Adósságban is élen járnak Mészáros Lőrinc cégei – ez történt szerdán

augusztus 24, 2017

„Erdő Péter nélkül mindezt nem tehette volna meg” – interjút készítettünk egy Münchenben menekülteket tanító tanárnővel; a Magyar Időknél már egy az egyben háttérhatalmaznak; adósságban is élen járnak Mészáros Lőrinc cégei; az Együtt megszüntetné a trükközést a magántőkealapokkal; Macron a magyarok kárára barátkozik a Slavkovi Háromszöggel; eddig félmilliárdba került a börtönök túlzsúfoltsága a magyar államnak; Szél Bernadett a nemzetbiztonsági bizottság elé idézi Rogán Antalt a letelepedési kötvényes cég kirablása és a Dózsa György úti gázoló ügyben; törvénysértő volt az Auróra bezáratása; erősödött a Fidesz, de a többség kormányváltást akar; 75 ezer liter „Mészáros Lőrinc-féle” ásványvizet osztott szét a kánikulában a MÁV – szerdai hírösszefoglalónk

Erősödött a Fidesz, de a többség kormányváltást akar

A Fidesz visszanyerte tavaszi támogatottságát, az MSZP viszont nagyot rontott a ZRI Závecz Research augusztus közepi felmérése szerint. A relatív többség viszont kormányváltást akar. (Zoom.hu)

Törvénysértő volt az Auróra bezáratása

A Fővárosi Kormányhivatal jogerősen megsemmisítette a VIII. kerületi jegyző határozatát. A helyet üzemeltető cég most azt fontolgatja, hogy beperlik az önkormányzatot a jogtalan bezárás miatti bevételkiesésért. (444

„Erdő Péter nélkül mindezt nem tehette volna meg” – interjú egy Münchenben menekülteket tanító tanárnővel

A romani nyelvtudása miatt a cigányok által többször is cigánynak hitt Hegyi Ildikót tizennyolc év munkaviszony után, Fülöpné Erdő Mária rektorsága idején 2012-ben elbocsátották főiskolai docensi állásából. 2015 óta Münchenben tanít menekülteket németre, a közeljövőben Irakba, majd Bangladesbe, Pakisztánba, Togóba és Ugandába készül. Interjú. (Budapest Beacon)

A Magyar Idők nem cicázik, már egy az egyben háttérhatalmaznak

Végre nem fogják szalvétával az alufóliasisakot! (444)

Adósságban is élen járnak Mészáros Lőrinc cégei

Igencsak eladósodott az elmúlt hónapokban Mészáros Lőrinc. A Magyar Nemzet kalkulációi szerint március vége óta különböző bankok legalább 10 milliárd forintos követeléssel kapcsolatban jegyeztek be zálogjogot a felcsúti polgármester cégeinél. Az Orbán Viktorral baráti viszonyt ápoló üzletember vállalkozásainak legnagyobb hitelezője az OTP, de kapott kölcsönt takarékoktól is, az egyik hozzá köthető társaságot pedig részben az az MKB hitelezi, amely szintén az ő érdekeltsége. Aggodalomra azonban semmi ok: a polgármester nem fizetési nehézségei miatt adósodik el, vállalkozásainak rohamos tempójú növekedését finanszírozza banki forrásból. (Magyar Nemzet)

Hogyan hagyhatnak világörökségi helyszínen egy 700 négyzetméteres betonplaccot a vizes vébé szervezői?

Éppen a Parlamenttel szemben, a Dunában marad az óriás toronyugrás betontalapzata. Az örökségvédelem szerint ez „nem áll teljesen összhangban a világörökségről szóló törvénnyel”. 2020-ig biztosan ott marad, a kivitelező szerint nekik véglegesre kellett építeniük. (444)

Az Együtt megszüntetné a trükközést a magántőkealapokkal

Több részes sorozatban mutatja be az Index a Nemzeti Együttműködés Rendszerének (NER) különös és egyedi mechanizmusát. A sorozat második részében azokkal a magántőkealapokkal foglalkoztak, amelyek segítségével gyakorlatilag teljes anonimitásban maradhatnak Magyarországon bankok, szállodák, tőzsdei részvénycsomagok végső haszonhúzói. Az Együtt az Index cikke nyomán jogalkotási munkába kezdett, és most törvénymódosítást kezdeményez azért, hogy Magyarországon a jövőben ne lehessen ilyen módon elbújni. (Index)

