| Őcsény. Fotó: Google Street View |

Rögtön kettőhöz is, de egyik sem lephette meg különösebben azt, aki nyitott szemmel járt az elmúlt hét évben.

A Tolna megyei Őcsényben egy vendégház tulajdonosa úgy döntött, hogy vendégül lát a vendégházában Magyarországra törvényesen érkezett, befogadott, a Magyar Állam oltalma alatt álló menekülteket. Olyan embereket, akik a magyar állampolgárokéhoz hasonló jogokkal rendelkeznek, ennek megfelelően például szabadon járhatnak-kelhetnek az ország határain innen.

Nem migránsokról, nem gazdasági bevándorlókról, nem terroristákról, hanem olyan emberekről van szó, akik hitelt érdemlően bizonyították, hogy faji, nemzetiségi, vallási vagy politikai okból üldöztetésnek – vagy az üldöztetés veszélyének – vannak kitéve hazájukban.

A őcsényiek mindezt nem hallották meg, s a vállalkozónak előbb csak verbálisan, később pedig már tettleg is jelezték: jobban teszi, ha eláll az ötlettől.

S ez az első mérföldkő.

Egy vagy több magyar állampolgár a menekültekkel szembeni gyűlöletében odáig jutott, hogy halálosan megfenyegette saját honfitársát, majd téglát dobott a furgonjához, végül annak kerekeit is kiszúrta. Pusztán azért, mert a honfitársa egy egyébként nagyon fontos dologról másképp gondolkodik. A morális megfontolásoktól eltekintve nem kell jogásznak lenni ahhoz, hogy valaki belássa: ez az elsőtől az utolsó cselekedetig büntetőjogi kategória.

Normális országban ilyenkor kiáll a köztársasági elnök – vagy legalább a miniszterelnök – és azt mondja: eddig, és ne tovább! Csakhogy, Magyarország nem egy normális ország: Orbán Viktor inkább azt üzente az állampolgároknak, hogy „nagyon helyes, hogy határozottan, hangosan és érthetően fejezték ki a véleményüket”.

S ez a második mérföldkő.

A nagyon nem mellékesen jogász végzettségű miniszterelnök tehát úgy látja, semmi gond nincs azzal, ha magyar állampolgárok bűncselekményeket követnek el, sőt, Orbán mondandóját értékelhetjük egyfajta kiállásként is az őcsényi fenyegetők és garázdák mellett.

Mára ebbe a történelem legsötétebb korszakait idéző verembe csúszott bele Magyarország. Súlyos mérföldkövek ezek, olyan események, melyeket a történelemkönyvek egy lapon említenek majd például október 15-ével, de aki megdöbbent azon, hogy 2017-ben rasszista erőszaktól lesz hangos a média, vagy azon, hogy mindezt a miniszterelnök lényegében legitimálja, esetleg azon, hogy a magyar katolikus egyház feje már az esetre célzó kérdés hallatán is elmenekül a kamera elől, az valószínűleg nem ebben az országban élt az elmúlt hét évben.

Az, hogy ide jutottunk, nem egyik pillanatról a másikra történt: az immár fizikai erőszakba átcsapott gyűlölet hosszú évek alapos kormányzati munkájának, s azok hallgatásának lassan beérő gyümölcse, akiknek az lett volna a dolga, hogy szóljanak: elég a gyűlöletből! Késő bánat, de figyelni kellett volna azokra, akik szóltak, hogy nagyon nagy baj lesz, hogy Magyarország olyan katasztrófa felé rohan, amibe már legalább egyszer beleszaladt a történelem során.

Adóforintok súlyos milliárdjaiból finanszírozott kampányok, egyházi elöljárók és prominens kormányzati szereplők nyilatkozatai szegélyezik az idáig vezető utat, s akik ezt a közhangulatot felépítették, nem mondhatják, hogy nem tudták, mi lesz a vége. De még ha ezzel is mentegetnék magukat, a végeredmény ellen láthatóan nincs különösebb kifogásuk.

Egy ország vezetőjének legfőbb feladatai közé tartozik az erkölcsi példamutatás, e feladatnak pedig Magyarország vezetői ma maradéktalanul eleget tesznek, kicsit azonban gondoljunk csak bele abba, milyen morális vezérvonalat is kaptunk tőlük. Valóban erkölcsös, jogszerű, elfogadható módja a vélemény kifejezésének az, hogy az ember halálosan megfenyegeti az ellenvélemény képviselőjét, megdobja annak furgonját téglával, majd kiszúrja a jármű kerekeit?

Ha pedig ezzel a polgárok többsége nem ért egyet, akkor miért nincs még tele a Kossuth tér Orbán Viktor távozását követelő emberekkel? Milyen jövő vár így Magyarországra?

A Migration Aid az eset kapcsán – amikor még sem Orbán, sem pedig Lázár János nem szólalt meg, és Erdő Péter sem menekült el a kérdés elől – elég pontos diagnózist állított fel: a gyűlölet nem szociális kötőerő, aki erre alapoz közösséget, homokra épít. A menekültek pedig egyszer majd elfogynak, a gyűlölet viszont megmarad, és új irányt keres magának…