A Fidesz-KDNP megszavazta a Lex CEU-t, az egyetem mellett tüntettek, a PM a Kúriához fordul a paksi népszavazás ügyében, egy helyettes államtitkár bekérette az amerikai és a német ideiglenes ügyvivőt, amiért a CEU mellett dedikálták magukat, a Freedom House leszedte a keresztvizet Magyarországról, leváltják a washingtoni magyar nagykövetet – Orbán Viktor nagyon szexista kijelentést tett ezzel kapcsolatban, a megállapodást aláíró volt New York-i kormányzó is a CEU védelmében emelt szót, Soros György támogatta Habony Árpád tanulmányait, aki egyébként Szlovéniában terjeszkedik, házi őrizetben a Quaestor egykori vezetője – keddi hírösszefoglalónk.
A Fidesz-KDNP megszavazta a Lex CEU-t
A kedd délelőtt rohamtempóban lezavart vita után kora délután már el is fogadta a parlament Fidesz-KDNP-s többsége a Lex CEU-t, azaz a Magyarország legjobb egyetemét ellehetetlenítő törvényt. (Budapest Beacon)
„Hogyan állítsuk meg Orbánt?” – a CEU-ért tüntettek
Kora este több ezren gyűltek össze a CEU előtt, hogy élőláncot fonjanak az épület köré, válaszul arra, hogy az Országgyűlés Fidesz-KDNP-s többsége néhány órával korábban elfogadta az egyetemet ellehetetlenítő törvényt. A tüntetők egy része később átvonult a parlamenthez, ahol ki akarták tűzni az uniós zászlót, amit végül Kunhalmi Ágnes, a Magyar Szocialista Párt (MSZP) országgyűlési képviselőnője meg is tett, sőt, még egy rögtönzött beszédet is mondott. (Budapest Beacon)
A PM a Kúriához fordul a paksi népszavazás érdekében
A Nemzeti Választási Bizottság (NVB) elutasította Jávor Benedek, a Párbeszéd Magyarországért (PM) európai parlamenti képviselője által benyújtott népszavazási kérdést a paksi bővítés és a magyar energiapolitika ügyében. A magas testület emellett Szél Bernadettnek, az LMP társelnök-frakcióvezetőjének és Ungár Péternek, az LMP elnökségi tagjának két-két, ugyancsak a paksi beruházással kapcsolatos kérdését is elkaszálta. „Az NVB rossz szokásához híven politikai megrendelést teljesített, amikor az egyértelműség hiányára hivatkozva elutasította a képviselő kérdését” – reagált Jávor kérdésének elutasítására a PM. „A kifogás teljesen megalapozatlan, és csak azt bizonyítja, hogy az NVB a jogszerűség helyett a párthűséget tekinti vezérlő elvnek” – mondta Jávor, aki közölte, a döntéssel szemben kifogással él a Kúriánál. A politikus által benyújtott kérdés a következő volt: „Egyetért-e azzal, hogy az Országgyűlés úgy módosítsa a Nemzeti Energiastratégiát, hogy az a megújuló energiaforrások hasznosításátés az energiahatékonyság javítását előnyben részesítse az atomenergia alkalmazásával szemben?” (Budapest Beacon, MTI)
Egy helyettes államtitkár bekérette az amerikai és a német ideiglenes ügyvivőt, amiért a CEU mellett dedikálták magukat
Altusz Kristóf helyettes államtitkár bekérette szerdára a budapesti amerikai és német nagykövetség ideiglenes ügyvivőjét a felsőoktatási törvény ügyében. „Kedden Frank Walter-Steinmeier német köztársasági elnök az Európai Parlamentben beszélt arról, hogy Európa nem maradhat néma, amikor a civil szervezetek, vagy a tudományos világ elől elszívják a levegőt, mint ahogy most ez a Közép-európai Egyetemmel történik Budapesten.” (444, MTI, Budapest Beacon)
A Freedom House leszedte a keresztvizet Magyarországról
