A protestáns lelkész szerint a homoszexualitás egy gyógyítható betegség

július 25, 2016

paizs

Paizs érdekes dolgokat mondott a homoszexualitásról. Fotó: Index

A Bálványosi Szabadegyetem soha nem unalmas, az idei, 27. alkalommal megrendezett eseményen is érdekes dolgokat hallhattunk. Tavaly előtt például Orbán beszélt a liberális demokrácia bukásáról, és bejelentette az illiberális magyar demokrácia kiépítését.

A kis erdélyi település, Tusnádfürdő idén ismét otthont adott a fiatal Fidesz támogatók táborának, és a politikusok, meghívott vendégek mindig valami érdekességgel lepik meg a hallgatóságot.

Idén Paizs József, Segesvár protestáns lelkésze lopta el a showt. Az Index.hu cikkéből az derül ki, hogy a lelkipásztor, aki fiatalok lelki egészségével is szeret foglalkozni, a homoszexualitással kapcsolatban inkább a középkorban elfogadott nézeteket vallja.

Gyógyítható betegség

Paizs azzal nyitotta előadását, hogy „senki nem születik homoszexuálisnak”. Szerinte hiába szeretnék a gay pride-ok elhitetni velünk, hogy vannak genetikai okai is, ő csak egy példát szokott felhozni ilyenkor: hogy lehetséges, hogy az egypetéjű ikrek közül az egyik meleg lesz, a másik meg nem.

„Szerintem betegség. Viszont van egy jó hírem: mint minden betegség, ez is gyógyítható, kezelhető” − mondta Paizs.

Paizs elmondta, hogy annak a terapeutának, akitől ő tanult, Németországban azért vonták vissza a diplomáját, mert kigyógyított ilyen embereket a betegségükből.  A lelkész azt is elmondta, miként előzhető meg a homoszexualitás. Ha a 3-5 éves korosztálynál nincs ott a fiúknál egy apa, egy apakép, vagy ha az apa egy agresszor, akitől a gyerek nem kap szeretet, akkor nagy eséllyel kialakul a homoszexualitás.

Ennek megfelelően azt tanácsolta az apáknak: „Ölelgessétek 3-5 éves fiaitokat, mert ha nem, akkor egy idegen férfi fogja ölelgetni őket.”

Öngyilkos tendencia

Paizs szerint egyébként azért magas a partnercsere aránya a homoszexuálisoknál, mivel ezt az apai szeretetet nem lehet pótolni. Sőt, ezért magas az öngyilkossági ráta is a melegeknél. Paizs tudni vélte, hogy a homoszexuálisok öngyilkossága teljesen más, mint a nem homoszexuálisoké: míg a nem homoszexuálisoknál az öngyilkosság arról szól, hogy nem akarnak élni, addig a homoszexuálisok úgy csinálják, hogy feltűnő legyen, ők azt szeretnék, hogy az itt maradtak szenvedjenek, büntetni akarják környezetüket.

Szerencsére a lelkész előadása végén mindenkit biztosított arról, hogy nem minden elhanyagolt gyerekből lesz homoszexuális.