Egyelőre egyetlen fát sem vágnak ki az Orczy parkban

május 4, 2016

Orczy park. Fotó kettőspont Beszedesparkok.huAz Orczy park egy légifelvételen. Fotó: Beszedesparkok.hu

Minden eddiginél nagyobb fakivágásra készültek a józsefvárosi Orczy parkban, ám a fák egyelőre megmenekülnek. Úgy tűnik, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem törekszik a nagyobb átláthatóságra.

Ahogyan arról a Budapest Beacon is beszámolt korábban, 276 fát készülnek föláldozni a VIII. kerületben található Orczy parkban, a Ludovika Campus Projekt néven futó gigaberuházás miatt. 131 fát már korábban kivágtak, a maradék 145-höz viszont egyelőre úgy tűnik, nem nyúlnak hozzá.

A Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE) korábban ugyanarra hivatkozott, mint a Városliget beépítését erőltető szervezetek: hogy több lesz a zöldterület a rekonstrukció után, mint azt megelőzően, ám Erőss Gábort, a Párbeszéd Magyarországért (PM) helyi önkormányzati képviselőjét ez nem nyugtatta meg, és bejelentést tett a jövő nemzedékek jogaiért felelős ombudsmanhelyettesnek, valamint nyílt levelet is intézett az NKE diákjaihoz, és a hallgatói önkormányzat (HÖK) vezetőihez.

A nyílt levélre adott válaszában Szabó Marcel kiállt a fák mellett, és a szabályozás visszásságaira is fölhívta a figyelmet. Az ombudsmanhelyettes azt írja: „Nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű beruházások speciális jogi szabályozása megbontotta ezt a jól működő rendszert, az ügyféli jogok korlátozásával lényegében kiiktatta a társadalmi részvétel jótékony hatását, a döntéseket természetvédelmi szempontból kevésbé megalapozottá és átláthatatlanná tette, s ami a legsúlyosabb, e potenciálisan kevésbé megalapozott döntéseket fellebbezésre való tekintet nélkül, a bírói út lehetőségét kiüresítve, statáriális jelleggel végrehajthatóvá tette. Amennyiben tehát első fokon, a természetvédelmi szakmai szervezetek kizárása mellett hibás döntés születne, az azonnali végrehajtás és a természeti károk speciális természete miatt a korrekció lehetősége megszűnik”.

Erőss a fakivágásokat elrendelő határozat ellen fellebbezett, szerdán pedig az NKE főtitkárával, Horváth Józseffel, a beruházás felelősével mintegy kétórás tárgyalást folytatott, ami kifejezetten pozitív eredménnyel zárult.

A felek több dologban is megállapodtak, így például abban, hogy mindaddig, amíg el nem végzik az eddigi tervek felülvizsgálatát, addig egyetlen fát sem vágnak ki. Ennek során igyekeznek minden olyan fát lehúzni a halállistáról, amely kertészeti okokból került fel rá, mert korhadt, odvas, csenevész, vagy viharsérült, de a kerti utak nyomvonalának megváltoztatásával további fák is megmenthetők. Arról is megállapodtak, miszerint Horváth megfontolja, hogy a fákon jelenleg fészkelő madarakkal és védett denevérekkel külön szakvélemény foglalkozzék-e, arra pedig ígéretet tett, hogy a gondatlanul végzett munkálatok során megsérült növények miatt a kivitelezőket fokozott gondosságra inti. Az egyetem azt is megfontolja, hogy a fapótlás során csemeték helyett idősebb fákkal pótolják a kivágandókat, az önkormányzat részére a fakivágási engedély mellékletét képező térképet viszont megküldik, a csütörtöki testületi ülésen tehát a képviselők belenézhetnek ebbe, már ha Kocsis Máté polgármester hagyja.

Az elterjedt hírekkel szemben a Diószeghy utcai fasor nagy része eleve nem is szerepel a kivágandók között – derült ki szintén a megbeszélés során, a leendő épületek helyét azonban nem lehet megváltoztatni, így néhány egészséges fa mindenképp a beruházás áldozatává válik.

Az NKE azt is támogatja, hogy akár lakossági fórum, akár közmeghallgatás formájában lehessen a beruházást megismernie és megvitatnia a környékbelieknek. A transzparencia jegyében az egyetem egyébként a tervek eddiginél nagyobb részét is nyilvánosságra hozta, így a korábbiaknál jobban átlátható, mi és hova épül. Erőss kérte, hogy minden más dokumentumot is tegyenek közzé, így például az ökológiai hatásvizsgálatot, a főtitkár pedig azt ígérte: ezek egy része hamarosan nyilvános lesz.

Az ügyet kirobbantó Jakabfy Tamás, a Lehet Más a Politika (LMP) józsefvárosi önkormányzati képviselője korábban Patyi Andrásnak, az NKE rektorának, a Nemzeti Választási Bizottság (NVB) elnökének írt nyílt levelet. Az ellenzéki politikus a Budapest Beaconnek korábban úgy nyilatkozott: az Orczy park ügye nem pártérdek, hanem egy „hihetetlenül fontos közérdek”, ezért is lényeges, hogy a Városligethez hasonlóan az Orczy parkban is civil riadólánc alakult, továbbá internetes petíció is indult a fák megmentéséért.

Nyilvánvalóan a civil nyomásnak is köszönhető, hogy egy ideig még nem indulnak be a láncfűrészek az Orczy-parkban.