2010 óta félmillió külföldön élő kapta meg a magyar állampolgárságot

december 6, 2013

citizen

A jelenlegi Fidesz-KDNP többségű országgyűlés első cselekedete volt, hogy elfogadta a törvényt, mely a külföldön élő magyaroknak az állampolgárság megszerzésének jogát, valamint szavazati jogot biztosított.  A törvény, melyet a parlament 2010. május 26-án fogadott el, volt az egyetlen, melyet mind a négy parlamenti párt támogatott (vélhetően azért, mert nem akarták megkockáztatni többszázezer új szavazó felbosszantását).

Tegnap Orbán Viktor miniszterelnök, Kövér László házelnök, és Rogán Antal, a Fidesz frakcióvezetője a Parlament kupolatermében a fenti törvény eredményeként az 500.000. állampolgárság kiadására rendezett ünnepségen vett részt.

A szerencsés személy Böjte Csaba, Ferences rendi szerzetes, aki édesanyjával együtt működtet Ferences rendi otthont és iskolát a nyugat-romániai Déván.

Orbán Viktor miniszterelnök Böjte jótékonysági munkáját példaértékűnek mondta és így fogalmazott:

“Hosszú idő után 2010-ben végre sikerült leverni azt a lakatot Magyarország kapujáról, amit a 20. század helyezett rá. Levertük a lakatot és kitártuk az ajtót, hogy minden magát magyarnak valló ember be tudjon lépni rajta. Úgy döntöttünk, hogy nem akarunk lemondani azokról a magyarokról, akik más államok határai között élnek”.

Orbán bejelentette, hogy eddig 90 országból 540.000 ember adta be állampolgársági kérelmét, közülük közel félmillióan Európában élnek.

Becslések szerint másfél millió magyar él Románia, Szerbia, Szlovákia, Ukrajna és Ausztria bizonyos területein, melyek korábban Magyarországhoz tartoztak.

Semjén Zsolt miniszterelnök helyettes az ünnepségen bejelentette, ez a nap a magyar nemzet  közjogi egyesítésének ünnepe , és szimbolikusnak nevezte a napot, a helyszínt és azt is, hogy ki vette át az ötszázezredik magyar állampolgárságot.

Hivatkozás:

Letette az állampolgársági esküt a félmilliomodik külhoni magyar, propeller.hu, 2013. december 5.