Elhunyt Kamondi Zoltán

március 17, 2016

Kamondi Zoltán. Fotó kettőspont Jegy.huKamondi Zoltán. Fotó: Jegy.hu

Életének ötvenhatodik évében csütörtök hajnalban elhunyt Kamondi Zoltán Balázs Béla-díjas rendező, forgatókönyvíró, producer.

Elhunyt Kamondi Zoltán, Balázs Béla-díjas rendező, forgatókönyvíró, producer. A művészt csütörtökre virradó éjjel váratlanul érte a halál – közölte csütörtökön délelőtt az MTI-vel a Magyar Filmművészek Szövetsége.

Kamondi Zoltán 1960 április 6-án született Budapesten. Egyetemi tanulmányait az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) matematika szakán kezdte, majd a bölcsészkar filozófia szakán folytatta. Filmrendezőként 1989-ben diplomázott a Színház- és Filmművészeti Főiskolán.

A romániai forradalom alatt haditudósítóként dolgozott a japán és a francia televízió megbízásából, valamint tudósítója volt a Szabad Európa Rádiónak is. Ebben az időben Makk Károllyal is együtt dolgozott, mint forgatókönyvíró és társrendező.

Első játékfilmjét 1990-ben forgatta Halálutak és angyalok címmel, melynek bemutatója a cannes-i filmfesztiválon volt. Nevéhez olyan alkotások fűződnek még, mint az Alkimista és a szűz (1999), a Kísértések (2002), valamint az „In Memoriam Petri György” címet viselő, a legendás költőről szóló huszonöt órás portréfilm (2001), illetve a Bodor Ádám Az érsek látogatása című novellája alapján készült Dolina (2006), amely a Filmszemlén a Legjobb látvány díját kapta, Karlsbadban pedig Kristály Glóbuszra jelölték.

Producerként részt vett Pater Sparrow 1 című filmjében, 1992 óta pedig színházban is dolgozott. Kísérleti műhelyt alapított Pécsett, ahol 1993-ban a Szív Bűnei című előadásával elnyerte az Országos Színházi Találkozó fődíját. 1994-ben a miskolci Nemzeti Színházban általa rendezett Salomé az Országos Színházi Találkozón megkapta a legjobb női alakítás díját, a kritikusok Kamondi rendezését pedig az évad legjobb előadásának tartották. 2002-től a Színház- és Filmművészeti Egyetemen is tanított. Legújabb, Halj már meg című alkotását nemrég fejezte be.

Munkái megannyi rangos hazai- és nemzetközi elismerést érdemeltek ki. A Kiki és a hímek című filmjével már egyetemi évei alatt, 1986-ban a legjobb rendező lett a berlini filmfesztivál rövidfilmes versenyében, és diák-Oscarra is jelölték Los Angelesben. 1992-ben elnyerte a San Remó-i legjobb zenés film díját, 1993-ban az országos színházi találkozó fődíját, 1996-ban és 2002-ben a Filmszemle díját, 1997-ben és 2003-ban a filmkritikusok díját, 1999-ben a manchesteri legjobb független film díját, a magyar színikritikusok díját, 2002-ben pedig a várnai, valamint a phenjani filmfesztivál díját. 2003-ban Balázs Béla-díjjal tüntették ki.