„Lapjára esik a tehénsz.r és a politika piszkos” – rendesen osztotta a NER-t ünnepi beszédében Majtényi László

március 15, 2017

[Majtényi László elvegyült a tömegben. Fotó: Budapest Beacon, Szegő Péter]

Szerda délután párezer ember gyűlt össze a fővárosban az Operaháznál, majd onnan a tömeg a Parlamenthez sétált, ahol meghallgatta Majtényi László volt köztársaságielnök-jelölt beszédét, aki keményen bírálta a kormányt és a jogállam helyreállításának előnyeit ecsetelte.

A Séta az új köztársaságért című, a Facebookon is meghirdetett eseményt a Dr. Majtényi Lászlót köztársasági elnöknek nevű Facebook-csoport jegyezte. A sokaságban föltűnt a demokratikus ellenzék számos ismert arca, például Molnár Gyula, az MSZP, Fodor Gábor, az MLP elnöke, Karácsony Gergely és Szabó Tímea, a PM két társelnöke, Bauer Tamás, Iványi Gábor és Rózsa Edit, az SZDSZ volt országgyűlési képviselője, Sütő Kálmán hajléktalanpolitológus és sokan mások.

A szintén volt SZDSZ-es országgyűlési képviselő Fodor Tamás színész szónoklata után a sokaság menetté vált, és az Andrássy út-Nagymező utca-Bajcsy-Zsilinszky út-Alkotmány utca vonalon a Parlamenthez vonult. Ott a konferansziéi szerepét vivő Ámon Betti, a Klubrádió szerkesztő-műsorvezetője a rendőrségi adatokat ismertette. Ezek szerint több mint húszezer ember vett részt a tüntetésen, tudósítónk szerint azonban tízezren sem voltak.

Erdős Virág József Attila-díjas költőnő megköszönte Majtényi Lászlónak, „hogy itt van velünk és itt van nekünk”, majd fölolvasta Ez című versét„A tizenkét pont nagy része ma is érvényes. Ezért vágyunk egy új Magyar Köztársaságra” – mondta Erdős.

„Annyira meg vagyok most hatva, hogy nem is tudom, hogy fogom elmondani a beszédemet” – kezdte szónoklatát Majtényi László. Arra hívta föl a figyelmet, hogy nem szokott magáról beszélni, most azonban kivételt tesz „a meghatottság okán”. Hat-hét éves lehetett, Angyalföldön lakott. Minden reggel, az iskolába menet két, nála két-három évvel idősebb huligán elvette az uzsonnáját és az acélgolyóit. Hétévesen megfogadta, hogyha nagy lesz és erős, akkor soha nem veszi el más gyerekek uzsonnáját és acélgolyóját, hanem megpróbálja a nála gyengébbeket megvédeni.

A volt adatvédelmi biztos köszönetet mondott Sándor Máriának mindazért, „amit értünk tett, amit az egészségügyért tett, és amit az eljövendő IV. Köztársaságért tett”.

Majtényi élénk kritikával illette Orbán Viktor miniszterelnök március 15-i beszédét. „Ebben a beszédben én más értelmet nem találtam, csak, hogy brüsszelezett, és valamiféle birodalomról vagy talán birodalmakról beszélt, amely birodalmak állítólag bennünket fenyegetnek” – fogalmazott a volt köztársaságielnök-jelölt. „Megvédtük az Európát ostromló népszavazástól egész Európát” – idézte a miniszterelnököt, jelentős derültséget keltve. Beszédében Majtényi azon tanakodott, hogy a miniszterelnök az olimpiai népszavazási kezdeményezésre, vagy az általa elveszített kvótanépszavazásra gondolt-e.

Ezt követően az egykori Országos Rádió- és Televíziótestület (ORTT) volt elnöke 1848. március 15-re terelte a szót. Azoknak a napoknak szerinte az a tanulsága, hogy „a legreménytelenebb helyzetben sem szabad feladni – akkor sem, ha a szabadság ügye már végérvényesen elveszett”. Mint fogalmazott, „a semmiből kitört a forradalom, és egy nap alatt szabad lett az ország”. Úgy folytatta: „Akármikor megtörténhet a csoda. Nem kell attól félnünk, hogy nagyon sokáig kell elviselnünk a Nemzeti Együttműködés Rendszerét.” Lapunk helyszíni tudósítója mellett valaki a Parlament épületére utalva bekiabált: „Menjünk be!”

[A tömeg a Nagymező utcában. Karácsony Gergely telefonál.
Fotó: Budapest Beacon, Szegő Péter]

Újfent derültséget váltott ki a szónok, amikor közölte: a nemzeteket két csoportba szokták sorolni. Szabadságszerető és „vannak szerencsésebbek, ezek pedig a szabad nemzetek”. Szerinte itt az ideje, hogy a magyar nemzet szabadságszeretőből szabaddá váljék. Szabadságszeretőből akkor lesz egy nemzet szabad, „amikor nem az idegen elnyomás alól szabadul fel, hanem amikor saját urait zavarja el”.

