Az ’56-os forradalom mártírjainak családjai tiltakoznak a „szabadság koncert” megrendezése ellen a gyász napján

június 16, 2014

Omega

Az eseményt a Sziget Fesztivált is megrendező cég szervezte meg a kormány által alapított Közép- és Kelet-európai Történelem és Társadalom Kutatásáért Közalapítvány felkérésére. A hétfő esti „Szabadság koncert” résztvevői között volt az Omega és a német Scorpions rockzenekar is. A koncert a beszámolók szerint a magyar adófizetőknek 296.282.354,- forintjába került.

A kormány tervei, hogy megtáncoltassák a magyarokat a Hősök terén egy nagyszabású koncert keretében, nem esett túl jól az 1956-os forradalom során elesettek hozzátartozóinak. Jánosi Katalin, Nagy Imre korábbi miniszterelnök unokája sajtónyilatkozatot tett közzé az állami MTI felé, miszerint többedmagával nem örülnek a koncertnek.

A sajtónyilatkozat aláírói között van az ’56-os mártír, Maléter Pál felesége és Szilágyi Júlia, aki elmondta: „tiltakozunk a durva, kegyeletsértő kormányzati rendezvény ellen”.

Az aláírók azzal magyarázták a nyilatkozatot, hogy október 6. is nemzeti gyásznap az osztrákok által 1849-ben kivégzett 13 aradi vértanú emlékére. Az aradi vértanúk emléknapján sem tánccal ünnepelnek a kivégzett miniszterelnökre emlékezve. „Június 16. Nagy Imre és mártírtársai kíméletlen meggyilkolásának, a hazáért hozott áldozatának, vértanúhalálának emléknapja, mely semmiképp sem lehet a ‘szabadság napja’ és a gyásznapon semmiképp sem táncolhatnak-vigadhatnak katartikus gyászszertartásuk helyszínén!”

A közleményben felhívják a kormánypárt figyelmét arra, hogy „embertelen és sértő” „örömünnepet” rendezni a gyászszertartás helyszínén. Az ’56-os mártírok családtagjai hangsúlyozták: „Ez történelmünk fontos eseményeinek hazug átírására tett kísérlet”.

Hivatkozás:

56-os mártírok hozzátartozói tiltakoznak a Scorpions koncert ellen, Origo.hu, 2014. június 16.