Ha szerkesztőségünk lenne a magyar kormány, nem tennénk ki az ablakba a Freedom House legfrissebb Magyarország-jelentését. „A Freedom House demokráciamérő skáláján az egyes a legjobb, a hetes pedig a legrosszabb osztályzat, Magyarország tavalyhoz képest 0,25 ponttal rosszabb értéket kapott, 3,29-ről 3,54-re rontották az osztályzatát. 2010-ben ez az érték még 2,39 volt.” A Freedom House munkatársai minden részterületen romlást tapasztaltak az elmúlt egy évhez képest, ami Magyarországot illeti. „A Freedom House kiemeli, hogy az EU-nak is újra kellene gondolnia saját szerepét, mert sem Magyarország, sem Lengyelország, sem a csatlakozni kívánó Szerbia esetében nem volt semmilyen következménye, ha politikusok vagy pártok megpróbálták aláásni a független intézményeket.” (Hvg.hu)
Leváltják a washingtoni magyar nagykövetet – Orbán Viktor nagyon szexista kijelentést tett ezzel kapcsolatban
Politikai döntés született arról, hogy nyáron leváltják Szemerkényi Réka washingtoni magyar nagykövetet. Az új nagykövet valószínűleg Szabó László külgazdasági és külügyminiszter-helyettes lesz. Az idevonatkozó újságírói kérdésre Orbán Viktor miniszterelnök nem tagadta Szemerkényi leváltását. Közölte: „nőügyekkel nem foglalkozom”, illetve „ebben Szijjártó Péter miniszter úr az illetékes”. (Atv.hu)
A megállapodást aláíró volt New York-i kormányzó is a CEU védelmében emelt szót
George Pataki, New York volt kormányzója közleményt adott ki. Ebben a republikánus politikus szót emelt az egyetem védelmében. A magyar származású amerikai politikus felidézte, hogy 2004-ben őt érte a megtiszteltetés, hogy aláírja Magyarország akkori miniszterelnökével a megállapodást, amelyben a CEU-t elismerték magyar egyetemként. Kiemelte: a CEU befektetés Magyarország számára, és minden támadás az egyetemi autonómia és akadémiai szabadság ellen komoly visszalépést jelent Magyarország magas színvonalú oktatásában és a két ország közötti kapcsolat jövőjére is hatással van. (MTI)
Soros támogatta Habony Árpád tanulmányait
Habony Árpád, Orbán Viktor informális tanácsadója, és egyik legfőbb bizalmasa 1987 és 1990 között Soros-ösztöndíjas volt: az Országos Széchényi Könyvtár (OSZK) és a Soros Alapítvány közös papírrestaurátor-iskolájába járt. A Soros Alapítvány több millió forinttal támogatta a képzést. (Mno.hu)
Szlovéniában terjeszkedik Habony Árpád
Egy törvényi kiskaput kihasználva három cég közel feles részesedést szerzett a Novatv24.si-ben. A Modern Media Group (MMG), a Ridikül Magazin és a Ripost egyenként 15-15 százalékos részesedést szerzett a szlovén Novatv24.si-ben – írja a Siol.net. A honlap szerint a Nova24TV-t tulajdonló médiacégben 800 ezer eurós tőkeemelés történt, amelyet a Habony Árpádhoz közel álló magyar médiacégek dobtak össze. A Novatv24.si közel áll a jelenleg ellenzékben lévő Szlovéniai Demokrata Párthoz (szlovén rövidítéssel: SDS), amely pedig a Fideszhez áll közel. „A Modern Media Group (MMG), a Ridikül Magazin és a Ripost egyenként 15-15 százalékos részesedést szerzett a szlovén Novatv24.si-ben – írja a Siol.net. A honlap szerint a Nova24TV-t tulajdonló médiacégben nyolcszázezer eurós tőkeemelés történt, amelyet a Habony Árpádhoz közel álló magyar médiacégek dobtak össze.” (Blog.atlatszo.hu)
Házi őrizetben a Quaestor egykori vezetője
Két év előzetes letartóztatás után házi őrizetbe helyezték Tarsoly Csabát, a Quaestor egykori tulajdonosát és elnökét. A hírt megerősítette Papp Gábor, Tarsoly ügyvédje. Ugyancsak házi őrizetbe került az előzetesből az ügy harmadrendű vádlottja, Mayer Zsolt is. „Tarsolyt és tíz társát az eddigi egyik legnagyobb magyar pénzügyi bűncselekmény elkövetésével vádolják: a Quaestor 250 milliárd forint kifizetetlen adósságot hagyott maga után, amiből 160 milliárd forintnyi szabálytalanul kibocsátott lakossági kötvény volt.” (444)
Rogán Antal bizalmasára írják a törvényt
