Atomkatasztrófát is okozhatott volna, ahogy a paksi fűtőelemeket kivitték az országból

szeptember 27, 2016

Paks II.

Jogsértő módon szállíttathatta ki az Orbán-kormány a 2003-as paksi üzemzavarban megsérült fűtőelemeket Oroszországba.

2014 nyarán jogsértő módon szállíttathatta ki az Orbán-kormány a 2003-as paksi üzemzavarban megsérült fűtőelemeket Oroszországba. Az Európai Bizottság (EB) ­emiatt indított vizsgálata a kötelezettségszegési eljárás megindítását megelőző úgynevezett pilot fázisban van – tudta meg a Népszabadság. A lapnak nyilatkozó Jávor Benedek szerint az ügy a paksi bővítés engedélyezésére is hatással lehet, hiszen Magyarország úgy akar egy új atomerőművet építeni, hogy a meglévőt sem képes az európai szabályok betartásával üzemeltetni.

Nem volt kizárható a spontán láncreakció lehetősége

– ez a legerősebb megállapítás annak a fideszes vezetésű parlamenti vizsgálóbizottságnak a jelentésében, amely a 2003-as paksi üzemzavart elemezte. A reak­tortartály tisztítása során a rosszul megtervezett technológia használata miatt megsérültek az atomerőmű üzemanyagát tartalmazó fűtőelemek, gőzrobbanás történt, radio­aktív sugárzás került a környezetbe – nukleáris baleset is bekövetkezhetett volna.

Az akkor ellenzékben lévő Fidesz lelkesen kapcsolódott be a vizsgálatba, ám a jelentés elfogadását megakadályozta. A paksi atomerőmű és a tisztítási műveletet végző cég szerződését azóta sem hozták nyilvánosságra, és 2010 után az Orbán-kabinet azt is többször meggátolta, hogy a felelősséggel és a kártérítéssel kapcsolatos adatok megismerhetőek legyenek. A kárelhárításból, a sérült reaktor leállításából adódóan Paksnak több tízmilliárdos vesztesége keletkezett, ám máig nem tudható a pontos összeg, ahogyan az sem, ki fizette a számlát, s ki állta a megrongálódott fűtőelemek 2014-ig húzódó elszállításának költségeit – írja az orgánum.

A 2003-as esemény nyomán a 2-es számú reaktort évekre le kellett állítani, a megsérült üzemanyag-kazettákat pedig csak 2013-ra tudták szállítható állapotba hozni.

Jávor Benedek, a Párbeszéd Magyarországért (PM) politikusa már 2014 tavaszán jelezte, hogy az Oroszországba történő szállítással gondok lehetnek, mert Ukrajnában éppen eszkalálódott a konfliktus Oroszországgal, az orosz fél pedig nem rendelkezett olyan akkreditációval, amely szerint az uniós előírásoknak megfelelő módon föl tudja dolgozni és el tudja helyezni a sugárzó hulladékot.

Ennek ellenére Magyarország 2014 nyarán vasúton kijuttatta a sérült fűtőanyagot a háborúban álló Ukrajnán keresztül Oroszországba, tudva, hogy a részlegesen kiégett fűtőanyag fegyveresek kezébe kerülve vagy egy bombatámadás esetén több országnyi területet veszélyeztethet

– magyarázza a Népszabadság.

Az Európai Parlament (EP) képviselője az ügy miatt panaszt nyújtott be az Európai Bizottsághoz (EB), a testület pedig vizsgálatot indított, részben a kiszállítás körülményeinek tisztázása, részben az Ural-hegység déli részén található Majakba juttatott fűtőelemek elhelyezésének biztosítása érdekében.

Az EP-képviselő a lapnak elmondta: a legsúlyosabb gondot az jelenti, hogy a vonatkozó szerződések alapján a kiszállítás célja újrafeldolgozás és végső elhelyezés volt, ám az uniós jog alapján a nukleáris hulladék végső tulajdonosa mindig az az ország, ahol a hulladék képződött, és ezt a felelősséget csak szigorú feltételekkel lehet egy harmadik félre átruházni.

A kiszállításról 2010-ben állapodott meg a kormány Oroszországgal, a szerződést az Euratom Ellátási Ügynökség (ESA) ellenjegyezte. A kontraktust a szállítás előtt, 2013-ban módosították, de erről az Orbán-kabinet elmulasztotta tájékoztatni az Eurato­mot, így a tényleges kiszállításra egy olyan dokumentum alapján került sor – erősítette meg Jávor kérésére írásban az ügynökség –, amelynek tartalmát az illetékes uniós szerv nem hagyta jóvá, miközben az ellenjegyzés az Euratom-szerződés szerint az érvényesség feltétele.

Az EB Jávor kérdésére a napokban közölte, hogy a kötelezettségszegési eljárást megelőző vizsgálat zajlik az ügyben, és intenzív párbeszédet folytat a magyar hatóságokkal a hiányzó információk megszerzése érdekében.

A kérdés a lap szerint immár az, hogy mi lesz a jogsértés következménye, és mi legyen az illegálisan Oroszországba juttatott fútőanyaggal.

Magyarországnak jelenleg nincs végleges tárolója a nagy radioaktivitású hulladékra, ráadásul Paks II. esetében még az ideiglenes tároló sem szerepel a környezetvédelmi engedélyezésre beadott dokumentációban – hangsúlyozza a Népszabadság.

Amennyiben tetszett a cikkünk, és a jövőben is olvasna hasonlókat, itt lájkolhatja az oldalunkat (ha már korábban lájkolt minket, akkor ne kattintson!):