Elhunyt Gróf András

március 22, 2016

Grov GatesBill Gates és Gróf András Kaliforniában 1992-ben. Fotó: AP

Életének nyolcvanadik évében hétfőn a kaliforniai Los Altosban elhunyt Gróf András, az Intel volt igazgatótanácsi elnöke, a Szilícium-völgy egyik kimagasló személyisége.

Gróf András 1936. szeptember 2-án született Budapesten egy középosztálybeli zsidó családban. Felsőfokú tanulmányait az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) kémikus szakán kezdte, majd az 1956-os forradalom és szabadságharc leverése után az Egyesült Államokba emigrált. A New York-i Városi Főiskola hallgatója volt, utóbb a Berkeley Egyetemen szerzett doktorátust.

A nevét időközben Andrew Grove-ra angolosító szakember 1963 és 1967 között a Fairchild Instrument munkatársa volt, majd 1968-ban a kaliforniai Santa Clarában az Intel egyik alapítója, 1979-től elnöke 2005-ig elnöke, 1987-től szintén 2005-ig igazgatója is. Döntő szerepe volt abban, hogy az Intel a világ legjelentősebb félvezetőgyártó cége lett, és elvitathatatlan érdemei vannak a kaliforniai Szilícium-völgy naggyá tételében.

Halálának okát az Intel idevonatkozó keddi közleménye nem részletezi, mindenesetre Gróf régóta Parkinson-kórban szenvedett.

A magyar akcentusát élete végéig megőrző Gróf nemcsak cégvezetőként, de tudósként is jelentőset alkotott: része volt az 1971-ben a mikroprocesszort föltaláló csapatnak, emellett számos tudományos szakkönyv szerzője.

Mindkét minőségében számos kitüntetés birtokosa volt. A Time-nál 1997-ben ő lett az Év Embere.

A világhírű tudóst és üzletembert felesége, Éva és két lánya gyászolja.