az amerikai jobboldalnak pedig az obamázás szólt (Donald Trump kampányának segítése, mert Hillary Clinton elnöksége maga lenne a horror Orbánékra nézve).

Bokros: már Orbán kegyencei is bolondot csinálnak magukból

A Modern Magyarország Mozgalom (MOMA) elnöke szerint nincsenek háttérhatalmak, azok csak bolond elmék és szennyezett lelkek torzszüleményeiként léteznek. Arra szolgálnak, hogy eltakarják a bolondok és gonoszok elsődleges felelősségét a gazdaság és a társadalom szétzüllesztéséről.

„Már írtam korábban, hogy az önmaga csalhatatlanságába belerévedt vezér bamba őrülete képes fantazmagóriák kiagyalására. De még nem írtam, hogy a vezér lakájai hivatali kötelességüknek érzik, hogy ők is szajkózzák az őrültségeket. Ez új jelenség. Romló anyagi gazdagságú, széteső társadalomban azonban ez sem megtakarítható. A vezérnek kiszolgáltatott kegyenc kénytelen bolondot csinálni önmagából” — magyarázza Bokros Lajos közleményében.

Szerinte „a sorosozás és a háttérhatalmak emlegetése nyilvánvalóan bruttó bolondság, nettó hazugság. Szóra sem lenne érdemes, ha nem a magyar kormány felkent képviselőitől hallanánk az ordas eszmék újjáélesztését. Elfelejtettétek, hogy Magyarországot a múlt században már egyszer tragédiába sodorta a lélekmérgező mocskos őrület? Szólok, mert vétkesek között cinkos aki néma”.