A legfontosabb keddi hírek röviden, egy helyen.
A magyar korrupció mértéke miatt akadt ki az Európai Parlament költségvetés-ellenőrzési bizottsága
Az állásfoglalást egy néppárti képviselő ismertette. Szerintük indokolt az alapszerződés hetes cikke szerinti eljárás megindítása Magyarországgal szemben. (444)
A Fidesz ismét bojkottálja a nemzetbiztonsági bizottság ülését
Az FBI magyar állampolgárokkal szembeni nyomozása és a Magyarországról kiutasított orosz diplomata ügye is napirendre került volna, de a kormányoldal továbbra sem hajlandó dolgozni. (444)
Elvesztette az állását a portás, aki szolgálatban volt akkor, amikor Kósa Lajos szolgálati autóját előremenekülés közben meghúzta a sofőr
Kósa Lajos még nem mondott le, de a portásnak már nincs munkája. Akkor ment el a mellékhelyiségbe, amikor nem kellett volna. (444)
Elindulhat a választáson az Összefogás Párt jelöltje, akit élettársa megölésének előkészítésével vádolnak
Szabadlábon maradhat a korábban emberölési kísérlettel megvádolt képviselőjelölt. A Nemzeti Választási Bizottság úgy döntött, nem függesztik fel Kiss Gyula mentelmi jogát. A szolnoki adóhatóság korábbi igazgatóhelyettese 2015 óta volt előzetes letartóztatásban, mert a vád szerint megpróbálta megölni volt élettársát. (RTL)
Az MKB Bank rágalmazás miatt büntetőfeljelentést tesz a Magyar Nemzet ellen
A lap szerint az FBI-nak az a gyanúja, hogy több bankból, például az MKB-ból vehettek fel készpénzben, alkalmanként pár millió eurós összegben kormánypárti politikusoknak visszaosztott jutalékot nyertes EU-pályázatok után. (444)
A magyar hatóságok egyszer sem éltek a lehetőséggel, hogy kihallgassák az FBI védelme alatt álló Faidt Péter Andrást
Hiába jelezte többször, a magyar hatóságok nem akarták kihallgatni Faidt Péter Andrást – közölte jogi képviselője a Magyar Nemzettel. A férfiről, aki feltehetően az FBI tanúvédelmi programjában vesz részt, először a Magyar Nemzet cikkezett. A lap azt írta, a férfi részt vehetett, vagy legalábbis rálátása volt arra, hogy Magyarországról uniós forrásokból származó pénzeket menekítettek ki, majd a nyomok eltüntetése után térítettek vissza, és ebből politikusoknak is jutott. A magyar ügyészség erre úgy reagált, hogy a férfi ellen a magyar rendőrség is nyomoz pénzmosás gyanújával, de az egy másik ügy, és abban uniós források nem érintettek. Az ügyészség továbbá azt állította, nem tudtak arról, hogy az USA felajánlotta a kihallgatás lehetőségét, ezért nem hallgatták ki a férfit. Faidt ügyvéde állítja: „Gyanúsítottkénti kihallgatását 2017. december 1-ig a magyar nyomozóhatóság a védelem számára ismeretlen okok miatt nem kezdeményezte annak ellenére, hogy ügyfelünk számtalan alkalommal védői útján jelezte, hogy a magyar hatóság rendelkezésére áll, s amelyre az Amerikai Egyesült Államok jogsegély útján történő megkeresésén keresztül a magyar nyomozó szerveknek mindenkor lehetőségük lett volna.” (444, Magyar Nemzet)
„Amit a Fidesz csinál, az nem jobboldaliság, hanem szabadrablás” – Magyar Bálinttal föltuningolt ceglédi kampányrendezvényen jártunk
Lakossági fórumot tartott hétfő késődélután Cegléden az MSZP helyi szervezete. A főleg idősebbekből álló közönség előtt bemutatkozott Szüdi János, a város DK-s képviselőjelöltje, volt közigazgatási, majd oktatási és kulturális szakállamtitkár. A Szüdi mellett kampányoló Magyar Bálint egykori oktatási miniszter kissé ellopta a show-t: a maffiaállam-koncepcióját is előadó volt SZDSZ-elnök kétségkívül dominált a lakossági fórumon. Szüdi szerint „a jogállam Magyarországon megszűnt”. (Budapest Beacon)
