Az Állami Számvevőszék nem tudta ellenőrizni az Új Nemzedék Központot, az Együtt rendőrt hívott

március 3, 2016

Együtt

Fotó: Együtt (Facebook)

Szigetvári Viktor és Juhász Péter, az Együtt elnöke illetve alelnöke, valamint a párt aktivistái csütörtök reggel az Új Nemzedék Központ budapesti irodájához vonultak és rendőrt hívtak, miután az Állami Számvevőszék szerdán följelentette a közpénzből gazdálkodó szervezetet, amiért az nem tett eleget adatszolgáltatási kötelezettségének.

Az Új Nemzedék Központ Nonprofit Közhasznú Kft. nem tett eleget adatszolgáltatási kötelezettségének, ennek következtében az Állami Számvevőszék (ÁSZ) nem tudta ellenőrizni, mire költötte az állami tulajdonú cég az adófizetők pénzét.

Az ÁSZ szerdai, MTI-hez eljuttatott közleményében azt írta: törvényi felhatalmazás alapján ellenőrzik az állami tulajdonban lévő gazdálkodó szervezetek vagyonmegőrzési és gazdálkodási tevékenységét, valamint ezeknek a kormányzati szektor hiányára és adósságállományára gyakorolt hatását. Az Új Nemzedék Központ a 2011 és 2014 között végzett tevékenységének ellenőrzéséhez szükséges dokumentumokat nem bocsátotta az ÁSZ rendelkezésére, amely ezért feladatát nem tudta végrehajtani. A számvevőszék az ügyben feljelentést tett az ügyészségen.

A korábban zánkai, jelenleg budapesti székhelyű Új Nemzedék Központ alaptevékenységébe az ifjúsági turizmus, az oktatás, szabadidős, egészségturisztikai-rehabilitációs, sport- és rekreációs programokhoz, valamint szakképzéshez és felnőttképzéshez kapcsolódó szolgáltatások tartoznak.

A tulajdonosi jogok gyakorlását az állami vagyon felügyeletéért felelős miniszter látta el a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. (MNV) útján, majd 2012. április 1-jétől a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM), 2014. október 28-tól pedig az Emberi Erőforrások Minisztériuma (EMMI) vált a tulajdonosi jog gyakorlójává.

A cég legfrissebb, 2014-es beszámolója szerint négymilliárd forintos veszteséggel zárta az évet, amit egy hárommilliárdos, „rendkívüli bevételnek” köszönhetően sikerült 684 millióra visszatornázni. A hárommilliárd forintot egy olyan uniós pályázaton nyerték, ami nem is vágott a szervezet profiljába. A szervezet ősszel újabb ötmilliárdos támogatást nyert el — írja az Index.

Az Új Nemzedék Központ csütörtök reggeli közleményében cáfolta az ÁSZ állításait. Szerintük nem igaz, hogy megtagadták az adatszolgáltatást, és ezért nem adták át adatokat. Ahogyan azt az MTI-hez eljuttatott közleményükben írják: több mint három és félezer oldalnyi dokumentumot, és mintegy 1,5 gigabájtnyi adatot bocsátottak az ÁSZ rendelkezésére, a beadandó iratok egy része azonban a tavaly augusztus 17-i felhőszakadás miatt károsodott, és a cég menedzsmentje az elmúlt négy év során többször is cserélődött, ezért a leadási határidő meghosszabbítását kérték a számvevőszéktől.

Az ÁSZ a cég közleményére úgy reagált: nincs törvényi lehetősége, hogy egy ellenőrzés meghiúsulásakor figyelembe vegye a körülményeket, ezért minden ilyen esetben — törvényi kötelezettségének eleget téve — feljelentést tesz az illetékes hatóságnál, így biztosítva a vitatott ügyek tisztázását. A számvevőszék továbbra is fönntartja, hogy a szervezetet a dokumentumok hiánya miatt nem tudták ellenőrizni. Az ÁSZ nem hatóság, így nem rendelkezik nyomozati és szankcionálási jogkörrel, tehát a körülmények kivizsgálására, a kiváltó okok, és egy esetleges „vis maior” helyzet megállapítására vagy elbírálására nincs törvényi lehetősége — áll a közleményben.

Az Együtt a tények ismeretében csütörtök reggel a szervezet Bajza utcai épületéhez vonult, Juhász Péter, a párt alelnöke pedig kihívta a rendőrséget. Szigetvári Viktor szerint ahogyan az Ökotárs Alapítvány — amely ráadásul az utolsó fillérig elszámolt az amúgy norvég adófizetők pénzével — dokumentumait a karhatalom lefoglalta, úgy most is azonnal le kellene foglalnia az iratokat. „Felháborítónak tartjuk, hogy kettős mérce van, a készenléti rendőrségnek most itt kéne tobzódnia, le kellene foglalniuk az összes iratot, és elvinni mindent” — hangsúlyozta a helyszínen az ellenzéki párt elnöke.

Juhász Péter eközben egy megafonnal a kezében figyelmeztette az épületben tartózkodókat, hogy ne semmisítsék meg a dokumentumokat, és „ne nyúljanak semmihez” a rendőrség kiérkezéséig, mert az bűncselekmény.

A helyszínre több egyenruhás és civil ruhás rendőr, sőt, a terézvárosi rendőrkapitány is kivonult. Tőlük Juhász azt kérte, foglalják le a központ dokumentumait, és azokat szállítsák át az ÁSZ-hoz, „mert félő, hogy az épületben közpénzt lopnak el”.

Az ellenzéki párt alelnöke a rendőrökkel történt egyeztetés után azt mondta: a rendőrség jelentést készít az eseményekről, és ennek alapján dönti el a parancsnok, hogy milyen intézkedést tesz. Ha szükséges, akkor az Együtt feljelentést tesz az ügyben — tette hozzá. Ezt követően az ellenzéki párt politikusai és aktivistái távoztak a helyszínről.

Nem tudjuk, hogy végül elvitték-e az iratokat — közölte Juhász Péter a Budapest Beacon megkeresésére, ezért megkérdeztük az Országos Rendőr-főkapitányságot (ORFK), foganatosítottak-e bármilyen intézkedést az Új Nemzedék Központ épületénél.

A rendőrség sajnos nem az általunk föltett kérdésekre válaszolt, mindössze annyiról tájékoztattak, hogy a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) kiérkező munkatársai a helyszínen fölvették a kapcsolatot a bejelentővel, akit a rendőrök jogairól felvilágosítottak.