822 milliót fizetett a finn meg a holland polgár egy Szeged melletti, el nem készült gyógyszállóra

december 28, 2016

A Szeged környéki beruházás csak papíron készült el. Fotó: Délmagyarország

Többszöri halasztás után december 31-re kellene elkészülnie egy Csongrád megyei gyógyszállónak. Az építkezéshez az Európai Unió 822 millió forinttal járult hozzá, viszont az tuti, hogy december 31-ig nem lesz kész a beruházás – írja a Délmagyarország.

December 31-ig kellene elkészülnie annak a kisteleki gyógyszállónak, amelynek a fölépüléséhez az Európai Unió 822 millió forinttal járult hozzá – írja a Délmagyarország. Nagyon úgy néz ki, hogy a Csongrád megyei gyógyszállót nem adják át három napon belül.

Az eredeti határidő szerint a Royal Casa Investment Ingatlanhasznosító Kft-nek 2014. december 31-ig kellett volna befejeznie a beruházást – olvasható a lapban.

A 2012 decemberében megítélt és 385 ezer forint híján ki is fizetett összeg a teljes beruházás hetven százalékát tette ki.

„Áprilisban úgy nyilatkozott a Délmagyarországnak az uniós források felhasználását koordináló Miniszterelnökség, hogy még nem volt záró helyszíni szemle, és folyamatban van az ellenőrzés. Azt írta lapunknak áprilisban a Miniszterelnökség, hogy »a projekt fenntartásba helyezésére – értsd: átadására – 2016. június 15-éig van lehetőség«. Ez volt tehát a legutolsó határnap, amíg elkészülhetett volna a kisteleki szálloda” – írja a napilap.

A Délmagyarország az ügyben megkereste a Miniszterelnökséget, ahonnan azonban a Nemzetgazdasági Minisztériumhoz (NGM) irányították őket, mivel úgymond „a Miniszterelnökségnek semmi köze a kisteleki gyógyszálló-beruházáshoz”. Az NGM az orgánummal közölte: a beruházás akkor tekinthető befejezettnek, „ha a jogerős működési engedély rendelkezésre áll”. Mint a minisztérium fogalmazott, helyszíni szemlére kerül sor, és „amennyiben a helyszíni szemle során feltárt hiányosságok indokolják, az ellenőrök szabálytalansági eljárást is indíthatnak”.

A lap idézi Hadházy Ákost, a Lehet Más a Politika (LMP) társelnökét és antikorrupcióügyi szakpolitikusát. Az ellenzéki politikus egy, a Korrupcióinfón közzétett NGM-dokumentumra hívta föl a figyelmet. A dokumentum szerint a projekt 2015. október 1-én „megvalósult”.

A Délmagyarország munkatársa a múlt héten járt a Szeged környéki építkezésnél. Úgy látja, az elmúlt nyolc hónapban egy kapavágás sem történt. „Nyolc hónapja befejezetlen az épület teteje. A közútról is jól látható, hiányos a vakolás, a csarnokban várnak a szigetelőanyagok, csakúgy, mint az oldalukra döntött ablakok. Az épület előtt parkolónak kellene lennie, de csak derékig ér a gaz. Átlátni az épületen, sok helyen hiányoznak a nyílászárók, ami azt feltételezi, hogy el sem kezdték a belső munkálatokat, mert a burkolásnál és a festésnél a szakemberek szerint az ajtókhoz és az ablakokhoz kell dolgozni” – írja az orgánum, majd arra utal, hogy ebből az állapotból kellene kevesebb mint két hét alatt (a december 27-én megjelent cikk ezek szerint legalább egy héttel korábban íródhatott – a szerk.) „a kétemeletes, összesen hetvenhat szállás- és fekvőbeteg-férőhellyel tervezett gyógyszállót […] a valóságban is, és nemcsak papíron befejezni”.

Amennyiben tetszett a cikkünk, és a jövőben is olvasna hasonlókat, itt lájkolhatja az oldalunkat (ha már korábban lájkolt minket, akkor ne kattintson!):