196,7 milliárd eddig a jóváhagyott TAO-támogatás – ez történt csütörtökön

február 9, 2018

Újra utcán a Fedél Nélkül Népszabadság-kiadása – ez történt csütörtökön

A legfontosabb csütörtöki hírek röviden, egy helyen.

196,7 milliárd eddig a jóváhagyott TAO-támogatás.

A társaságiadó-kedvezmény rendszerének (TAO) 2011-es létrehozása óta a magyar labdarúgásban 9015 programot nyújtottak be a sportszervezetek 379,3 milliárd forintos támogatási igénnyel, ebből 196,7 milliárd forintot hagytak jóvá – közölte a Világgazdasággal a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) operatív igazgatója. (Világgazdaság, 444)

Az ukrán kormány szerint a Szijjártóék megegyeztek velük az oktatási törvénnyel kapcsolatban

A magyar külügy szerint semmiféle megállapodás nem született, az ukránok hazudnak. (444)

Orbán: a sokszínűség nem érték, nem akarunk sokszínűek lenni

Orbán Viktor a Megyei Jogú Városok Szövetsége közgyűlésén mondott beszédet. A választásokról azt mondta, nagyszerű pillanat következik. Reagált azokra a híresztelésekre is, hogy a választások után megszüntetnék a kisebb településeken az önkormányzatiságot. A miniszterelnök szerint kezdünk jól kinézni. „Ki kell mondanunk, hogy nem akarunk sokszínűek lenni, nem akarjuk, hogy a saját színünket összekeverjék másokkal” – mondta Orbán. (Hvg.hu)

A kormány 3 év alatt 20 milliárd forint támogatást ad az építőiparnak

A kormány idén 8 milliárd forintot, a következő két évben pedig további 6-6 milliárd forintot biztosít az építőipar hatékonyságának növelésére. (444)

„Természetesen válaszolok, nem megyek sehova” – mondta Kósa Lajos, majd elment

„Nem fog menni, mert el fogok késni a programról, de itt vannak a sajtómunkatársak, rengetegen vannak, beszéljék meg, és akkor természetesen válaszolok. Nem megyek el sehova, csak a kabátomért megyek ide” – mondta Kósa Lajos a Hír TV stábjának Veszprémben, aztán kicselezte a Hír TV kollégáit, és távozott a helyszínről. (Hír TV)

Spar üzleteket vásárol a Mészáros-birodalom

Most 4,5 milliárdot fizettek, de a Spartól évente 572 milliót kapnak bérleti díjként. (444, Mfor.hu)

Mészáros Lőrinc levélben sírta el, hogy Balog Zoltánék miatt miért nem adja át a kiperelt tao-anyagokat

A Mészáros Lőrinc vezette, Puskás Akadémiát működtető Felcsúti Utánpótlás Neveléséért Alapítvány jogerős ítéletre sem adja ki a tao-költéseiről szóló adatokat, a felcsúti polgármester pedig levélben közölte, miért: „a sportért felelős miniszter”, Balog Zoltán hivatalból elrendelt egy utóellenőrzést, amely külön az alapítványt vizsgálja, és épp emiatt az ellenőrzés miatt jelenleg nem áll Mészárosék rendelkezésére az a dokumentációs anyag, amit át kellene adniuk. (Magyar Narancs)

Lex Tiborczot nyújt be az LMP, az EU-pénzeket elcsalók úgynevezett „korrupciós finanszírozási illetéket” fizetnének

Ha a magyar államnak egy csaló miatt pénzt kell visszafizetnie az EU-nak, a bűnös az összeg 100 százalékát illeték formájában lenne kénytelen átutalni a költségvetésnek az új törvényjavaslat szerint. (444)

A Momentum nyitott az LMP-re, de kicsit később

Az LMP a napokban váratlanul megkezdte a tapogatózást a Momentum felé, hogy fogjon össze a két párt. Szél Bernadett Fekete-Győr Andrásnak levelet is írt, amelyben azt kérte, hogy hivatalosan kezdjék meg egyeztetést a „2018-as választások kapcsán folytatandó szövetségi politikáról”. A Momentum elnöke közleményben válaszolt az LMP miniszterelnök-jelöltjének. A válasz lényege, hogy a Momentum nyitott erre az együttműködésre, de jobb lenne, ha márciusban foglalkoznának választástechnikai kérdésekkel. (Index)

A kormánysajtó leleplezte a Jobbik logóját

Ott volt végig, és mi balgák, nem vettük észre. (24.hu)

Szigetvári Viktor feljelentést tesz, szerinte a magyar rendőrség tisztára akarta mosni Tiborcz Istvánt

Az Együtt miniszterelnök-jelöltje, Szigetvári Viktor ismeretlen tettes ellen feljelentést tesz bűnpártolás gyanújával. Szerinte a magyar rendőrség tisztára akarta mosni Tiborcz Istvánt az Elios Innovatív Zrt. által elnyert pályázatok ügyében indított 2016-os nyomozás alatt. (168 Óra)

A fideszesek el sem mentek a nemzetbiztonsági bizottság ülésére, és azt mondják, Szél Bernadettnek nem lehet bizalmas iratokat kiadni

Ugyanis „nem tudhatjuk, hogy a bizalmas információkat mire akarja felhasználni”. (444)

A Momentum dunaújvárosi jelöltje népszavazást kezdeményezett, hogy legyen rendes közvilágítás, de a helyi választási iroda nem engedte

A fideszes Dorkota Lajos díszpolgári címének elvételéről is népszavazást tartott volna, az a kérdés sem ment át. (444)

A Rogánnak dolgozó Dömötör Csaba nem válaszolt a letelepedési kötvényekről szóló kérdésre, mondván, azokról a parlament gazdasági bizottsága döntött

Aminek akkor ki volt az elnöke? Természetesen a mostani főnöke, Rogán Antal. (444)