„A szórványosan erőszakos cselekedetek mellett lezajlott, nyíltan rasszista megmozduláson történtek gyakorlatilag jogkövetkezmények nélkül maradtak” – a strasbourgi ítélet alapján fizethet a magyar állam, mint a katonatiszt

január 18, 2017


A strasbourgi bíróság a cigányoknak adott igazat. Videó: TASZ

Kártérítést ítélt meg az Emberi Jogok Európai Bírósága (EJEB) két, a magyarországi cigány kisebbséghez tartozó ember számára, amiért ellenük és közösségük ellen elkövetett szóbeli és fizikai erőszak ügyében a bíróság véleménye szerint a magyar hatóságok nem jártak el elég körültekintően – írta kedden az MTI.

A strasbourgi székhelyű bíróság keddi ítéletében Király Alfréd és Dömötör Norbert számára fejenként mintegy tizenegyezer euró kártérítés megfizetésére kötelezte Magyarországot – írja a hírügynökség.

Indoklásuk szerint egy korábbi, cigányellenes és nyíltan rasszista felvonulás és az azon elhangzott beszédek közvetlen fenyegetést jelentettek a cigány közösségre nézve. A felvonulás ideje alatt a rendőrség a cigányok kérése ellenére sem nyújtott konkrét védelmet számukra, a későbbiekben lefolytatott vizsgáltok menetében pedig komoly hiányosságok mutatkoztak.

2012 augusztusában felvonulást tartott a Jobbik Magyarországért Mozgalom Devecseren. A megmozduláson több százan vettek részt, akik közül egyesek flakonokat és köveket dobáltak egy, az udvarukról nézelődő cigánycsalád felé. Az udvaron tartózkodó Király Alfréd azzal fordult a rendezvényt biztosító rendőrökhöz, hogy egy ismerősét kővel fejen találták, a rendőrség ugyanakkor nem foglalkozott vele, és csak késve tett lépéseket a dobálók előállítására vagy azonosítására.

A Jobbik és több száz szimpatizánsa, köztük Toroczkai László, jelenlegi ásotthalmi polgármester részvételével lezajlott eseményen a helyszíni videók tanúsága szerint olyanokat mondtak, hogy a cigányok úgy szaporodnak, mint a patkányok, ki kell hajítani őket az országból, illetve fel kell akasztani őket.

 
A felperesek panaszukban azzal érveltek, hogy a rendőrség passzivitást mutatott a rendezvény ideje alatt, és nem biztosított elegendő védelmet a cigányok számára.

A bíróság ítélete szerint a magyar hatóságok nem jártak el körültekintően, amikor a demonstráción elhangozott beszédeket és kijelentéseket gyűlöletkeltőnek nevezték ugyan, de azt mondták ki, hogy azok nem ösztönöztek erőszak elkövetésére.

Véleményük szerint „a rasszista kijelentések és az adott körülmények miatt mások jogainak megsértése és az erőszak elkövetésének egyértelmű és közvetlen veszélye állt fent a felvonulás alatt” – idézi az MTI a magas testületet.

A strasbourgi bíróság a három évig tartó magyarországi eljárás hiányosságai között említette, hogy a vizsgálatok során az eljáró hatóságok a fizikai erőszak elkövetésére fókuszáltak, a rendőrség pedig a a lehetséges elkövetőkből mindössze öt személyt hallgatott ki, és hármat nem is lehetett azonosítani.

A bíróság ezért úgy vélekedett, hogy a magyar hatóságok vizsgálata „korlátozott” volt, annak során „nem tudták megállapítani a valós tényállást”, és „válaszuk nem minősül elégségesnek a valós és összetett helyzetre vonatkozóan”.

Az ítélet szerint „a szórványosan erőszakos cselekedetek mellett lezajlott, nyíltan rasszista megmozduláson történtek gyakorlatilag jogkövetkezmények nélkül maradtak”. Mindez „azt a látszatot kelti, hogy jogszerű és elfogadott az ilyen megmozdulás”, az azon való részvétel és a rasszista, gyűlöletkeltő viselkedés – tette hozzá a strasbourgi bíróság.

Az Európa Tanács égisze alatt működő bírósághoz az Emberi Jogok Európai Egyezménye előírásainak megsértésére hivatkozva lehet fordulni akkor, ha a panaszos minden tagállami jogorvoslati lehetőséget igénybe vett, mégsem szolgáltattak számára igazságot – közli az állami hírügynökség.

Amennyiben tetszett a cikkünk, és a jövőben is olvasna hasonlókat, itt lájkolhatja az oldalunkat (ha már korábban lájkolt minket, akkor ne kattintson!):