Gulyás Gergely és Varga Gergő a bíróság előtt. Fotó: MTI

Csütörtöki budapesti tárgyalásán mind Gulyás Márton, mind Varga Gergő igyekezett politikai kontextusba ágyazni, miért próbálták meg hétfő este festékes flakonnal megdobni a Köztársasági Elnöki Hivatalnak otthont adó Sándor-palotát. Az alábbiakban minimális szerkesztéssel, teljes egészében közöljük Gulyás Márton bírósági vallomását, illetve Gulyásnak és Varga Gergőnek az utolsó szó jogán elmondott beszédét.

Mint arról csütörtöki hírösszefoglalójában a Budapest Beacon beszámolt, a Budai Központi Kerületi Bíróság csütörtökön bűnösnek mondta ki társtettesként elkövetett garázdaság és rongálás bűncselekményében Gulyás Mártont és Varga Gergőt, amiért a hétfő esti tüntetésen a Sándor-palotánál festékkel megpróbálták eltalálni a Köztársasági Elnöki Hivatalnak otthont adó Sándor-palotát. Gulyást háromszáz, Vargát kétszáz óra közmunkára ítélték. Az ügyész súlyosbításért, az ügyvédek fölmentésért fellebbeztek, így az ítélet nem jogerős.

Gulyás Márton bírósági vallomása

Hornyák Szabolcs, bíró: Megértette, hogy mivel vádolja az ügyész?
Gulyás Márton: Megértettem.
H. Sz.: Kíván-e vallomást tenni?
G. M.: Kívánok, igen.
H. Sz.: A váddal kapcsolatban bármilyen rövid állásfoglalása, álláspontja van-e? Ez még nem tartozik a vallomás körébe, tehát ha valamilyen rövid észrevétele van a váddal kapcsolatban, akkor azt most elmondhatja.
G. M.: Nem tartom helytállónak.
H. Sz.: Elismeri-e a büntetőjogi felelősségét?
G. M.: Nem, nem ismerem el.
H. Sz.: Akkor a kihallgatása kezdetén a bíróság a személyi körülményeivel kapcsolatban kérdezi. Ezekre a kérdésekre is bármikor dönthet úgy, hogy nem válaszol.
G. M.: Megértettem.
H. Sz.: Mi az ön családi állapota?
G. M.: Nőtlen vagyok.
H. Sz.: Van-e élettársa?
G. M.: Nem kívánok erre válaszolni.
H. Sz.: Van-e kiskorú gyermeke önnek?
G. M.: Nem kívánok erre válaszolni.
H. Sz.: Van-e eltartásra szoruló hozzátartozója?
G. M.: Nem kívánok erre válaszolni.
H. Sz.: Mi az ön legmagasabb iskolai végzettsége?
G. M.: Nem kívánok erre válaszolni.
H. Sz.: Mi a foglalkozása önnek?
G. M.: Nem kívánok erre válaszolni.
H. Sz.: Mennyi a havi jövedelme?
G. M.: Nem kívánok erre válaszolni.
H. Sz.: Van-e ingó-, vagy ingatlanvagyona?
G. M.: Nem kívánok erre válaszolni.
H. Sz.: Van-e önnek tartozása?
G. M.: Nem kívánok erre válaszolni.
H. Sz.: Szenved-e valamilyen betegségben?
G. M.: Nem kívánok erre válaszolni.
H. Sz.: Ügyész úr! A személyi körülmények körül szeretne-e valamit kérdezni a vádlottól?
Ügyész: Tisztelt Bíróság! Nem kíván az ügyészség ezzel kapcsolatban kérdést feltenni.
H. Sz.: A védelem kíván-e kérdezni a személyi körülményekkel kapcsolatban?
Matlák Gábor, Gulyás Márton ügyvédje: A védelem sem kíván, köszönöm.
H. Sz.: Akkor a törvényes figyelmeztetések után megvan önnek a lehetősége, hogy a védekezését előadja.
G. M.: Rendben, köszönöm szépen. Először is elnézést kérek, ha kicsit összefüggéstelen, vagy nem feltétlenül rendezett gondolatokkal fogom előterjeszteni a védekezésemet.
