Elhunyt Ferjáncz Attila

április 23, 2016

Ferjáncz Attila. Fotó kettőspont Facebook, Roóz PéterFerjáncz Attila. Fotó: Facebook, Roóz Péter

Életének hetvenedik évében elhunyt Ferjáncz Attila örökös magyar rallybajnok – közölte a hírt fia szombaton a Facebook-oldalán.

„Édesapám! Szeretlek. Felneveltél egészségben, jólétben, szeretetben. Magyarország ikonja vagy, a magyar autósport mindent Neked köszönhet. Te, most már a legnagyobbakkal versenyzel egy jobb helyen. Királyként éltél és királyként távoztál! Ég veled édesapám!!!”írta szombat reggel a Facebookon fia, András.

Az MTI rövid nekrológja szerint Ferjáncz Attila tizenhét évesen kezdett versenyezni, 1964-től autóversenyzőként számos egyesület tagja volt, 1966 és 1990 között tizennyolcszoros abszolút rallybajnok, 1975-ben és 1984-ben hegyi bajnok is volt. 1981-ben és 1986-ban is bronzérmet nyert a rally Európa-bajnokságon.

1997-ig versenyzett, majd az Autósportszövetségben dolgozott. 1999 és 2007 között, majd 2009 óta a Magyar Nemzeti Autósportszövetség elnöke volt. Eredményeiért megkapta a Magyar Köztársasági Érdemrend Lovagkeresztjét.