A menedékkérők magyarországi fogva tartása sérti a nemzetközi normákat

március 26, 2016

Menekült gyerekekMenekült gyerekek 2015-ben

„Magyarország azon kevés EU-tagországok egyike, ahol bevett gyakorlat az ide érkező menedékkérők fogva tartása” – hangzott el azon a szerdai budapesti sajtótájékoztatón, melyen a Helsinki Bizottság és a Cordelia Alapítvány munkatársai egy, a Magyarországra érkezett menekültek fogva tartási körülményeit leíró tanulmányt mutattak be. A sajtótájékoztatón többek közt az is kiderült: az Európai Bizottság több kötelezettségszegési eljárást indított Magyarországgal ellen a menedékkérőkkel szembeni bánásmód miatt.

Két civilszervezet, a Helsinki Bizottság és a Cordelia Alapítvány szerdán Budapesten sajtótájékoztatón számolt be a From Torture to Detention (Kínzástól a fogva tartásig) című, angol nyelvű tanulmány megállapításairól. A Budapest Beacon által teljes egészében rögzített sajtótájékoztatón részletezett tanulmány a 2014 júliusa és 2016 januárja közötti időszakot foglalja össze. Célja a hazájukban kínzást elszenvedett menekültek megsegítése, a nemzetközi védelem elérése, valamint, hogy felhívják a figyelmet és küzdjenek a jogtalan és törvénytelen fogva tartások ellen.

Mindkét civilszervezet folyamatosan figyelemmel követte azokat a zárt intézményeket, ahol a kínzások elszenvedőit is fogva tartották. A sajtótájékoztatón elhangzottakból kiderült: a kínzások áldozatait mentálisan segítő Cordelia Alapítvány munkatársai rendszeresen fölmérik a kínzásoknak az azok túlélőire gyakorolt hatását, a Helsinki Bizottság pedig jogi segítséget nyújtott a fogva tartás dokumentálásához és ezeknek a különösen sérülékeny embereknek a fogva tartása elleni erőfeszítésekhez.

A szervezetek arra a megállapításra jutottak, hogy a magyar hatóságok nem rendelkeznek azokkal az eszközökkel, amelyek alkalmasak lennének a kínzást elszenvedett menedékkérők azonosítására. A menedékkérőket – különösen azokat, akik kínzás elszenvedői voltak és poszttraumás stresszel (PTSD) küzdenek – olyan körülmények között tartják fogva, amely nem felel meg az EU törvényeinek és szembe megy az Európai Emberi Jogok Bíróságának határozataival – állapították meg.

A menekültekkel készült interjúkból az derül ki, hogy ilyetén történő fogva tartásuk nem egyedi eset, hanem általános gyakorlat – közölte Gyulai Gábor, a Magyar Helsinki Bizottság menekültprogram-vezetője.

Hárdi Lilla, a Cordelia Alapítvány pszichiátere és orvos-igazgatója azt mondta: a megkínzott menedékkérők és a PTSD-től szenvedő emberek állapota a fogva tartás hatására gyakran rosszabbodik.

„Ezek az emberek megérkeznek az álmaik országába, ahová azért jöttek, hogy szabadok legyenek, és új életet kezdjenek, akkor a fogva tartás jelentős újratraumatizálódási tényező, ami előidézi a vándorlás előtti vagy az az alatti időszakból a PTSD tüneteit” – mondta Hárdi.

A pszichiáter szerint ezek a körülmények gyakran okozhatnak posztmigrációs traumát. A Magyarországra érkező menekültek nagy része tartozik ehhez a rendkívüli odafigyelést igénylő, különösen sérülékeny csoporthoz.