H. Sz.: Az nem baj, csak tegye meg, legyen szíves.
G. M.: Van oka, tekintettel arra, hogy teljesen indokolatlan módon az elmúlt három napban a legalapvetőbb szabadságjogomban korlátoztak. Nem tudtam kielégítő módon aludni, pihenni és étkezni sem. Ma például két darab puffasztott rizsszeletet tudtam elfogyasztani, de tegnap sem tudtam ennél sokkal több táplálékot magamhoz venni, tekintettel arra, hogy kettő, marokban elférő zöldségkészítmény volt, amit a rendelkezésemre bocsátottak az elmúlt tizenhat órában. Úgyhogy, ha lett volna alkalmam a tettenérés után kielégítően pihenni és felkészülni erre a tárgyalásra, akkor valószínűleg sokkal megalapozottabban tudnám majd képviselni azt, amit most elő szeretnék vezetni, de az, hogy ezt nem tettem meg, szerintem része az ügyészség azon vágyának, hogy engem ebben a helyzetben tudjon láttatni széles e közvélemény és általában a bíróság előtt. Cselekedetemmel nyilvánvalóan nem követtem el semmilyen megbotránkoztatást, sőt, az én cselekedetem éppen, hogy helyrehozta azt a megbotránkoztatást, amit a köztársaság nélküli magyar állam köztársasági elnöke, Áder János elkövetett a magyar nép ellenében. Áder János bűnrészes azokkal a párttársaival együtt, vagy egyetemben, vagy volt párttársaival egyetemben, akik azt a törvényt megszavazták, ami Lex CEU-ként híresült el a közvélemény előtt és a sajtó híradásaiban, és amit egyébként a szintén fideszes többségű parlament szavazott meg, majd az egykori fideszes, Fidesz-tag, Áder János jóváhagyott, és ezzel az életbe lépett. A Lex CEU nem az első és nem az utolsó lépése volt az Orbán-rezsimnek abban a tekintetben, hogy súlyosan korlátozza, felszámolja a magyar nép alapvető szabadságjogait, ebben az esetben a tanszabadsághoz fűződő jogát. Az én cselekedetem valóban egy formális, kialakult, és normálisan működő demokrácia keretei között nem mondható éppenséggel ildomosnak. Hiszen a Köztársasági Elnöki Hivatal épülete valóban nemcsak funkciókkal rendelkezik, hanem szimbolikus jelentőséggel is. Ugyanakkor ez rögtön meg is magyarázza azt, hogy mi vitt rá erre a cselekedetre, ugyanis nem mást kívántam ezzel a cselekedettel nyilvánvalóvá tenni, mint azt, hogy sajnálatos módon a Köztársasági Elnöki Hivatal, amely egy rendkívül fontos intézménye lenne a magyar népnek abban a tekintetben, hogy garanciáját adja a szabadságjogai érvényesülésének, ezt a funkcióját megszüntette, felmondta, és egy az egyben kinevezőinek a szolgálatába állította ezt a hivatalt, ennek a hivatalnak a működését. Nem most, ezt elismerem, jóval régebben, de azt gondolom, hogy ez volt az utolsó csepp a pohárban. Én a cselekedetemet azért tettem – nem véletlenül narancssárga festékkel, ami ugyebár nyilvánvalóan a kormánypártok színére utal – hogy nyilvánvalóvá tegyem: ez nem egy független állami intézmény, hanem egy fideszes intézmény, és ilyen tekintetben nem tekinthető annak, aminek hazudja magát, ne is kezelje úgy a magyar nép, aminek hazudja magát, hanem kezelje úgy, ami egyébként, aminek minősül: egy fideszes pártintézménynek. S ha van valami, amit őszintén sajnálok, és amiért bocsánatkéréssel tartozom, úgy a bíróság, úgy az ügyész urak és az ügyészség intézménye irányába, úgy a megjelent polgártársak, a sajtó képviselői és általában a magyar nép irányába, az az, hogy miért vártam ennyi ideig. S hogy miért csak a Köztársasági Elnöki Hivatal épületét kezdtem el festékkel megdobálni, miközben nyilvánvaló, hogy a Magyar Nemzeti Bank épülete ugyanúgy ezért kiált, a főügyészség épülete ugyanezért kiált, sőt: gyakorlatilag azt lehet mondani, hogy a Parlament épülete is ugyanezért