„Jószándékkal és jóhiszeműséggel tekintek a Jobbik egy részére, de ott van bennem a kétség” – gyurcsányi dilemmák a Jobbikról, Kuncze szállította a show-t
Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnök, a Demokratikus Koalíció elnöke és Kuncze Gábor volt belügyminiszter, az egykori SZDSZ kétszeres volt elnöke volt a sztárvendége Oláh Lajosnak, a Demokratikus Koalíció erzsébet- és terézvárosi képviselőjelöltjének kedd délutáni kampányrendezvényén a két kerület határát jelentő Király utca egyik rendezvényhelyiségében. Kuncze kicsit önkritikát gyakorolt, emellett azt kérte a közönségtől, hogy „a jobboldali szomszédot beszéljék rá, hogy hagyjon otthon még egy embert”. A volt belügyminiszter szerint kis pártra nem érdemes szavazni, mert ha az adott párt nem jut be, elvész a szavazat, Gyurcsány Ferenc legjobb beszéde pedig az volt, amit 2006-ban Balatonőszödön abszolvált. Gyurcsány úgy látja: „az elmúlt huszonnyolc év legfontosabb választása előtt állunk”. A volt miniszterelnök hosszan beszélt a Jobbikról, illetve a Jobbikhoz fűzendő viszonyról, Bokros Lajosról viszont, aki Oláh Lajos ellenfele a választókerületben, egy árva szó sem esett. (Budapest Beacon)
A józsefvárosi választási bizottság szerint rendben van, hogy az önkormányzati lapban 20 oldalon 25-ször szerepel Kocsis Máté
Ráadásul 10 fotóval, miközben ellenzéki politikusokról egy szó sem esett a Józsefvárosi Újságban. A Momentum fellebbez a döntés ellen. (444)
Helikopteres vadászatokról meséltek Bélmegyeren, ahonnan ifj. Mészáros Lőrinc és az állam három vadászt ki akar túrni
Mészáros Lőrincéknek hogyhogy nem, Békés megyében van egy vadászkastélyuk, ahová előszeretettel járnak ők és vendégeik. Előfordul, hogy helikopterrel. Nekik ez biztos öröm, három helyi vadásznak azonban nagyon nem. Mészáros Lőrinc fia ugyanis úgy intézte, hogy kizárják őket az évtizedek óta használt vadászterületeikről. A vadászok nem ijedtek meg, hanem pereltek, és első fokon nyertek is, de mégsem vadászhatnak. (RTL)
Kétmillió forint érkezett a diáktüntetők bírságára
A rendőrség ötvenezer forintos bírságokat szabott ki a március 15-ei diáktüntetés résztvevőinek egy részére és a sajtóra. Állampolgári gyűjtés indult. (444)
Európai parlamenti bírálat Magyarországnak, mert kevés a nő a fontos politikai pozíciókban
Európa egyetlen, kizárólag férfiakból álló kormányának válasza aligha lesz más, mint: Soros. (444)
Meghalt Demján Sándor
Börvely, Etyek, Tác, Tatárföld, Budapest és Las Vegas. Demján Sándor, a sikeres üzletember életének fontos helyszínei, amelyek talán kevésbé ismertek, mint céges állomáshelyei, mementói: a Skála, a Magyar Hitel Bank vagy a TriGránit. Demján Sándor egy kőkemény, autoriter, munkamániás főnök volt, ugyanakkor egy mindig felfelé törekvő, nagyon korrekt és jóérzésű ember is. Az Index portréja. (Index)
A belvárosi jelöltek abban maximálisan egyetértenek, hogy csak az egyiküknek kéne indulnia
De abban eddig nem sikerült megállapodniuk, hogy melyiküknek. Fekete-Győr közvéleményt kutat, V. Naszályi és Csárdi a már meglévő kutatásokra mutogat. (444)
A csengeri nő ügyvédje kezdeményezi Kósa Lajos tanúmeghallgatását és kettejük szembesítését
Szabó Gáborné interjút adott Svájcból. Ha nem muszáj, nem térne vissza Magyarországra, és állítása szerint heteken belül hozzáfér az 1300 milliárd forintos örökséghez, de Kósa Lajosék viselkedése miatt ebből semmit nem akar már itthon befektetni. (Fühü, 444)
A csengeri nő ügyvédje szerint létezik egy olyan dokumentum, ami szerint Kósa Lajos is előnyben részesült volna
A részletekért kattintson! (ATV)