Majtényi szerint tévedés az a – sokak által képviselt – nézet, hogy nem érdemes foglalkozni a közügyekkel, mert a hatalom képviselőit úgysem érdekli az emberek véleménye. „A kvótanépszavazásra elköltött propagandamilliárdok” majdnem akkora összeget tettek ki, mint a Brexit melletti propaganda Nagy-Britanniában. „Ezt a pénzt nyugodtan ellophatták volna, ahogy a többit. De nem lopták el, hanem arra költötték, hogy agymosást hajtsanak végre, hogy befészkeljék magukat az agyunkba. Vagyis egyáltalán nem mindegy nekik, biztosan nem mindegy, hogy mi mit gondolunk róluk” – mondta a volt köztársaságielnök-jelölt nagy tetszést kiváltva.

Majtényi Orbán Viktort idézte, miszerint „egyszer kell győznünk, de akkor nagyon”, majd a visszájára fordította: „egyszer kell elveszíteniük a népszerűségüket, de akkor nagyon”.

Olyan Országgyűlésre lenne szükség, ahol az ellenzék jogait biztosítják – folytatta. Szerinte minden hatalomnak korlátozottnak kell lennie. „Jogállamban nincs korlátlan hatalom. Akinek korlátlan hatalma van, annak a feje fölött az ég és beleveri a fejét az égbe” – magyarázta.

A volt adatvédelmi biztos a korrupció elleni állami fellépést sürgette, továbbá azt, hogy ne a gazdagokat, hanem a szegényeket gyámolítsa az állam. Sürgette a törvény előtti egyenlőséget – különös tekintettel a civil szervezetekre –, de az oligarchaadó bevezetését is. „Kívánjuk az Orbán-Habony-Vajna-Mészáros-média megszüntetését” – jegyezte meg.

Köztársaságielnök-jelölti beszédéhez hasonlóan Niccolò Machiavellit idézte az egykori ORTT-elnök: ha a bölcs fejedelemnek nincs ellensége, akkor keres magának egyet, akit elűzhet. Ez az ellenség lehet a szögesdróton csecsemőjével átmászó vérző anya, lehet Soros György, az Európai Unió, vagy a civil szervezetek.

„Ha az embernek van a kezében egy lekváros bukta és előtte egy szegény gyerek, és van lehetőség a szegény gyerek kezébe adni azt a lekváros buktát, akkor […] erényes ember nem tétovázik, és a gyereknek a kezébe odateszi ezt a lekváros buktát. Ha ez baloldaliság, akkor baloldaliak vagyunk” – folytatta beszédét Majtényi.

A független bíróságok mellett a következő történettel érvelt: Nagy Frigyes porosz királynak megtetszett egy malom. Meg akarta vásárolni, de a molnár nem adta el, mire Nagy Frigyes erőszakkal el akarta azt venni. „Vannak még bírák Berlinben” – felelt a molnár. A szónok azon óhajának adott hangot, hogy legyenek bírák az Alkotmánybíróságban is.

A volt köztársaságielnök-jelölt a magyar-orosz kapcsolatokra is szánt pár keresetlen szót. Arra hívta föl a figyelmet, hogy Oroszország megtámadta Ukrajnát és „hatalmas területeket törvénytelenül elrabolt” tőle. Szerinte idegen érdekeket nem ő képvisel, hanem az, aki „a KGB főnökének a – nem akarok csúnya szót mondani, úgyhogy annyit mondok: a KGB főnökének a – kiváló barátja”. Hangsúlyozta: ő nem oroszellenes, sőt, nagy barátja az orosz kultúrának, de „vesszen a terjeszkedő és elnyomó orosz hatalom”.

„Két dolog van, ami a világon biztos: lapjára esik a tehénsz.r és a politika piszkos” – idézett egy népi bölcsességet Majtényi, hozzátéve, hogy „vannak kivételes pillanatok”: 1848. március 15-én vagy 1956 októberében a politika nem volt piszkos. Ennek jegyében arra biztatta hallgatóit, hogy „legyenek politikusok”.

Beszéde zárásaként Majtényi László Martin Luther King híres 1963-as washingtoni beszédét idézte. „Ne merüljetek el a kétségbeesés tengerében. A helyzet változik”.

Himnusz, függöny.

A Budapest Beacon még az tüntetés megkezdése előtt, az Operaháznál villáminterjút készített Majtényi Lászlóval. „Abban az értelemben, ahogy az elmúlt harminc évben folyamatosan politizáltam, ezzel a beszéddel valószínűleg nem ér véget. Inkább azt mondanám, hogy nem kezdődik el egy politikusi, s különösen nem egy pártpolitikusi karrier” – reagált a volt köztársaságielnök-jelölt lapunk azon kérdésére, hogy politikusi pályafutása véget ér-e a tüntetésen elmondandó beszédével. Arra, hogy akár főpolgármester-jelölt, akár miniszterelnök-jelölt lenne-e, úgy reagált: „Nem szeretnék. A jövő nyitott, de hogy én nem szeretnék semmilyen tisztséget, az biztos.”

Amennyiben tetszett a cikkünk, és a jövőben is olvasna hasonlókat, itt lájkolhatja az oldalunkat (ha már korábban lájkolt minket, akkor ne kattintson!):