kiált, nem beszélve egyébként a Választási Bizottság épületéről, vagy a Nemzeti Választási Iroda épületéről. Mentségemre szóljon, enyhítő körülményként vegye figyelembe a tisztelt bíróság, hogy a Nemzeti Választási Irodával szemben a korrekciós eljárásra tavaly már kísérletet tettem. Nem az én szégyenem, hogy ez sajnos csak eddig jutott el. Úgyhogy én azt szeretném még a védelmemben elmondani, hogy amennyiben én innen kiszabadulok, ami vagy az előzetes fogva tartás után fog megtörténni, vagy rögtön most a tárgyalást követően, én csak arról tudom biztosítani a tisztelt bíróságot is, és általa mindenkit, akit az előbb megszólítottam, hogy nyilvánvalóan nem fogom vissza magamat a további hasonló cselekedetektől, hanem egészen addig, amíg ez a rezsim meg nem bukik, és a magyar nép vissza nem veszi önrendelkezését ezektől az elnyomóktól, addig én – és nyilvánvalóan további polgártársak – ezeket a cselekedeteket folytatni fogjuk. Egész egyszerűen azért, mert nem hagyott nekünk más lehetőséget erre a kormánypárt. Zárásként csak annyit szeretnék idézni, hogy a jelenleg regnáló miniszterelnök a rendszerváltás előtt egy hasonló tárgyalásra igyekezvén, illetve egy hasonló tárgyalás után azt a nyilatkozatot tette az akkori Fekete Doboz kameráinak, hogy az a hatalom, amely nem képes a civilizáltan megformálódó társadalmi erőkkel párbeszédbe bocsátkozni, az a hatalom csak magának tehet szemrehányást, és most nem őt fogom idézni, hanem saját magamat, hogy csak magának tehet szemrehányást, amikor ez a nép majd ellene fog fordulni. Én továbbra is békésen és erőszakmentesen fogom folytatni a saját cselekedeteimet, ahogyan tettem ezt eddig is, ezt nagyon fontosnak tartom hangsúlyozni, emberéletben kárt soha nem kívántam tenni, soha nem is fogok tenni, viszont abban nem ígérhetek semmifajta visszalépést, hogy a magyar nép számára elősegítsem azt a helyzetet, hogy az elnyomói ellenében végre valódi, hathatós eszközökkel fel tudjon lépni. Hangsúlyozom, az erőszakmentesség talaján állva továbbra is. Köszönöm szépen, hogy meghallgattak.
H. Sz.: Az ügyészi vádban festékekről, festékes dobozokról van szó. Ezek milyen festékes dobozok voltak, ezeket ki szerezte be, és ki vitte a helyszínre?
G. M.: Ezeket én szereztem be. Elmondom az események történetét. Amikor tudomást szereztem a Facebookon szerveződő tüntetésről, őszintén szólva ez még nem bőszített fel olyan minőségemben, hogy éjjel tíz órakor nyakamba vegyem a várost és festéket szerezzek, de utána odakapcsoltam egy interjúra, amit Kósa Lajos adott az ATV-ben, és azt éreztem, hogy itt a vég. És bár Kósa Lajos képviselő úr megnyilatkozásai kapcsán gyakran éreztem, sőt, gyakorlatilag mindig azt feltételeztem, hogy itt a vég, de most teljesen azt éreztem, hogyha ez a megnyilvánulás, ez az arcpirító arrogancia kizárólag a tv-képernyő túloldalán kerül felismerésre, és nem követi valami hathatós társadalmi ellenreakció, akkor igazából tényleg megérdemeljük ezeket az elnyomókat. Úgyhogy nyakamba vettem a várost, beszereztem azt a hat darab vízbázisú falfestéket, amit ugyebár az ügyészség ismertetett az iratokban, azért fontos, hogy ez vízbázisú, mert ez lemosható festék, nem zománcfestékkel dobáltam például, megtehettem volna, azt nem ismerem. Ezután megérkeztem a Köztársasági Elnöki Hivatal elé, ahol ezeket a festékeket kibontottam és megpróbálkoztam a festék luftballonokba való töltésével. Sajnos ebben kudarcot vallottam, ez nem sikerült, így nem maradt más lehetőségem, mint, hogy magukat a flakonokat hajítsam el az épület irányába, az épületnek, és ezzel valósítsam meg a beszínezését.
