Tizenkétmillióba került a nyomozás, de nem sikerült megtalálni az Orbán lányának esküvőjén eltűnt telefonokat

június 20, 2016

Fotó - Burger Barna MTIFotó: MTI, Burger Barna

Sem a tettest, sem a telefonokat nem sikerült megtalálni, pedig több mint tizenkétmillió forintot költött a rendőrség arra, hogy megtalálja az Orbán Ráhel esküvőjén eltűnt két telefont.

A rendőrség sokáig nem akarta elárulni, mennyibe került a nyomozás a két eltűnt iPhone 4S után, amelyeket Orbán Ráhel és Tiborcz István esküvőjéről tulajdonítottak el ismeretlen tettesek. Azért azok, ugyanis hiába a szinte példátlan erőfeszítés, sem a tettesek, sem a telefon nem lett meg.

Miután a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság (NAIH) jogsértőnek mondta ki a rendőrség hozzáállását, az végül kénytelen volt kiadni, mennyi pénzt költöttek el nyomozásra: összesen 12.339.193 forintot – tudta meg az Átlátszó. A költségek nagy részét a Bűnügyi Szakértő és Kutatóintézet által elvégzett hemogenetikus szakértői vizsgálatok tették ki.

A telefonok ellopásának ügyét – mint azt a hvg.hu korábban megírta – az esküvői személyzet egyik tagja szellőztette meg, miután nem tetszett neki, hogy DNS-minta adására akarják kényszeríteni – nemcsak őt, hanem rajta kívül még több tucat embert.

Más lopási ügyekben gyakran egy hónap után eredmény nélkül zárják le az eljárást – jegyzi meg az oknyomozóportál. A nyomozásért egyébként először a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozóiroda (NNI) Nyomozó Főosztályának Életvédelmi Főosztálya felelt, később pedig a Vagyonvédelmi Főosztály; erről a döntést országos rendőrfőkapitány és az NNI főigazgatója, Bezsenyi Mihány dandártábornok hozták meg – tették hozzá.

Más esetekben is előfordult, hogy alapos munkát végzett a rendőrség

Mint arról a Budapest Beacon korábban beszámolt, több száz DNS-vizsgálatot végzett, híváslistákat ellenőrzött és tanúkat hallgatott ki a rendőrség, amiért Kubatov Gábor, a Fidesz pártigazgatója és a Ferencváros elnöke fenyegetve érezte magát és családját.

Kubatov miatt két ügyben is indult nyomozás: egyrészt a háza közelében kifeszített „A mi lelkünk a lelátón, a te lelked a halálsoron” feliratú molinó, másrészt az őt ért internetes támadások miatt.

Előbbi ügyében végül senkit, utóbbi esetében viszont két embert gyanúsított meg a rendőrség.

Papp Károly országos rendőrkapitánytól tavaly nyáron négy karórát vittek el negyedmillió forint értékben. Papp ügyében is vettek DNS-s mintát, amit a labor mindössze két nap alatt meg is vizsgált.