Áder vállalja a második elnöki ciklust

december 29, 2016

Áder János vállalja, vagyis gyakorlatilag eldőlt: marad a hivatalában. 

A köztársasági elnök elfogadja a következő államfői ciklusra szóló felkérést.

Áder János vállalja a következő köztársasági elnöki ciklust. Az államfő ezzel kapcsolatos nyilatkozatát csütörtökön juttatta el az MTI-hez a Köztársasági Elnöki Hivatal (KEH).

A felkérést elfogadom. Az alaptörvény rendelkezéseinek megfelelően vállalom a jövő tavasszal esedékes demokratikus megmérettetést

– áll a dokumentumban.

Áder János azt írta: az államfői megbízatásra eddig is olyan alkotmányos szolgálatként tekintett, amelynek ellátása során a köztársaság elnöke a magyar nemzetnek tartozik felelősséggel és számadással.

A köztársasági elnök kitért arra is, hogy újbóli megválasztása esetén céljai és személyes vállalásai a jövőben is változatlanok maradnak. Kiemelt feladatának tartja a törvényalkotás feletti alkotmányos kontroll gyakorlását, valamint továbbra is minden tőle telhetőt megtesz a természeti környezet védelme, a jövő nemzedékek iránti felelősségvállalás társadalmi szintű megerősítése, valamint a magyar értékek és magyar érdekek következetes nemzetközi képviselete érdekében.

Az elnöki poszttal kapcsolatban korábban Balog Zoltán emberminiszter neve is fölmerült, végül azonban december közepére biztossá vált, hogy Orbán Viktor továbbra is Ádert látná szívesen a köztársasági elnöki székben.

Az államfő ötéves mandátuma egyébként 2017. május 10-én jár le.

Sajtóhírek szerint ellenjelölt lehetne Majtényi László, az Eötvös Károly Közpolitikai Intézet (Ekint) elnöke, a Magyar Szocialista Párt (MSZP) és a Lehet Más a Politika (LMP) ugyanis közösen jelölné a posztra. Majtényi a sajtóból értesült arról, hogy fölmerült a neve, hivatalosan senki nem kereste meg. „Addig nem mondhatom, hogy vállalom, amíg nem kapok fölkérést” – közölte a Budapest Beacon megkeresésére az Országos Rádió- és Televíziótestület (ORTT) volt elnöke, egykori ombudsman.

Amennyiben tetszett a cikkünk, és a jövőben is olvasna hasonlókat, itt lájkolhatja az oldalunkat (ha már korábban lájkolt minket, akkor ne kattintson!):