H. Sz.: Visszatérve a falfestékre és a flakonokra. Mikor és hol vásárolta?
G. M.: Ezeket legfeljebb egy órával a cselekmény elkövetése előtt egy Fogarasi úti kiskereskedelmi láncban, nem tudom szabad-e mondani a nevét.
H. Sz.: A bíróságon mindent szabad.
G. M.: Csak most épp a kormányzat ez ellen kampányt folytat és ez lesz majd a casus belli.
H. Sz.: Ha nem kíván egy kérdésre válaszolni, akkor nem válaszol.
G. M.: Tesco.
H. Sz.: A Facebook-tüntetést ön szervezte, vagy csak észrevette?
G. M.: Sajnos nem voltam szervező, ez valóban súlyosbító körülmény.
H. Sz.: Azt, hogy kimegy, és festékes lufikat akar dobálni az épületre, egyedül határozta el, vagy volt, akivel ezt megbeszélte?
G. M.: Egyedül határoztam el, bíró úr.
H. Sz.: És egyedül vitte a Szent György térre?
G. M.: Pontosan.
H. Sz.: Ott ön találkozott-e valakivel, beszélt-e valakivel?
G. M.: Többekkel találkoztam, főként olyan ismerősökkel, akiket inkább arcról, vagy lazábban ismerek hasonló rendezvényekről, tehát tudtam, hogy jó társaságba kerültem. Személyesen én egyedül Varga Gergőre emlékszem, nagyon kedves elvtársamra, nem tudom, hogy volt-e esetleg más ott, akivel közeli viszonyt ápolnék, de Gergőre konkrétan emlékszem.
H. Sz.: Varga Gergő vitt-e oda festéket, üveget, lufit, bármit?
G. M.: Nem tudok erről, uram.
H. Sz.: A dobálás hogyan történt?
G. M.: Ebben a tekintetben nem rendelkezem masszív gyakorlattal, ezért azt találtam ki, hogy a nyitott tetejű flakonokat fogom az üveg nyílásával az épület irányába eldobni, és így, ha nem is törik szét maga a flakon, mert arra kisebb esélyt láttam, de a csattanás következtében a benne lévő festék kinyomódik és szétkenődik a falon. Ezért a jobb kezembe fogtam ezt a flakont és futásból megpróbáltam átugrani azt a kordont, ami elválasztja a Sándor-palota épületét a Sándor-palota tértől és tüntetőket. Úgy sejtem, félig sikerült csak, mert dobás, illetve ugrás közben, már a levegőben, ha jól emlékszem erre, két készenlétis kolléga elkapott, a földre tepert, hátra csavarta a kezem és onnantól kezdve elindították az előállításomat.
H. Sz.: A Sándor-palotánál milyen kordon volt, hányan voltak ott, milyen távolságban volt a kordon az épülettől?
G. M.: Ez egy állandó kordon, tehát nem a rendőrség tette most ki a tüntetést biztosítandó, ez egy maximum ötven centiméter magas, inkább csak jelzésértékű kordon, aminek gondolom, az a jelentősége, hogy jelezze a látogatóknak, hogy meddig van lehetőségük megközelíteni az épületet.
H. Sz.: Hányan voltak ott a Sándor-palota előtti területen?
G. M.: Ezt nem tudom megmondani. Azt tudom mondani, hogy ott, ahol én próbálkoztam ezzel a dobással, igazából nem is volt senki, pont ezért is választottam ezt a részt, és volt egy másik ok, amiért választottam, mert, hogy ez volt a főbejárata az épületnek, egy fakazettás ajtó. És úgy gondoltam, hogy az hatna a legerősebben, ha ezt sikerülne befesteni, másrészt, arra gondoltam, hogy valószínűleg arról majd könnyebben le lehet vakarni a festéket, ha arra kerül sor.
