Elhunyt Pataki Ferenc; Magyarország megszakítja a nagyköveti szintű diplomáciai kapcsolatot Hollandiával – jelentette be Szijjártó Péter; fölrobbant a Facebook a hollandügyre reagálva; Deutsch Tamás és Tarlós István is megszólalt a hollandügyben; Kulcsár Attila kiszabadult; az MLP kész arra, hogy mind a százhat egyéni választókerületben önállóan indítson jelöltet; terrorcselekmény előkészületével gyanúsítják P. Lászlót a Teréz körúti robbantás miatt; hónapok óta nem működik a dohányzásról való leszokást segíteni hivatott kormányzati telefonszám; havi ötmilliós fizetésük mellé kedvezményes hitelt kapnak a Magyar Nemzeti Bank vezetői; jobban fogyott a magyar 2017 első félévében mint egy évvel korábban; 2015 óta két, azaz két esetben született Magyarországon jogerős elmarasztaló ítélet menekültek sérelmére elkövetett hatósági erőszak ügyében; Polt Péter a Kúriához fordult jogorvoslatért Ahmed H. ügyében; lehet, hogy nem hír, de nőtt Mészáros Lőrinc birodalma – pénteki hírösszefoglalónk.
Elhunyt Pataki Ferenc
Életének kilencvenhetedik évében elhunyt Pataki Ferenc fejszámolóművész, lakhelye, a XIII. kerület és szülővárosa, Dombóvár díszpolgára. (Budapest Beacon)
Szijjártó: Magyarország megszakítja a nagyköveti szintű diplomáciai kapcsolatot Hollandiával
Szijjártó Péter külügyminiszter rendkívüli sajtótájékoztatón jelentette be, hogy konzultációra hazarendelte a Hollandiába akkreditált magyar nagykövetet a holland nagykövet lapinterjúja miatt. Szijjártó úgy értékelte a lépést, hogy határozatlan időre megszakítottuk a nagyköveti szintű kapcsolatot Hollandiával, és hogy „ez a diplomáciában az egyik legradikálisabb lépés”. Az ügyvivői szintű kapcsolat viszont marad. A Bem tér keménykedésének előzménye, hogy – mint arról a Budapest Beacon pénteken beszámolt – a hivatali ideje lejártával Budapestről távozó holland nagykövet, Gajus Scheltema egy vele készült interjúban elég rendesen nekiment a Nemzeti Együttműködés Rendszerének. (Budapest Beacon, 168 Óra, Index)
„Hadat kellett volna üzenni nekik!!!” – fölrobbant a Facebook a hollandügyre reagálva
A Facebook népének néhány, hollandügyben írt bejegyzését és hozzászólását idézzük: „A jövő héttől kezdődően mindenkinek igazolnia kell, hogy a felmenői között nem voltak hollandok”; „Lesz még Amszterdam magyar falu”; „Van Gogh, nincs nagykövet”; „Ez vicc! Hadat kellett volna üzenni nekik!!!”; „Remélem, a holland hadsereg még a tél beállta előtt fölszabadítja Újlipótvárost. (Ceglédet is írhatnám, de lemondok róla.)”; „Sajnos csak négy napig voltam Hollandiában. Még a levegő is szabadabb ott. Először az életben nem volt kedvem hazajönni”; „Lezárjuk a magyar-holland határt”; „A Hágai Nemzetközi Bíróság tegye át a székhelyét Moszkvába!” Volt, aki a borítóképét egy olyanra cserélte, amelyen holland tulipánok láthatók. (Facebook)
„Szopjuk le azt, aki sértegeti a magyarokat” – megszólalt Deutsch Tamás a hollandügyben
Ellentétes tartalommal, mint a fönt idézettek, de Deutsch Tamás, a Fidesz alapító tagja és európai parlamenti képviselője is megszólalt a hollandügyben. „Szóval a haladókáim szerint továbbra is hagyjuk a francba a komoly viselkedést (itt hiányzik egy vessző – a szerk.) és azonnal szopjuk le azt, aki sértegeti a magyarokat, különösen ha egy operettállam távozó nagykövetéről van szó” – írta Deutsch. (Facebook)
„Meghatározhatatlan identitású bárból”: Tarlós István nem túl kódoltan b.zizott egy jót a hollandügyben
„Bizonyos jelekből arra lehet következtetni, hogy ez a nagykövet, ez nem szokványos diplomáciai feladatokat látott el, és nem szokásos diplomatamagatartást tanúsított, hiszen olyan helyekről, olyan üzengetésekre ragadtatta magát, ami nem tudom, mióta szokásos egy nagykövet esetében. Mert, hogy egy meghatározhatatlan identitású bárból üzengessen fővárosi közlekedésszervezési problémák ügyében Budapest főpolgármesterének, hát valami oka van, hogy a körülbelül százötven nagykövet közül soha senkinek nem jutott az eszébe, kivéve őt” – közölte Budapesti sajtótájékoztatóján Tarlós István főpolgármester. (Index)
Kulcsár Attila kiszabadult
