7,2 milliárdba került az idei első sorosozós és brüsszelezős kampány – ez történt csütörtökön

szeptember 29, 2017

A Fidesz megpróbálta leszavazni, hogy az EU vizsgálja az azeri vesztegetési alap ügyét, amiből Magyarországra is jutott pénz  – ez történt csütörtökön

Magyarországon valamiért minden 24,99 millió forintba kerül, amire közbeszerzést írnak ki; Tarjányi mozgalma készen áll, a labda a demokratikus ellenzék térfelén pattog; ha a Zsidai-csoportról van szó, a Várban nagyvonalúan bánnak a közvagyonnal; csak „pántlikának” kellettek a romák; Magyarország ellenzi, 20 tagállam támogatja az Európai Ügyészség létrehozását; Orbánék kedvenc török milliárdosa napelemekkel rakná tele Magyarországot; 7,2 milliárdba került az idei első sorosozós és brüsszelezős kampány; bekerültek a nemzeti konzultációba, gyorsan korrigálta is a kormány állításait az Amnesty és a Helsinki Bizottság; a Momentum megerősítette, nem vesz részt semmilyen összefogásban; olimpia nélkül is összejött 9 milliós veszteség a Budapest 2024-nek; október második hetében postázzák a nemzeti konzultációt; Ukrajna hazarendelte budapesti nagykövetét – csütörtöki hírösszefoglalónk. 

„Az igazgatóknak kell megoldani a tanárhiányt”

Az igazgatók feladata megoldani a tanárhiányt Rétvári Bence parlamenti államtitkár szerint. Az Emberi Erőforrások Minisztériumának miniszterhelyettese ma azt mondta Híradónknak, az elmúlt években is előfordult, hogy egy-egy tanár felmondott, vagy nyugdíjba ment, mégis meg tudták oldani az iskolák a pótlást. A Híradónk által megkérdezett iskolaigazgató szerint ez most részben azért nem megy, mert nemhogy elegendő szaktanár nincs, sokszor egyetlen jelentkező sem. (RTL)

Magyarország ellenzi, 20 tagállam támogatja az Európai Ügyészség létrehozását

Beszédes, hogy a magyar kormány nem segíti a határokon átnyúló korrupciós ügyek feltárását végző hivatal felállítását. (444)

Lázár János remeknek tartja Matolcsy ötletét, hogy az állami cégek vonuljanak a tőzsdére

Lázár János a csütörtöki kormányinfón azt mondta, személy szerint támogatja Matolcsy György ötletét, hogy az állami vállalatoknak meg kellene jelenniük a tőzsdén. Bár erről még vita van a kormányban. A Miniszterelnökséget vezető miniszter szerint nagyban javítaná az állami cégek versenyképességét, ha tőzsdére mennének. Lázár mondott mást is a kormányinfón, például azt, miszerint nem gondolja, hogy a kormánypropaganda hergelte az embereket a menekültek ellen, szerinte a társadalom eleve ilyen.

Az Index videóriportja megmutatja, milyen:


(444)

„Szól a légvédelmi sziréna” – Tarjányi mozgalma készen áll, a labda a demokratikus ellenzék térfelén pattog

Bodnár Zoltán szerint az ellenzéki pártok vállát súlyos történelmi felelősség nyomja, s ha ezt nem látják be és hagyják, hogy Orbán 2018-ban győzzön, akkor a jövő generációi úgy fognak rájuk emlékezni, mint „akik veszni hagyták Magyarországot”. A jövő évi választás tétje ugyanis nem kisebb, mint az ország jövője. Az idő vészesen fogy, a Tarjányi Péter által útjára indított Magyar Progresszív Mozgalom pedig az utolsó pillanatig menteni akarja a menthetőt. A biztonságpolitikai szakértő azt mondja, ők készen állnak, céljuk, hogy a demokratikus ellenzék pártjai megállapodjanak egy közös, nem pártpolitikus miniszterelnök-jelöltben. Botkának viszont mennie kell. (Budapest Beacon)

Ukrajna hazarendelte budapesti nagykövetét

Részletek itt. (444)

Bekerültek a nemzeti konzultációba, gyorsan korrigálta is a kormány állításait az Amnesty és a Helsinki Bizottság

Óriási elismerés érte az Amnesty International Magyarországot és a Magyar Helsinki Bizottságot, hiszen név szerint bekerültek a legújabb Nemzeti Konzultációba, és ha már így történt, akkor ki is javították abban a tévedéseket. (444)