H. Sz.: Rendőrök voltak-e ott a helyszínen?
G. M.: Természetesen.
H. Sz.: Hányan? Gyéren, sokan?
G. M.: Én sok rendőrt láttam.
H. Sz.: Sorfalat álltak a kordon mellett?
G. M.: Nem.
H. Sz.: Hol helyezkedtek el inkább?
G. M.: Ez egy érdekes kérdés, mert például az a rendőr, aki engem elkapott, és a kényszerintézkedést nagyban foganatosította, teljesen váratlanul jelent meg a számomra, nem is tudom felmérni, hogy honnan igazából. Határozottan emlékszem, hogy amikor elindultam abba az irányba, ahonnét el akartam dobni a festékes flakont, ott nem állt egyetlen rendvédelmis kolléga sem. Nem akartam, hogy előforduljon az, hogy véletlenül valakit fejbe dobok ezzel a palackkal. Nemcsak azért, mert akkor az egy súlyosabb tényállás lenne ugye, hatósági személy elleni erőszak, hanem mert az elveimmel nem fér össze. Tehát én nem akartam a rendőrség tagjaiban semmiféle kárt okozni. Nyilvánvalóan az épületet is azért akartam vízbázisú festékkel, és azért akartam a faajtón ezt a nyomatot hagyni, mert nyilvánvalóan sajnos nem Áder János kaparná le ezt a festéket, hanem azok a szerencsétlen emberek, akiknek ez a szerencsétlen feladatuk, a sorsuk, hogy hát az elnöki palotát rendben tartják. Velük szintén nem akartam kitolni, ez volt a megfontolás tárgya.
H. Sz.: Hány festéket vásárolt? Hányat vitt a helyszínre?
G. M.: Itt komoly ellátási zavar van, mert az éjszakának ezen a pontján megfelelő mennyiségben festéket beszerezni nem tűnt egyszerű feladatnak, ezért összesen csak hat flakonnal tudtam magammal vinni. Emlékeim szerint három volt tisztán narancssárga festék, három pedig narancshoz közelítő. De azt gondoltam, hogy az jó lesz.
H. Sz.: Festékkel hol próbálta a lufikat megtölteni, illetve hol hagyta őket, amikor eldobta a másikat?
G. M.: A Sándor-palota előtt, azon a részen, ami el van választva a kordonnal, ahogyan az előbb említettem. Ott van egy szépen kialakított ovális virágágyás. Ennek a Sándor-palotától távolabb eső végében próbálkoztam, ott bontottam ki a flakonokat és ott próbálkoztam a luftballonok megtöltésével.
H. Sz.: Ott találkozott Varga Gergővel is?
G. M.: Valahol ott, annak a környékén, igen.
H. Sz.: Előzetesen megbeszélték, hogy ott fognak találkozni?
G. M.: Nincsen emlékem, hogy megbeszéltük volna ezt. Nem.
H. Sz.: Ugye azt említette, hogy nekifutott. Mi lett a festékkel?
G. M.: Az a baj, hogy én azt nem láttam, mert amint a dobás mozdulata be tudott volna fejeződni, a karomat elkapta az intézkedő rendvédelmis és a következő pillanatban tényleg arccal voltam az utcakövön.
H. Sz.: Az ügyészségnek van-e kérdése?
Ügyész: Nincs kérdés.
H. Sz.: A védelemnek van-e kérdése?
M. G.: Igen, van. Varga Gergőn kívül volt-e olyan harmadik személy, akiről ön tud, hogy ehhez az akcióhoz csatlakozott, illetve tud-e arról, hogy a Varga Gergő csatlakozott egyáltalán ehhez az akcióhoz?
G. M.: Én nem tudtam erről, egyrészt nem láttam, hogy ki az, aki csatlakozott. A festékes flakonokat ott hagytam azon a helyszínen, ahová korábban is letettem, hogy akinek hasonló indíttatása lenne, az ne érezze, hogy ki van hagyva a jóból, és kifejezhessék nyilvánvalóan jogos felháborodásukat.
M. G.: Tud-e ön arról, hogy amikor önt leteperték, akkor már valamelyik rendőrnek festékes volt-e a ruhája? Illetve az ön cselekménye miatt valakinek festékes lett-e a ruhája?
G. M.: Nekem erről nincs emlékem, azt mondanám, hogy azok a rendőrök, akik engem előállítottak, ők nem voltak festékesek.
