Aratnak Kishantoson, pedig semmi közük a földhöz

július 20, 2015

Kishantos

Bár a bíróság érvénytelennek ítélte a Nemzeti Földalapkezelő Mező Vidék Bt.-vel kötött földhaszonbérleti szerződését, a bérlőt ez nem érdekli: a kishantosi ökogazdaság egykori területén megkezdte az aratást. A munkával megbízott gazda a helyszínre érkező, és ott fényképező Kishantosi Vidékfejlesztési Központ vezetőjétől elvette a fényképezőgépét, és kitörölte róla a képeket.

Az állami segítséggel tönkretett kishantosi ökogazdaság legalább jogi elégtételt kapott, amikor ez év június 17-én a Fővárosi Törvényszék kimondta: érvénytelen a Mező Vidék Bt. Nemzeti Földalapkezelő Szervezettel (NFA) kötött földhaszonbérleti szerződése. Úgy tűnik, a céget nem érdekli a bírósági ítélet, a napokban ugyanis elkezdett aratni.

A Fővárosi Törvényszék azért érvénytelenítette a kishantosi földpályázat új nyertesének szerződését, mert az nem is pályázhatott volna: soha nem foglalkozott mezőgazdasággal, saját munkagépei sincsenek. Bár az ökogazdaság érvényes pályázatot nyújtott be az NFA-hoz, nem nyerhetett.

Magyarországon nincs jelentősége egy jogerős bírósági ítéletnek. Ha valakinek megfelelő kapcsolatai vannak, azt tesz, amit akar – mondta Ács Sándorné, a Kishantosi Vidékfejlesztési Központ vezetője az ATV Egyenes Beszéd című műsorában múlt hétfőn. Birtokon belül voltunk, és erőszakkal vették el tőlünk ezt a területet – elevenítette föl a tavaly történteket a gazdálkodó.

Az új nyertesek az ökogazdaság által vetett terményt 2014. április 12-én betárcsázták – az NFA és fegyveres őrök asszisztálása mellett -, miközben a Kishantosi Vidékfejlesztési Központ kezében már ott volt a birtokvédelmi per elsőfokú, számára kedvező ítélete. Az ökogazdaság így már nem arathatott. Egy jogállamban a Mező Vidék Bt. sem arathatna – mondja Ács.

Mikor nemrégiben Ács Sándorné Kishantoson járt, látta, hogy aratnak, ezért fényképeket készített az esetről, majd megpróbálta megtudni, ki és miért arat. Kiderült: Szőnyegi Tamás, egy másik föld nyertese arat, csakhogy ahhoz a földhöz éppenséggel semmi köze, amelyen éppen tevékenykedik. Megbízták ezzel – mondta, majd a beszélgetés hamarosan a fényképezésre terelődött.

Szőnyegi erőszakossá vált, és kitépte Ács Sándorné kezéből a fényképezőgépet, majd a képeket letörölte. Ács ezután kihívta a rendőrséget. Közben Szőnyegi nagy nehezen – háromszor futott neki – odahívta a nyertes cég beltagját, Vizi Dánielt, L. Simon László államtitkár egykori pályázatíróját. Vizi – aki egyébként egyik tárgyaláson sem jelent meg Ács szerint – közölte, hogy semmit nem kapott írásban a bíróságtól, de azt elismerte, hogy ő bízta meg Szőnyegit az aratással.

A rendőrök a fényképezőgép elvétele miatt fognak eljárni, az üggyel kapcsolatban pedig dokumentumokat kértek be. Elszámolás kérdése lesz, hogy kit illet a termény, viszont az ökogazdasággal az NFA törvénysértő módon a mai napig nem számolt el – mondta Ács Sándorné.

“Most, amikor már jogerős a másodfokú ítélet, mely szerint semmis a szerződés, ez az “új nyerteseket” láthatóan szintén nem befolyásolja. Úgy látszik, a törvények, ítéletek rájuk nem vonatkoznak. Aratnak, üvöltöznek, megint az erőszakot alkalmazzák a jogállam törvényeivel szemben. Mi zajlik ebben az országban? – tette föl a költői kérdést közleményében a Kishantos mellett kiálló Greenpeace.

Hivatkozás:

http://www.atv.hu/videok/video-20150713-acs-sandorne

http://www.greenpeace.org/hungary/hu/sajtokozpont/Most-Jogtalanul-aratnak-Kishantoson/

http://nol.hu/belfold/attores-gyozott-kishantos-a-birosagon-1540583

http://hu.budapestbeacon.com/politika/jogeros-elkaszaltak-a-miniszteriumot-kishantos-miatt/