A Magyar Telekom megválik az Origótól

augusztus 7, 2015

origo

A Népszabadság számolt be cikkében arról, hogy lehetséges vevőként az RTL Klub neve is felmerült az egyelőre veszteséges Origo.hu eladása kapcsán. Az RTL Klub egyik vezetője azonban nem kívánta kommentálni a híreket.

Számos média mogul és befektetőcsoport is az érdeklődők közt van, beleértve Megyeri András Jonatánt, a Brit Media vezetőjét (ez a cég néhány hete 40 millió forinttal szállt be a Klubrádióba), Holló Gábort, a Hirkereso.hu vezetőjét, illetve a történelmi revizionista Schmidt Máriát, a Terror Háza főigazgatóját, hithű Fidesz támogatót is, aki nemrég médiacéget alapított.

A Népszabadság szerint az RTL Klub vezetése és annak luxemburgi anyacége lát üzleti fantáziát az évek óta veszteséget termelő Origóban.

Egyelőre nem lehet tudni, hogy kötött-e az RTL paktumot a magyar kormánnyal a 2014-ben bevezetet reklámadó mérséklése érdekében. A paktum létét ugyanakkor Andreas Rudas, az RTL-csoport alelnöke határozottan cáfolta, és az RTL Klub továbbra is rendszeresen közzétesz a kormánnyal és a kormány tisztviselőivel szemben erősen kritikus hangvételű beszámolókat.

Az Origo tulajdonosa, a Magyar Telekom idén döntött a hírportál eladásáról, mivel a cég az elmúlt öt év alatt négymilliárd forint deficitet hozott össze.

A Magyar Telekom hivatalosan azzal indokolja az eladást, hogy a német anyacég, a Deutsche Telekom minden piacán profiltisztítást hajt végre, és ragaszkodik a nyereséges működéshez.

Nem dőlt el még, hogy csak a hírportált vagy az egész, az Origo Zrt.-hez tartozó portfóliót (például Freemail, Ozone Network, Life stb.) működtető céget adják el, de az biztos, hogy a most zajló értékesítési pályázatba mindenkit meghívtak, aki a közelmúltban jelezte érdeklődését.

A Magyar Telekom gondja az Origóval kapcsolatban nem merült ki a veszteséges működésben. Tavaly az Origo főszerkesztője és számos vezető újságírója hagyta ott a céget, miután a lap főszerkesztő helyettese levelet írt a Magyar Telekom ellenőrzési osztályának, amelyből az a kép rajzolódott ki, hogy a cégvezetésen keresztül politikai nyomást nehezedett az Origo főszerkesztőjére. Az Origo volt főszerkesztője számolt be Lázár János, a miniszterelnökséget vezető miniszternek az adófizetők pénzéből finanszírozott utazásairól.

A hírportál munkatársainak a távozása sem a portál hírnevének, sem pedig a közölt hírek minőségének nem tett jót.