Kulcsár Attila néhány hetes fogva tartás után pénteken hajnalban elhagyta a tököli büntetés-végrehajtási intézetet. A 2003-ban kirobban brókerbotrány büntetőperében idén tavasszal született meg a jogerős ítélet, melyben öt évre ítélték Kulcsár Attilát. Ám a büntetőeljárás során korábban elrendelt különféle kényszerintézkedések – előzetes letartóztatás, házi őrizet, lakhelyelhagyási tilalom – beszámítása miatt Kulcsárnak idén nyáron már csupán néhány hétre kellett visszamennie a börtönbe. A K and H Equities egykori vezető brókere és társai ellen 2005-ben emelt vádat sikkasztás és más cselekmények miatt az ügyészség. E szerint 1998 és 2003 között a K and H Bank brókercégénél Kulcsár Attila rendkívül magas hozamokat ígérve, offshore cégeken keresztül jogosulatlanul forgatta az ügyfelek, köztük egyes állami vállalatok, önkormányzatok pénzét. A vádhatóság szerint az elkövetési érték huszonhárommilliárd, a kár több mint nyolcmilliárd forint volt. A különböző szintű büntetőperek tizenkét éven át tartottak, végül a Fővárosi Ítélőtábla Debrecenben eljáró tanácsa idén márciusban kihirdetett jogerős, másodfokú ítéletében jelentősen Kulcsár Attilát öt évre ítélte, így a kényszerintézkedésben töltött időt figyelembe véve már alig maradt a szabadságvesztésből. (MTI)
Az MLP kész arra, hogy mind a százhat egyéni választókerületben önállóan indítson jelöltet
„[…] Zajlik a jelöltállítás az egyedül indulás esetére. […] Közel hetven jelölt-jelöltünk (helyesen: jelöltjelöltünk – a szerk.) személye ismert, akiket különböző felületeken folyamatosan mutatunk be a választóknak, és ezt a munkát addig folytatjuk, amíg minden egyéni választókörzet liberális jelölt-jelöltjének (helyesen: jelöltjelöltjének – a szerk.) kiléte nem tisztázódik. A Liberálisok (helyesen: liberálisok – a szerk.) továbbra is bíznak abban, hogy 2018-ban a demokratikus ellenzék egyesíteni fogja az erőit […]” – írja pénteki közleményében a Magyar Liberális Párt. (Országos Sajtószolgálat)
Teréz körúti robbantás: terrorcselekmény előkészületével gyanúsítják P. Lászlót
Terrorcselekmény előkészületével gyanúsította meg a Központi Nyomozó Főügyészség a 2016. szeptember 24-i, Teréz körúti robbantás miatt jelenleg is előzetes letartóztatásban levő P. Lászlót – közölte a főügyész. Keresztes Imre közleményében azt írta: a gyanúsított egymillió eurót kívánt a Belügyminisztériumtól további robbantások elkövetésével fenyegetve megszerezni. A gyanú szerint P. László a Teréz körúti robbantást követően e-mailt küldött a Belügyminisztériumnak, melyben leírta a két rendőrjárőr megölésének szándékával működésbe hozott robbanószerkezet összetételét, elkészítésének lépéseit, és jelezte, hogy egy későbbi időpontban konkrét követelésekkel fog előállni. Keresztes szerint a robbanás ereje alkalmas volt arra, hogy a közvetlen közelében lévő járőrök, illetve a detonáció két és fél-három méteres körzetében tartózkodó járókelők az életüket veszítsék, a távolabb lévők testi épsége, egészsége pedig jelentős veszélybe kerüljön. Erre tekintettel a főügyészség már előre kitervelten, aljas célból, több ember és hivatalos személy sérelmére, több ember életét veszélyeztetve elkövetett emberölés bűntette kísérletének megalapozott gyanúját közölte P. Lászlóval pénteken. Ezért a bűncselekményért már életfogytig terjedő szabadságvesztés is kiszabható. (MTI)
Hónapok óta nem működik a dohányzásról való leszokást segíteni hivatott kormányzati telefonszám
Részletek itt. (444)
Havi ötmilliós fizetésük mellé kedvezményes hitelt kapnak a Magyar Nemzeti Bank vezetői
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) két alelnöke is kap nagyon olcsó hitelt a jegybanktól, és a havi 4,95 millió forintos bruttó bért kereső ügyvezető igazgató is hozzájut a kedvező munkáltatói kölcsönhöz. Amíg az átlagember nyolcszázalékos THM-re kap személyi kölcsönt egy kereskedelmi banktól, addig az MNB-ben 1,9 százalékos kamatra osztják ezt a fajta hitelt. (24.hu)
Jobban fogyott a magyar 2017 első félévében mint egy évvel korábban