Újabb százmilliók jegybanki rendezvényekre

Bár tavasszal három hónap alatt négyszer utaztak Jamaicába a Magyar Nemzeti Bank (MNB) dolgozói, hogy a rendezvényszervezés művészetét tanulmányozzák, úgy látszik, mégsem tudják nélkülözni egy külső cég segítségét a szervezet programjainak lebonyolításában. A legfrissebb uniós közbeszerzési értesítő tanúsága szerint ugyanis a jegybank egy 350 millió forint keretösszegű pályázatot írt ki rendezvényszervezési szolgáltatásokra. (Magyar Nemzet)

Orbánék kedvenc török milliárdosa napelemekkel rakná tele Magyarországot

A Duna partján pedig nagy ingatlanbefektetésre készül. (444)

Az első idei nemzeti konzultációt 7,2 milliárd forintért reklámozta a kormány

Vaskos költségtérítésért, ráadásul szinte olvashatatlanná homályosított, optikai karakterfelismerő programmal nem digitalizálható dokumentumok formájában volt csak hajlandó kiadni a Miniszterelnöki Kabinetiroda, mekkora összeget és milyen cégeknél költött az adófizetők pénzéből az „Állítsuk meg Brüsszelt” és a „Ne hagyjuk, hogy Soros nevessen a végén” üzenetű kormányzati reklámkampányokra. Azért csak kiderült: az áprilistól a júliusi vizes vb-ig tartó kampány során összesen 7,2 milliárd forintot költöttek. A Mészáros Lőrinchez került Mediaworksnek 2 milliárd, Tombor András médiacégének 860 millió, Andy Vajna tévéjének és rádiójának összesen 510 millió, Habony Árpád lapjainak 260 millió forint jutott az első idei nemzeti konzultáció reklámbüdzséjéből, de több mint 100 millió forintot költöttek a Népszavánál és az ATV-nél is. (Átlátszó)

Hitlerjugendezett és Fidesz-konyházott a Tények riportere, kirúgta a TV2

Annyira kevés a szerkesztő, hogy az eset után csak három héttel vágták ki Polgár Gézát. (444)

Bérlakás a Várban havi 40 ezerért – raktárnak jó lesz?

Különös dolgok mennek a budai Várban: 5 év után tűnt fel a lakásügyeiről elhíresült polgármester hivatalának, hogy Zsidai Zoltán Roy cége megszegett egy bérleti szerződést. A havi nettó 40 ezer forintért megkapott lakást az önkormányzat szerint egy éttermük raktárának használták, amit Zsidai tagad. Ott voltunk a bizottsági ülésen, ahol egy ellenzéki képviselő kifogásolta, ahogy a közvagyont kezelik. Az aranyköpéssel felérő válasz az volt: még csak „majdnem tökéletesen” dolgoznak. (Hvg.hu)

Csak „pántlikának” kellettek a romák

Több mint százmillió forintból épült egy új közösségi tér Hajdúhadházon, hogy a szegregált gyerekeket élményekhez, sportolási lehetőséghez juttassák. Ám a játszóteret fizetőssé tették. (Népszava)

Magyarországon valamiért minden 24,99 millió forintba kerül, amire közbeszerzést írnak ki

Matematikailag semmi sem indokolja, hogy Magyarországon nagyon sok közbeszerzésnél 24,9 millió forint körüli összegre kössenek szerződést, hacsak nem akarnak a felek valamiért a 25 milliós határ alatt maradni az árak manipulációjával. Miután itthon bizonyos beszerzéseknél pont 25 millió forint felett szigorodnak a pályázati keretek, ezért nem is olyan rejtélyes, hogy miért akarná valaki manipulálni az árakat. (444)

Olimpia nélkül is összejött 9 milliós veszteség a Budapest 2024-nek

Bár februárban visszaléptünk a 2024-es olimpiai pályázattól, az ezért felelős céghez 39 milliós árbevétel befolyt még, viszont ennek ellenére sikerült 9,2 milliós veszteséget összehoznia. (mfor.hu)

A Momentum megerősítette, nem vesz részt semmilyen összefogásban

Tartják magukat az eredeti elképzelésükhöz, mind a 106 választókerületben saját jelöltet indítanak, üzente Fekete-Győr András. (444)

Október második hetében postázzák a nemzeti konzultációt

A budapestiek postaládájában landol először kérdőív. (444)