Életmentő készüléket adott át az Együtt a Leukémiás Gyermekekért Alapítvány

szeptember 22, 2016

csoka-monika-kozepen-a-srac-molnar-denes-jobb-szelen-fodor-zsuzsaCsóka Monika (bal szélen), Molnár Dénes, a klinika egyik páciense, akinek a gyógyulását elősegítheti az új berendezés (balról a harmadik), Fodor Zsuzsa (jobb szélen). Fotó: Budapest Beacon, Szegő Péter

Egy életmentő, úgynevezett diffúziós kapacitásmérőt adott át az Együtt a Leukémiás Gyermekekért Alapítvány a Tűzoltó utcai gyerekklinikának csütörtök délután. A készülék értéke 4,2 millió forint. A Tűzoltó utcai kórházban tartott, sajtótájékoztatóval egybekötött eseményen elhangzott: a gyermekonkológiai betegségek nagy része ma már gyógyítható, de ez nagyon lassan megy át a köztudatba.

A készülék, amit az Együtt a Leukémiás Gyermekekért Alapítvány (ELGYA) adott a Tűzoltó utcai gyermekklinikának, a rosszindulatú daganattal küzdő gyerekek gyógykezelésében fog fontos szerepet vinni – közölte a 4,2 milliós gép sajtótájékoztatóval egybekötött bemutatóján Csóka Monika, az onkológiai osztály osztályvezető főorvosa. Hangsúlyozta: korábban a klinikának nem volt ilyen, a légzésfunkció mérésére alkalmas készüléke.

Mint a főorvosnő fogalmazott, ezzel az új műszerrel a daganatos gyerekek kezelésének megkezdése előtt vizsgálható a gyerekek légzési funkciója. Egy komoly műtét gyakran a légzésfunkció károsulásával jár, ez a gép pedig a legkisebb légzéskárosulást is méri – közölte Csóka.

„Nagyon lassan megy át a köztudatba, hogy a gyermekonkológiai betegségek nagy része ma már gyógyítható. A leukémia egyik típusában, az akut limfoid leukémiában (ALL) lassan már a gyerekek közel kilencven százaléka véglegesen meggyógyítható ma Magyarországon. Azt a hiedelmet, hogy a rákbetegség egyenlő a halállal – amely a gyermekek esetében ma már egészen biztosan nem igaz – nagyon nehéz felülírni” – olvasható Csóka nyilatkozata az ELGYA háttéranyagában.

elgya-1A készüléket gyorsan le is tesztelték. Fotó: Budapest Beacon, Szegő Péter

„Évi több mint negyvennyolcmillió forint támogatást adunk át a gyermekonkológiai hálózatnak sok éve” – fogalmazott a sajtótájékoztatón Fodor Zsuzsa, az ELGYA kurátora. Arra hívta föl a figyelmet, hogy alapítványuknak létezik egy családtámogatási programja, valamint egy integrációs nyári tábora is. Utóbbin a beteg gyerekek együtt nyaralhatnak egészséges testvéreikkel „mert így könnyebben elengedik őket a szülők”.

A már idézett háttéranyag szerint „ma a fejlett világban több gyermek hal meg rákban, mint bármely más betegségben”, és a mai Magyarországon az egy és tizennégy éves kor közöttiek körében a balesetek után ez a leggyakoribb halálozási ok. Ugyanakkor, míg hatvan éve „a rákos gyerekek mindössze tíz százaléka élte túl a betegséget, ma már a daganatos gyerekek hetvenöt-nyolcvan százaléka sikeresen gyógyítható” – írja már idézett háttéranyagában az ELGYA.

elgye-2Fotó: Budapest Beacon, Szegő Péter

Amennyiben tetszett a cikkünk, és a jövőben is olvasna hasonlókat, itt lájkolhatja az oldalunkat (ha már korábban lájkolt minket, akkor ne kattintson!):