M. G.: Köszönöm, további kérdésem nincs.
H. Sz.: Amikor Varga Gergővel találkozott, akkor említette neki, hogy mire készül?
G. M.: Igen, bíró úr.
H. Sz.: Adott oda Varga Gergőnek festékes flakont?
G. M.: Én nem unszoltam senkit, nem is akadályoztam, letettem a festékes flakonokat, elmondtam, hogy mire fogok készülni és elindultam az épület irányába.
H. Sz.: Arról tud, hogy a Varga Gergőnél is volt ilyen festékes doboz?
G. M.: Nincs róla tudomásom, bíró úr.
H. Sz.: Amennyiben nincs több kérdés, a vádlott foglaljon helyet.
G. M.: Köszönöm.

Gulyás Mártonnak az utolsó szó jogán elmondott beszéde

Rövid leszek, mert mindenki nagyon fáradt. Szeretném megköszönni a sajtó képviselőinek, hogy ilyen nagy számban jelen voltak és jelen vannak, és hírt adnak az ügyemről. Ami nyilvánvalóan nem csak az én ügyem, de a sajtó nélkül sokkal kevesebben tudnák, hogy mi történik ebben az országban. Szeretném megköszönni a védőügyvédnek a védőbeszédet, én sem tudtam volna jobban elmondani. Köszönöm. És szeretném megköszönni az ügyészségnek is, mert nagyon szabatosan került kifejtésre, hogy mi a vád ellenem: kihívóan közösségellenes, erőszakos, nyugalom és közrend megzavarására alkalmasnak minősítette a cselekedetemet és most a bíróság eldönti, hogy ez valóban megtörtént-e. Itt egy olyan kérdés – ígérem, rövid leszek – egy jogelméleti kérdés van. Én nem vagyok jogász, engedjék meg, hogy mégis erre vetemedjem, az a kérdés ugye alapvetően, hogy az igazságszolgáltatásnak mennyiben kell valamilyen módon korrelálnia, vagy bármilyen módon fedésbe kerülnie a társadalom általános igazságérzetével. Én most arra az álláspontra helyezkedem, hogy nem árt, ha valamilyen fedés a kettő között fennáll. És azt kell, hogy mondjam, hogy amennyiben az én cselekedetem egyébként valóban kihívóan közösségellenes, erőszakos, nyugalom és közrend megzavarására alkalmas volt, akkor egyetértek az ügyész úrral, valóban a büntetőjog eszközeivel kell fellépni. Csak akkor kérdezném én, hogy mit kezdjen ez a társadalom azzal az igazságérzetével, amely – évekre visszamenőleg, de lehet azt  mondani, hogy akár évtizedekre visszamenőleg is – folytatólagosan sérül, folytatólagosan azt látja, hogy különböző csoportok és magánszemélyek erőszakosan, kihívóan közösségellenes módon visszaélnek a közhatalommal, rájuk bízott közvagyonnal, rájuk bízott mindenfajta egyéb vagyontárgyakkal, és azt lehet látni, hogy ezekben a kérdésekben az ügyészség soha nem mutat olyasfajta proaktivitást, mint az én ügyemben. Hangsúlyozom, nem arról beszélek, hogy engem adott esetben elítél ma a bíróság, akkor egyébként ezzel egyidejűleg másfajta, vagy ezzel összehasonlít bármilyen másfajta eljárást. Nem erről beszélek.  Az én ügyemet ettől külön kezelem, csak azt mondom, hogy a mai esetnek – és ez egyfajta szerénytelenség a részemről, kérem, hogy bocsássák meg nekem – azt gondolom, az is a kivetése, hogy ha én ma elítélésre kerülök, de csak ha azt nézzük, hogy önmagában az ügyészség milyen vádat és milyen büntetést indítványozott, letöltendő szabadságvesztést, ami aztán kerüljön felfüggesztésre. Tételezzük fel, hogy a bíróság ezt helyben hagyja. Mi fog akkor történni? Kielégül-e a társadalom igazságérzete ezzel a döntéssel? Én merem azt állítani, és bocsásson meg, ezért a szerénytelenségért, hogy ezzel a társadalom igazságérzete nem fog helyre jönni. Bár helyre billenne. Ha ez elég lenne ahhoz, hogy a társadalom igazságérzete helyre billenjen, akkor én most indulnék a Gyorskocsi utcába, vagy a Markó utcába és ígérem, ott fogok ülni életem végéig, csak azért, hogy a társadalom igazságérzete, ami szerintem egy nagyon fontos