Akár lex Kertésznek is lehetne nevezni az ügyvédi törvény új változatát, melynek a Rogán Antal bizalmasaként emlegetett belvárosi ügyvéd, Kertész Balázs lehet a haszonélvezője. A készülő szabályozás egyik kevésbé feltűnő nóvuma ugyanis eltörölné az ügyvédi hivatás és a cégvezetői pozíció közötti összeférhetetlenséget, éppen azt, ami kellemetlen helyzetbe hozta nemrég Kertész Balázst, és ami miatt a jogásznak le kellett mondania saját cége ügyvezetői posztjáról. A jogszabály társadalmi véleményezésére biztosított időszak a héten lezárul, így vélhetően nemsokára az Országgyűlés szakbizottsága elé juthat a javaslat. (Magyar Nemzet)
Az osztrák rektori konferencia vezetője szívesen látná Ausztriában a CEU-t
Vilnius polgármestere már korábban bejelentkezett a Fidesz által ellenségként kezelt egyetemért, ami az egész közép-európai régió egyik legjobb felsőoktatási intézménye, és most Ausztriából is jelezték érdeklődésüket oktatási vezetők. A Der Standard ír arról, hogy az osztrák rektori konferencia elnöke és egyben a klagenfurti egyetem rektora, Oliver Vitouch elmondása szerint örömmel látnák az intézményt Ausztriában. Akár Bécsben, Grazban vagy Klagenfurtban is. (444)
Óbuda jobb- és baloldali ellenzéke együtt kéri a mobilgátdöntés elhalasztását
A Jobbik, az LMP, az Együtt, az MSZP és a Párbeszéd óbudai helyi képviselői közös nyílt levélben kérik Tarlós István főpolgármestert, hogy a főváros közgyűlése szerdán még ne döntsön arról, hol épüljön mobilgát a Római parton. A szerdai napirenden ugyanis szerepel a téma. Az ellenzékiek azt szeretnék, ha Tarlósék megvárnák, hogyan dönt a kerületi választási bizottság arról a helyi népszavazási kérdésről, amit ők nyújtottak be idén március közepén. A mobilgát ügyéről itt írtunk bővebben. (444)
Fordítva sült el a kormány csodafegyvere – Magyarország lemaradt a régióban
Az elmúlt hónapokban újabb és újabb rekordot dönt a magyar foglalkoztatás, a munkaerőhiány egyre nagyobb probléma – mutat rá most megjelent Inflációs jelentésben az ismert problémára a Magyar Nemzeti Bank. A fogyatkozó munkaerőnél is nagyobb probléma, hogy a növekvő foglalkoztatás mellett a magyar munkaerő termelékenysége drasztikusan csökkent az elmúlt években, a régióban az utolsó helyre került Magyarország. (Napi.hu)
Németország elnöke: Európa nem hallgathat, amikor megfojtják a CEU-t
Frank Walter-Steinmeier német köztársasági elnök kedden az Európai Parlamentben tartott beszédet. Előadásában kitért a CEU-ra is. Azt mondta: Európa nem maradhat néma, amikor a civil szervezetek, vagy a tudományos világ elől elszívják a levegőt, mint ahogy most ez a Közép-európai Egyetemmel történik Budapesten. Az európai egységet, jogállamiságot és közös felelősséget méltató beszédét a képviselők többsége felállva tapsolta meg. Szájer József, az EP fideszes csoportjának vezetője nem állt fel, bár ő is tapsolt. (444)
Tanítási sztrájkot szervez a BME egyik tanára a lex CEU miatt
Bárány Tibor, a BME GTK Szociológia és Kommunikáció Tanszékének oktatója kedden a Fecebookon jelentette be, hogy addig nem hajlandó tanítani, amíg a magyar országgyűlés „vissza nem vonja a lex CEU néven elhíresült törvényt” . Ugyanakkor még feltételként kiköti, hogy a sztrájk akkor indul be, ha ahhoz országosan legalább 200 oktató csatlakozik, akik közül legalább húszan az ő egyetememén, legalább ketten az én tanszékemen dolgoznak. (444)
Amennyiben tetszett a cikkünk, és a jövőben is olvasna hasonlókat, itt lájkolhatja az oldalunkat (ha már korábban lájkolt minket, akkor ne kattintson!):