Nőtt a népesség természetes fogyása az első félévben; többen születtek, de többen is haltak meg az előző év azonos időszakával összehasonlítva – közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). A közlemény szerint január és június között 43 870 gyerek született, 0,2 százalékkal több, mint az előző év azonos időszakában, miközben 69 062-en haltak meg, ami 8,5 százalékkal több a tavalyinál. A természetes fogyás 25 192 fő volt, 5289-el több az egy évvel korábbinál. Ezer lakosra 9,0 élveszületés és 14,2 halálozás jutott. A házasságkötések számának 2011 óta tartó emelkedése megtorpant és visszaesett az egy évvel korábbihoz képest: az év első felében megkötött 21 624 házasság 4,6 százalékkal, vagyis 1033-al volt kevesebb. (MTI)
2015 óta két, azaz két esetben született Magyarországon jogerős elmarasztaló ítélet menekültek sérelmére elkövetett hatósági erőszak ügyében
A Legfőbb Ügyészség a sajtó rendelkezésére bocsátott egy feljegyzést a határ mentén menekültek sérelmére elkövetett rendőri-katonai túlkapások ügyében született feljelentések alakulásáról. Összesen ötvenhat följelentést regisztráltak, 2015-ben ötöt, tavaly harminchatot, idén pedig tizenötöt. A följelentők tizenhét esetben magánszemélyek voltak, tizennégy alkalommal valamelyik rendőri szerv, egy esetben a Magyar Honvédség, egy alkalommal az Európa Tanács Kínzásellenes Bizottsága, tizenegy esetben az ENSZ Menekültügyi Főbiztossága, három alkalommal valamely ügyészség, kilenc alkalommal pedig az Orvosok Határok Nélkül szervezet tett följelentést. A feljelentések elsősorban hivatalos eljárásban elkövetett bántalmazás miatt születtek, négy esetben közfeladatot ellátó személy eljárásában elkövetett bántalmazás bűntette miatt. Nyomozás ötven ügyben indult, ebből harminchat ügyben – egy esetben bűncselekmény, harminchat esetben bizonyítottság hiánya miatt – megszüntették a nyomozást, egy esetben felfüggesztették a nyomozást, tíz eljárás pedig jelenleg is folyamatban van. Vádemelés mindössze két esetben történt, mindkét ügyben jogerős ítélet is született, és az eljárás alá vontakra pénzbüntetést róttak ki. Az egyik esetben egy rendőr főtörzszászlóst százharmincezer forint pénzbüntetéssel sújtottak, mert a kiskunhalasi őrzött szálláson az őt folyamatosan szidalmazó, családját és társait folyamatosan fenyegető, agresszív magatartást tanúsító, tőle kerítéssel elválasztott sértettet a rendszeresített „kényszerítő vegyi eszközzel” jogszerűtlenül, szakszerűtlenül és aránytalanul közvetlen közelről legalább egyszer arcon fújta. Egy másik esetben egy szerződéses szakaszvezetőt marasztalt el a bíróság és sújtott háromszázezer forint pénzbüntetéssel közfeladatot ellátó személy eljárásában elkövetett bántalmazás bűntette és testi sértés bűntette miatt. Ő a Szegedi Törvényszék Katonai Tanácsának megállapítása szerint térddel arcon rúgott egy földön ülő embert. (MTI)
Polt Péter a Kúriához fordult jogorvoslatért Ahmed H. ügyében
Jogorvoslatért a Kúriához fordult Polt Péter legfőbb ügyész, amiért a Szegedi Ítélőtábla hatályon kívül helyezte a röszkei közúti átkelőnél 2015 őszén történt tömegzavargás ügyében első fokon terrorcselekmény bűntette miatt elmarasztalt Ahmed H. ítéletét – jelentette be sajtótájékoztatóján a Legfőbb Ügyészség szóvivője. Fazekas Géza elmondta: a Legfőbb Ügyészség szerint a táblabíróság törvénysértő döntést hozott a szír férfi ügyében, amikor új eljárás lefolytatására kötelezte az elsőfokú bíróságot, mivel a végzés indokaként megjelölt hiányosságok pótolhatók lettek volna a másodfokú eljárásban. Ezért Polt Péter azt kérte a Kúriától: állapítsa meg, hogy a táblabíróság a büntetőeljárási szabályok megsértésével helyezte hatályon kívül az ítéletet. A szóvivő hangsúlyozta: a jogorvoslati indítvány nem függeszti fel a konkrét eljárást. (MTI)
Hopp! Nőtt Mészáros Lőrinc birodalma – de lehet, hogy ez nem hír
„A Mészáros Lőrinc felcsúti polgármester érdekeltségébe tartozó Konzum csoport a Konzum Befektetési és Vagyonkezelő Nyrt-n, valamint a Konzum PE Magántőkealapon keresztül 49,02 százalékos, meghatározó befolyást szerez az Appeninn Holding Nyrt-ben – derült ki a cégcsoport tőzsdei tájékoztatójából. A felvásárlásban összehangoltan eljáró társaságok a tőkepiaci törvény által előírt határidőn belül kötelező nyilvános vételi ajánlatot is tesznek az Appeninn részvényesei számára.” (444)
Amennyiben tetszett a cikkünk, és a jövőben is olvasna hasonlókat, itt lájkolhatja az oldalunkat (ha már korábban lájkolt minket, akkor ne kattintson!):