Állami pénzekkel kitömött szállodás vadásztatta Semjént Svédországban – ez történt hétfőn

március 13, 2018

Elhunyt Som Lajos – ez történt hétfőn

A legfontosabb hétfői hírek röviden, egy helyen.

2010 után annyi történt, hogy piros helyett narancssárga lett a bebetonozott bírósági vezető – interjú Ravasz László nyugalmazott címzetes táblabíróval

Nem az a probléma, hogy most narancssárga bírók vannak, hanem az, ami 2010 előtt is volt: hogy egyáltalán bármilyen színű bíró van. Attól nem lesz jó a bíróság, ha kommunista helyett fideszes. Jogállamban színtelen a bíróság: nincs pártkötődése a bírónak, vagy ha van is, az nem tud megjelenni az ítélkezése során – mondja Ravasz László nyugalmazott címzetes táblabíró. A magyar bíróságokról szóló négyrészes interjúsorozatunk harmadik része. (Budapest Beacon)

Pozsonyi magyar politológus és a Pozsonyi Magyar Intézet korábbi igazgatója is beszólt Orbánnak

Petőcz Kálmán és Kollai István is azt írja, nem Soros áll a pozsonyi tüntetések mögött, és ebben a helyzetben úgy megnyilvánulni, ahogy a magyar miniszterelnök tette, inkább kegyeletsértő, mint bátor. (444)

Vona: „Orbán Viktor elmúlt nyolc éve megtanított a demokrácia tiszteletére”

A oktatáspolitikáról „vitatkozott” hétfő este Karácsony Gergely, az MSZP-PM, Szél Bernadett, az LMP és Vona Gábor, a Jobbik miniszterelnök-jelöltje. (Budapest Beacon)

Állami pénzekkel kitömött szállodás vadásztatta Semjént Svédországban

A skandináv kirándulások költségeit minden egyes alkalommal Farkas József utalta – mondták el a Magyar Nemzetnek azoknak a svédországi vadászatoknak a szervezői, akik megszervezték Semjén Zsolt helikopteres háziállat-vadászatát is. A miniszterelnök-helyettes korábban azzal védekezett, hogy csak rokonlátogatóban járt Svédországban, de a lap birtokába került fényképek alapján állandó vadászpartnere nem egyik rokona, hanem egy magyar szállodaipari vállalkozó, Farkas József volt. Róla a Magyar Nemzet úgy tudja, hogy nem áll rokonságban Semjénnel. (444, Magyar Nemzet)

A magyar kormány miatt nem hangozhat el az EU-s álláspont az ENSZ migrációs csomagjáról szóló vitán

Az összes tagállam egységes akaratát tükröző álláspontra lenne szükség, de Szijjártóék ellenállnak. (444)

3,8 milliárdból panoráma medencés akadémia épülhet Szentendrén

Korábban Leányfalu kihátrált a projektből, amit Szentendre úgy tűnik, nem akar meggátolni: újabb sokmilliárdos sportberuházás valósulhat meg a városban. (mfor.hu)

Szintet lépett Bajkai: a tojás és a tej után most kutyaszaros zacskókat osztogatott a VII. kerületi lakóknak

Erzsébetváros alpolgármesterének semmi sem drága, ha a választókról van szó. (444)

Vádat emelnek a Magyar Nemzeti Arcvonal ügyében

A szélsőséges politikai nézeteket valló szervezetet érintő akciók, és házkutatások során a rendőrök 2016 őszén lőfegyvereket, lőszert és robbanóanyagot is találtak. Az ügynek összesen nyolc vádlottja van. (Ügyészség)

Tüntetés lesz a magyar egészségügyért két héttel a választás előtt

A Független Egészségügyi Szakszervezet már korábban jelezte, hogy demonstrációra készülnek március 24-én, két héttel a választások előtt. Most az eseményt is meghirdették: „drága az életünk, szeretnénk, ha tovább tartana, ezért álljunk ki magunkért és azok mellett az egészségügyi dolgozókért, akiktől az életünk függ” – írják. (24.hu)

Több évszázados fákat vágnak ki a Tiborcz-közeli fonyódi kempingnél

A helyi lakosok elképedve nézik a pusztítást, az alpolgámester szerint a fák kiirtása csak a kemping felújításának része. (444)

Elítélték Svédországban azt a nőt, aki a közmédia szerint a „romló közbiztonság” miatt jött haza

Hétrendbeli rágalmazásért, közbizalom elleni bűncselekményért és zaklatásért ítélték el Svédországban azt a nőt, aki a magyar közmédiában azt állította: azért jött vissza Svédországból, mert ott nagyon rossz a közbiztonság. (Index)

Ha nem lesz megállapodás, az ellenzék hozhatja össze a Fidesz győzelmét a belvárosban

Az a Közös Ország Mozgalom (KOM) felmérésének eredményei alapján egyértelmű, hogy a belvárosi lakosok többsége kormányváltást akar – másfélszer annyian vannak, mint ahányan újabb Fidesz-KDNP ciklust szeretnének áprilistól –, ahogyan az is, hogy a kormánypárti Hollik István egyharmados támogatottsága messze nem megközelíthetetlen. A helyzetet azonban jelentősen nehezíti, hogy az öt vizsgált ellenzéki jelöltből négy is nagyon hasonló esélyekkel szerezhetne mandátumot. (KOM)

A CEU egy bécsi kampusz létesítéséről tárgyal

Budapest marad az otthonunk, áll az egyetem közleményében. (444)

Az OTP-csoport beszállt a Mészáros-birodalomba

Az OTP-csoport, konkrétan az OTP Ingatlanbefektetési Alap 5,92 százalékos érdemi kisebbségi részesedést szerzett az ingatlan-portfóliót birtokló Appeninn Nyrt. tőzsdei társaságban. Mivel utóbbi cég immár hivatalosan is a Mészáros-birodalom része, a befektetést alighanem távlatosan is érdemes értékelni. (Index)

Hiába önti a kormány a pénzt a családosokra, nem születik több gyerek

Hiába ad a magyar állam közel 350 milliárd forinttal több támogatást gyermeket vállaló családoknak, most, mint 2010-ben, csak nem szülnek több gyereket a magyarok – írja a KSH adatai alapján a Világgazdaság. (Index)

A választási bizottságot nem zavarja, hogy Kósa Lajos nem a hivatalos ívekre gyűjtötte az ajánlásokat

A trükk a miniszter saját videójából derült ki. (444)