Vitray Tamást a nyilasok idejére emlékezteti a Soros-kampány – ez történt szerdán

október 19, 2017

Nyomoz a rendőrség az Emmi háttérintézményének több milliós hókotrása miatt, egyre égetőbb a munkaerőhiány – ez történt szerdán

Semjén magyar-lengyel barátság alapítványt akar; Vitray Tamást a nyilasok idejére emlékezteti a Soros-kampány; a zsidózó egyesület ezúttal az Együtt politikusait és aktivistáit „listázza”; „a közoktatás problémáit nem a Fidesz csinálta, de mindegyik problémát brutálisan súlyosbította”; idén karácsonykor is küld Erzsébet-utalványt a nyugdíjasoknak a kormány; már ki is rúgták a Bors főszerkesztőjét, Vajna a többi lapot is lefejezte; a 14-19 évesek 447 ezer forintos fizetést tartanak jónak; a külügy szerint kéretlen beavatkozás a magyar belpolitikába az amerikai ügyvivő sajtószabadságról tett nyilatkozata; hat gyanúsított a roma önkormányzatnál; vallatószobákat és hazugságvizsgálóhoz hasonló eszközt is találtak a szcientológusok székházában – szerdai hírösszefoglalónk.

„A közoktatás problémáit nem a Fidesz csinálta, de mindegyik problémát brutálisan súlyosbította”

Hogyan tovább, közoktatás? címmel szervezett pódiumbeszélgetést a kissé unorthodox módon Szoc SzHÉK-nek rövidített Szociológus Szakos Hallgatói Érdekképviselet, az Eötvös Lóránd Tudományegyetem Társadalomtudományi Karának érdekképviseleti szerve kedd este az egyetem egyik lágymányosi épületében. A pódiumbeszélgetés két résztvevője, Horn György, az Alternatív Közgazdasági Gimnázium igazgatója és Radó Péter oktatáskutató, oktatáspolitikai elemző nem fukarkodott az erős mondatokkal, Radó szerint például a mostani oktatási rendszer „a szelekció és a szegregáció melegágya”, ugyanő ugyanakkor azért munkatársunk kérdésére sem akarta lefasisztázni az oktatáspolitikai rendszert. (Budapest Beacon)

A 14-19 évesek 447 ezer forintos fizetést tartanak jónak

A British Telecommunications ismertette a Medián új országos felmérését, amiben a 14-25 éves korosztályt (az ún. „Z” generációt) mérték fel. A fiatalok olyan kérdésekre válaszoltak, hogy milyennek látják a saját jövőjüket és a hazai társadalmi, gazdasági folyamatok alakulását a következő 10 évben, és kiderült: rengetegen terveznek külföldi munkavállalást. A kutatás legérdekesebb része most is az, hogy milyen fizetésekkel számolnak a pályakezdők vagy pályakezdés előtt álló fiatalok. Kiderült, hogy a nők a 369 ezer forintos nettó fizetést kifejezetten jónak gondolják, a férfiaknál ez 471 ezer forint. A fiatalabbak 447 ezret várnának el, míg az idősebbek átlagosan már 399 ezer forinttal is beérnék. (444)

Már ki is rúgták a Bors főszerkesztőjét, Vajna a többi lapot is lefejezte

Kirúgták a Bors főszerkesztőjét, Szekeres Tamást, valamint az Aktuális rovat vezetőjét, Sal Endrét. Az új főszerkesztő Kovács Vince lesz. Nem sokkal később Nádori Péter, a Borsot is kiadó Lapcom tartalomért és üzletfejlesztésért felelős vezérigazgató-helyettese jelentette be, hogy közös megegyezéssel távozott. Nádori ezt akkor kezdeményezte, amikor kiderült, hogy a lapnak új tulajdonosa lesz. A Lapcom azóta bejelentette: „A Lapcom stratégiai igazgatója novembertől Élő Gábor lesz, aki a Mediaworks stratégiai igazgatói székéből érkezik a céghez.” A Délmagyarországnál is hullottak a fejek: szerdán jelentették be, hogy távoznia kell a lap főszerkesztőjének és helyettesének is. Az új főszerkesztő Bonifert Gábor lesz. A Kisalföldnél is vezetőcsere történt. Még szeptemberben került Vajna András filmügyi kormánybiztos tulajdonába a Lapcom Zrt., amelynek olyan médiatermékek vannak a birtokában, mint a Bors, a Délmagyarország és a Kisalföld. (Index)

Külügyminisztérium: Kéretlen beavatkozás a magyar belpolitikába az amerikai ügyvivő sajtószabadságról tett nyilatkozata