kérdés, érvényesítésre kerüljön. Hogyha nem fog ez megtörténni, és én azt gondolom, hogy nem fog ez megtörténni, akkor milyen precedenst teremt ez a bíróság, milyen precedenst teremt ez az ügyészség, ami egyébként, mondom még egyszer, folytatólagosan azt lehet látni, hogy bűnszervezetben elkövetett különböző visszaélésekkel, bűncselekményekkel kapcsolatban még a nyomozati szakaszba sem juttatja el ezeket az ügyeket. Itt ülnek azoknak a lapoknak a képviselői, akik megírják ezeket az ügyeket. Ma azért lehet egyáltalán tudni ezekről az ügyekről, mert még van valamelyest szűk köre a független médiának, amely megírja az ezermilliárdos áfa-csalásokat, megírják a különböző közpénzrablásokat, megírják a különböző közbeszerzéseknek hazudott nyílt rablásokat, és még hosszan folytathatnánk, de nem akarom folytatni, mert mindannyian pontosan tudjuk. Az emberek olvassák ezeket az orgánumokat, eljutnak hozzájuk ezek a híradások. Tehát, az a nagy kérdésem: az a bíróságnak a szándéka, hogy megakadályozza, hogy ilyen cselekmények előforduljanak? Odáig egyetértek az ügyészséggel, hogy az már egy rossz helyzet, amikor állampolgárok arra kényszerülnek, hogy mondjuk, például festékes flakonnal fejezzék ki a politikai véleményüket. Az nem egy szerencsés helyzet, ebben egyetértünk. Az már egy rossz állapot. De azáltal fog-e felszámolódni ez az állapot, azáltal fog-e egy párbeszédalapú, egy demokratikusabb rend kialakulni, hogy engem itt most elítélnek Varga Gergővel egyetemben, vagy attól, ha végre az ügyészség végzi a dolgát és utánamegy azoknak az igazi, nagy bűncselekményeknek, amelyek ma korlátozzák állampolgárok széles köreit abban, hogy a legalapvetőbb szabadságjogaikat gyakorolni tudják? Amely megbénítja ezt az államot, megbénítja ezt az kormányt, és köznevetség tárgyává teszi a legfontosabb közintézményeinket. Már csak nem is köznevetség tárgya, már csak sírni volna kedve az embernek. Tehát azt kérem, hogy a bíróság azt nagyon komolyan mérlegelje amikor az én ügyemben döntést hoz, hogy ha ténylegesen a társadalom igazságérzetét kívánja ma kielégíteni, akkor azt valóban az én ügyemben meghozott elmarasztaló ítélet fogja azt meghozni, vagy pedig az, hogy ha végre tényleg komolyan veszi az ügyészség a feladatát, és a valódi bűnelkövetők irányába indul el, és ezzel fogja az én feltételezésem szerint ténylegesen elejét venni annak, hogy ez a borzasztó elégedetlenség ami a társadalom széles körében jelen van, nem véletlen, hogy kimegy hetvenezer ember az utcára. Ezt el lehet hitetni az Echo TV-ben, meg az M1-ben, meg a TV2-ben, hogy berepülőztették őket Prágából, mert megtévesztett emberek, meg nyilván megtévesztett az egész európai közvélemény, meg az amerikai közvélemény, meg a különböző Nobel-díjas tudósok is, és így tovább. El lehet ezt hitetni ideig-óráig. A társadalom nem hülye emberek gyülekezete. Pontosan tudják, hogy ma az államhatalom nem az ő érdekükben szolgál, hanem őket megrabolva, csak a saját gazdagodását és hatalmának fenntartását gyakorolja. Úgyhogy én nagyon szépen kérem a bíróságot és kérem az ügyészséget is, hogy nőjenek fel a hivataluk súlyához, magasságához, és legyenek szívesek olyan eljárásokat indítani, amelyek ténylegesen a magyar nép mostani károkozásait fölszámolják. Amelyek ténylegesen a magyar nép elnyomóit és kizsákmányolóit hozzák ide, ahol most én állok. Mert sajnos nem én vagyok az, aki az igazi veszélyt jelenti a társadalomra. Azért mondtam, hogy sajnos, mert ha tényleg ennyin múlna a közvélemény helyrebillenése, higgyék el, én lennék a legboldogabb. De ezt önök is pontosan tudják, hogy nem így állunk. Köszönöm szépen, hogy meghallgattak.