Macron a magyarok kárára barátkozik a Slavkovi Háromszöggel

Emannuel Macron, Franciaország új elnöke első térségbeli látogatásán gondosan elkerüli Magyarországot. Macron Ausztriában, Romániában és Bulgáriában is megáll majd, első állomásán pedig az osztrák államfő mellett a Slavkovi Háromszög (S△) többi tagjával is találkozik majd. A Slavkovi Háromszög egy, a Visegrádi négyekhez (V4) hasonló, sőt, annál még intézményesültebb regionális együttműködési fórum. A legfontosabb tudnivalónk róla, hogy Magyarország nem tagja. A második legfontosabb, hogy ez azért van így, mert részben Magyarország ellenében hozták létre 2015 januárjában, a csehországi Slavkovban. Ausztria, Csehország és Szlovákia állapodott meg szoros együttműködésről. A Háromszög kitalálója, Petr Drulák akkori cseh külügyminiszter-helyettes elképzelései szerint, és ez a megállapodás kiegészítő dokumentumában is megjelenik, a háromszöget idővel ötszöggé lehetne bővíteni Szlovénia és Horvátország felvételével. (444)

Eddig félmilliárdba került a börtönök túlzsúfoltsága a magyar államnak

Napokon belül eldől, kik építik az ország új börtöneit, de a 4500 új férőhely nem megoldás a zsúfoltság csökkentésére. Szakértők úgy látják, hogy az orbáni büntetőpolitika eredménye a rablétszám megugrása. Építeni persze kell, ez biztos, hiszen évek óta közismert, hogy a magyar börtönök túlzsúfoltak. Most nem egészen 132 százalékos az intézeteink kihasználtsága, de pár éve még 100 helyen 142 elítéltet zsúfoltak össze, amivel az utolsók voltunk a kontinensen. Európában még ma is csak Macedóniában rosszabb valamivel a helyzet, s a mi adataink az utóbbi évek férőhelybővítései ellenére még mindig a dél-amerikai állapotokhoz közelítenek. A fogva tartás körülményei miatt magyar rabok eddig több ezer keresetet nyújtottak be az Emberi Jogok Európai Bíróságához (EJEB), amely többször is felszólította Magyarországot, hogy találjon megoldást a zsúfoltság enyhítésére. Strasbourg 101 esetben marasztalta el a magyar kormányt, eddig közel 500 millió forint kártérítést fizettünk ki. (Népszava)

Szél Bernadett a nemzetbiztonsági bizottság elé idézi Rogán Antalt a letelepedési kötvényes cég kirablása és a Dózsa György úti gázoló ügyben

„Ne aggódjon az ország első propagandaminisztere – kezdeményezem, hogy Rogán Antalt a nemzetbiztonsági bizottság ebben az [M. Richárd, a Dózsa György úti gázoló] ügyben, és a letelepedési kötvényforgalmazó cég kirablása ügyében is hallgassa meg. Mindkettőben sáros lehet. Ami késik, az eljön, és neki is ki kell lépnie az alvilág árnyékából” – ezt írja Facebook oldalán Szél Bernadett az LMP társelnöke, az országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságának tagja. A propagandaminiszter a bizottság szeptemberi ülésén jelenhet meg. (444)

75 ezer liter „Mészáros Lőrinc-féle” ásványvizet osztott szét a kánikulában a MÁV

Az MSZP-s Bangóné Borbély Ildikó tett fel kérdéseket a Fejlesztési Miniszteriumnak arról, hogy mennyi vizet osztott szét a kánikulában (nagyon helyesen) a MÁV. Fónagy János válaszából kiderül, hogy összesen 75.402 liter ásványvíz fogyott a nagy melegben, és hogy a vizeket „Mészáros Lőrinc” vállalkozása, a Vivienvíz Kft. biztosította. (444)

Amennyiben tetszett a cikkünk, és a jövőben is olvasna hasonlókat, itt lájkolhatja az oldalunkat (ha már korábban lájkolt minket, akkor ne kattintson!):