„A rossz emlékű goodfriendi hagyomány útjára lépett” – mondta David Kostelancikről Magyar Levente államtitkár aznap, amikor kirúgták az Andy Vajnához került Bors főszerkesztőjét és a Csongrád Megyei Önkormányzati Hivatal kabinetvezetőjét tették a Délmagyar élére. (444)

Semjén magyar-lengyel barátság alapítványt akar

A Semjén Zsolt által benyújtott  törvényjavaslat szerint a magyar-lengyel barátság előmozdítását célzó alapítvány a néhai lengyel történész, Wacław Fełczak nevét viselné. A javaslatban szerepel az alapítvány magyar kormány általi anyagi támogatása is, bár az e célra fordítandó összeg mértékére nem térnek ki. (Budapest Beacon)

A zsidózó egyesület ezúttal az Együtt politikusait és aktivistáit „listázza”

A korábbi botrányos, zsidózó posztja után a római parti mobilgátat támogató egyesület ezúttal az Együtt politikusait és aktivistáit ábrázoló fotómontázzsal rukkolt elő. Az Együtt Országos Politikai Tanácsának alelnöke undorítónak nevezte a próbálkozást, de nem lepődött meg a dolgon. Közben a Fővárosi Közgyűlés szerda reggel szépen alátett a népszavazásnak. Kóber György azt mondja: ha kell, macskaegér-játékot fognak játszani, és újra meg újra bele fognak állni az ügybe. A Greenpeace Magyarország felháborítónak tartja, hogy a fővárosi döntéshozók túlnyomó többsége nem ad lehetőséget a lakosság véleménynyilvánításának. (Budapest Beacon)

Bírósági felszólítás a Tiborcz-cégnek: bújjanak elő a tulajdonosok!

A cégbíróság a minap megakasztotta a BDPST Zrt. változásbejegyzési kérelmét, mondván: csak akkor lehet tőkét emelni a luxusingatlan-kereskedésben, ha felfedik a vállalat tulajdonosi szerkezetét. A társaság inkább visszavonulót fújt, hogy megőrizhesse „offshore-jellegét”. (Válasz.hu)

Örökre eltiltatnák a pedofilokat attól, hogy gyerekekkel foglalkozzanak

A Fidesz kezdeményezi a büntető törvénykönyv szigorítását. (444)

Az igazat akarta mondani, letiltották a szerepléseit

Pruck Pál lánya indított keresetet a Terror Házát fenntartó közalapítvány ellen, miután a tavalyi 1956-os emlékévben Dózsa László nevét írták apja fotója mellé. Az első szürreális tárgyalási nap után kedden három történészt hallgattak meg tanúként, akik mind egyöntetűen állították: Schmidt Máriáéknak nincs igazuk, nem Dózsa László van a képen. Az egyik történésznek kedden a bíró feloldotta a Terror Házával kötött szerződésének titoktartási részét – rögtön érdekes dolog került elő. (Index)

Vitray Tamást a nyilasok idejére emlékezteti a Soros-kampány

„Én olyan öreg vagyok, hogy emlékszem a nyilasidők plakátjaira is: játék ez a tűzzel” – nyilatkozta a Soros-kampányról a legendás tévés újságíró. Vitray az őcsényi esetet „rémületesnek” tartja, és szerinte nem a média hitette el az emberekkel, hogy valakik migránsokat akarnak a „nyakukba küldeni”, hanem a politika. (Médiapiac, 444)

Idén karácsonykor is küld Erzsébet-utalványt a nyugdíjasoknak a kormány

Orbán Viktor az Idősek Tanácsával közölte a hírt. (444)

Hivatali vesztegetés: hat gyanúsított a roma önkormányzatnál

Nem kizárt, hogy előbb-utóbb Farkas Flórián miniszterelnöki biztost, az Országos Roma Önkormányzat (ORÖ) volt elnökét is utolérheti az a büntetőeljárás, amelyet a Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF) folytat a kisebbségi szervezetnél. A Magyar Nemzet megtudta, hogy a cigány szervezetnél hivatali vesztegetés miatt zajló nyomozásban hat személyt gyanúsítottak meg. A lap értesülései szerint a gyanúsítottak közt van az ORÖ egyik elnökségi tagja is. (Magyar Nemzet)

Vallatószobákat és hazugságvizsgálóhoz hasonló eszközt is találtak a szcientológusok székházában

30 helyszínen tartottak házkutatást az akcióval összefüggésben, NAV-osok is jártak a Váci úti épületben. (444)