Varga Gergőnek az utolsó szó jogán elmondott beszéde

Én nem vagyok jogász, csak annyit szeretnék mondani, hogy szerintem a demokráciában a jogaink és szabadságaink nem azért vannak, mert valami éteri erő garantálja őket, vagy, mert le vannak írva egy alaptörvénybe, ami a mi esetünkben elég gyakran változik ahhoz képest, hogy mennyire gránitszilárdságú. Ilyen módon a szólásszabadsághoz való jog akkor garantált, hogy ha használjuk, és ha feszegetjük a határait. Az nem szólásszabadság, hogy ha azt mondjuk, hogy van, úgyhogy ne használjuk. Azt lehet mondani azzal, hogy pattoghatsz, hát ne pattogj. Az olyan kivételes esetekben, mint a mostani, amikor, kiderült, hogy mi páran, és mint kiderült, a harmadik fantomtüntető úgy éreztük, hogy feszegetnünk kell a szólásszabadság határait, az azért van, mert olyan szintre süllyedt ez a közélet, amit már nem lehet tovább bírni. Ám rendben, fogadjuk el az ügyészségnek az érvelését, hogy ez csak egy garázdaság és egy rongálás, mintha nem lett volna több ezer ember ott és nem állt volna ott több száz rendőr aznap, mint hogyha egy hete nem nézne egymással farkasszemet eddig politikailag nem aktív több tízezer tüntető és a több ezer rendőr. Utóbbiak inkább hazamennének a családjaikhoz pihenni, de ehelyett attól félnek, hogy rájuk ront a tömeg. Egy ilyen környezetben arra vagyok kíváncsi, hogy ha ez tényleg csak egy egyszerű garázdaság volt, egy egyszerű rongálás, amiért tudtommal nem jár általában hetvenkét óra zárka az olyan embereknek, akik például műemlékekre firkálják rá, hogy „Ruszkik haza”, vagy bármit, azokat nem zárják be hetvenkét órára, és nem tárgyalják az ügyüket gyorsított eljárásban. Az, hogy az ügyészség minket erőszakosan benntartott, ezzel kiakasztott annyi embert, hogy két szimpátiatüntetés is volt, majd pedig most itt van ennyi ember ezen a tárgyaláson, tán maga is garázdaságot követ el, csak hát ők egy állami szerv. Kérdem én: nem lehetett eddig azt mondani, hogy ez az ország egy diktatúra, de mi van akkor, hogy ha tényleg az? Akkor mit mondunk rá? Ha az én politikai véleménynyilvánításomra azt mondják, hogy garázdaság, akkor mit mondunk majd arra, ami később jön? Ha ez, amit mi csináltunk, ez garázdaság és rongálás, és minden más kontextus nem számít, akkor a politikai véleménynyilvánítás jövőjének az alaphangja lesz a garázdaság, és minden más csak sokkal rosszabb lesz. Nem arról van szó, hogy az emberek félni fognak, hanem arról, hogy ha kriminalizáljuk azt is, hogy megszólalnak, akkor mi lesz a következő? Jövő héten föloszlatjuk a tüntetéseket, mert tíz óra után nem szabad hangoskodni? A krétarajzok lehetnek gyűlöletbeszédek? Esetleg a közösség elleni erőszakot úgy alkalmazzuk, hogy pont a romákat ítéljük el? Ja, várjunk, az már megtörtént. Hol tart ez az ország? Ha elítél engem ma itt a bíróság garázdaságért, akkor én azt büszkén fogom viselni. Mert akkor milyen ember az, aki olyan törvényeket tart be, amit ellene hoznak? Milyen nép az, amely olyan törvényeket tart be, amelyeket ellene hoznak? Köszönöm.

Amennyiben tetszett a cikkünk, és a jövőben is olvasna hasonlókat, itt lájkolhatja az oldalunkat (ha már korábban lájkolt minket, akkor ne kattintson!):