Az államtitkár veje használja a gyerekeknek szánt, uniós támogatásból épült lovardát – ez történt szerdán

április 5, 2018

Döntött a Kúria, közpénz a tao – ez történt szerdán

A legfontosabb szerdai hírek röviden, egy helyen.

Bangóné és Tenk András is visszalépett Csepelen

Az Együttes Szabó Szabolcs és az LMP-s Tenk András maradt még versenyben, de nem sokáig, mert a nap folyamán Tenk is visszalépett. (444)

Az Ab is úgy látja, be kellett volna hívni az ellenzéki pártokat a köztévébe

Kimondta az Alkotmánybíróság, nem sérti a sajtószabadságot, ha ellenzéki pártok képviselőit is be kell hívni a köztévé műsorába, különös tekintettel arra, ha róluk esik szó. (Hvg.hu)

Az Együtt megállapodott az MSZP-P-vel és a DK-val, több helyen visszalépnek egymás javára

  • Az MSZP-Párbeszéd javára itt: Hiller István (XX. kerület), Szabó Tímea (III. kerület), Molnár Gyula (XXII. kerület), Csabai Lászlóné (Nyíregyháza), Gurmai Zita (Debrecen), Stefanik Zsolt (Szigetszentmiklós).
  • A DK javára: Niedermüller Péter (II. kerület), Bauer Tamás (XII. kerület), Gy. Németh Erzsébet (XI. kerület), Glázer Tímea (Győr), Rónai Sándor (Dunakeszi). (444)

Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Márki-Zay Péter

Azt gyanítja, több száz milliós kárt okozhatott a hódmezővásárhelyi Kupola 2000 Kft. (444)

Orbán Viktorral együtt nézett meccset a miniszterelnök testvéréhez közel álló, állami pályázatokon taroló vállalkozó

A Pancho Aréna VIP-páholyában feltűnt egy informatikai vállalkozó, aki Orbán egyik testvérét régóta ismeri birkózó körökből. (Direkt36)

„Nem azért alapítottam pártot, hogy Gyurcsány Ferenc és a Jobbik javára lépjek vissza”

A Magyar Kétfarkú Kutya Párt ígéretéhez hűen megpályáztatta és értelmes célokra költötte a kampánytámogatást, így számukra igenis van tétje, hogy szereznek-e egy százalékot a választásokon. (444)

Még saját aktivistáit is megfigyelheti a Fidesz

iPadeket is bevethet vasárnap a Fidesz. Megbízható aktivistái a párt listája alapján csöngetnek be a lehetséges támogatóként nyilvántartott emberekhez. Miután a tableteken navigáció is van, az arra illetékesek ellenőrizni tudják, hogy az aktivista valóban kiment-e a megadott címekre. (Magyar Nemzet)

Az államtitkár veje használja a gyerekeknek szánt, uniós támogatásból épült lovardát

Iskolások, lovas szakemberek képzésére építették állami és uniós támogatásból a tápiószentmártoni lovas központot, azonban jelenleg kizárólag Czerván György fideszes képviselő-államtitkár veje használja. Személyesen apósa adta át ünnepélyesen Fazekas Sándor miniszterrel, a Hvg.hu váratlanul beállító riporterét viszont nem engedték be, mikor ellenőrizni akarta a több mint 45 millió forintból megvalósított beruházást. (Hvg.hu)

1500 milliárdot toltak Orbánék a sportba

Egy költségeivel elszálló olimpiát is lehetett volna rendezni annyi pénzből, amennyit Orbán Viktor kormánya fordított a sportra. (Mfor.hu)

Orbán: Elég egy rossz döntés, és Budapestre többé nem fogunk ráismerni

A miniszterelnök a Ludovika átadóján riogatta migránsokkal a budapestieket. (444)

Újabb szállodákat szerzett meg Mészáros Lőrinc cége

A decemberben bejelentett és előzetesen 30 milliárd forintra becsült tőkeemelés második lépését valósítja meg a Mészáros Lőrinc résztulajdonában álló Konzum Befektetési és Vagyonkezelő Nyrt.

Így a Konzum Nyrt. tulajdonába kerül

  • az Egerszalóki Saliris Resort, valamint
  • két kreischbergi síközponban fekvő szálloda, az Alpenblick Hotel, valamint a Hotel Relax Resort. (24.hu)

Hadházy szerint az MSZP felrúgta az asztalt, ő pénteken mégis hajlandó egyoldalúan visszalépni

Az LMP-s politikus szerint a szocialista elnökség határozatát „mintha a Fidesz írta volna”. Ő mégis hajlandó visszalépni Szekszárdon, ha péntekig nincs ellenzéki megegyezés. (444)

Kétmillióra forintra bírságolták a Fideszt Orbán Viktor plakátjai miatt

Az államtitkár veje használja a gyerekeknek, uniós támogatásból épült szánt lovardát – ez történt szerdán| Fotó: Nyugat.hu |

Nem egyértelmű, hogy ez most kormányplakát vagy kampányplakát. (444)