„Rá vagyunk szorulva a civilszervezetek támogatására” – támogatásokból huszonnégymillió a gyerekleukémia gyógyítására

május 4, 2016

Együtt a Leukémiás Gyermekekért Alapítvány, ELGYA. Balról a harmadik Kriván Gergely, a negyedik (félig takarva) Péter György, jobbról a második Fodor ZsuzsaHuszonnégymillió forintot kapott a Magyar Gyermekonkológiai
Hálózat. Fotó: Budapest Beacon, Lestyánszky Ádám

Szerdán egy, a budapesti Heim Pál Gyermekkórházban tartott sajtótájékoztató keretében az Együtt a Leukémiás Gyermekekért Alapítvány adományokból összejött huszonnégymillió forintot adott át a Magyar Gyermekonkológiai Hálózatnak.

„Negyedik vagy ötödik alkalommal kapunk huszonnégymillió forintot” – közölte Kriván Gergely főorvos, a Magyar Gyermekonkológiai Hálózat elnöke (képünkön balról a harmadik).

Úgy folytatta: nyolc egészségügyi centrum kap a hárommilliót, „ami ezekben a forráshiányos időkben egy jelentős összeg”. Az egészségügyi centrumok különböző műszereket, például infúziós pumpákat vesznek ezért az összegért. „Olyan célra mennek ezek a pénzek, amelyek közvetlenül jelennek meg a gyógyuláshoz” – mondta. Mint Kriván fogalmazott, „bízom abban, hogy novemberben is találkozunk ugyanitt”.

Évente kétszer adnak át huszonnégymillió forintot a Magyar Gyermekonkológiai Hálózatnak – vette át a szót Fodor Zsuzsa pszichológus, az Együtt a Leukémiás Gyermekekért Alapítvány (ELGYE) kurátora (képünkön jobbról a második). „A pénzt egyenlően, igazságosan osztjuk föl” – folytatta. Hangsúlyozta: ezen a támogatási formán kívül az alapítványnak létezik egy családonkénti háromszázezer forintos támogatási programja. Azt mondta: ha egy családban leukémiás gyerek van, „az egyik kereső általában kiesik, mert állandóan a gyerek mellett van, a juttatás ezért nagyon fontos”. Hangsúlyozta: a keret minden rászoruló számára nyitva van.

Idén először nyári tábort szerveznek, mégpedig a Szelidi-tónál – mondta a kurátor. A tábor nemcsak a beteg gyerekek, de egészséges testvéreik számára is nyitott. „A testvéreikkel könnyebb elszakadni az otthon melegétől” – fogalmazott.

„Rá vagyunk szorulva a civilszervezetek támogatására” – köszönte meg a támogatást Péter György, a Heim Pál Gyermekkórház onkológiai osztályának – mely osztály a nyolc kedvezményezett egészségügyi centrum egyike – részlegvezető főorvosa (képünkön balról a negyedik, félig takarva).