Az EBESZ képviselője figyelmezteti Magyarország kormányát az RTL-ügy miatt

október 21, 2014

court1

Dunja Mijatovic, az EBESZ Médiaszabadság képviselője videó-üzenetet küldött a magyarországi médiaszabadság helyzetével kapcsolatban. Az üzenetet az Európai Parlament meghallgatása keretében játszották le, melyet a magyar ellenzéki Demokratikus Koalíció szervezett hétfőn.

2012-óta most először szólt hozzá az EBESZ képviselője a magyar média helyzetéhez. Megismételve a korábbi eredmények némelyikét a magyar médiatörvényről, Mijatovic elmondta, hogy bár a törvényben megállapított büntetőintézkedéseket nem gyakran alkalmazták a médiákkal szemben, azoknak továbbra is bénító hatása van az ország sajtószabadságára.

Ulrike Lunacek, a Zöldek EP képviselője szintén megemlítette a kormánykritikus médiákra gyakorolt nyomást, és felelevenítette az Origo.hu főszerkesztőjének, Sáling Gergőnek a menesztését, valamint a kormány beavatkozását a kereskedelmi csatornák hírműsorainak tartalmába. Lunacek megemlítette, hogy a Fidesz kiadott egy felmérést, miszerint az RTL hírműsorai részrehajlóak, míg az Orbán kormányhoz közelálló üzletember által nemrég felvásárolt TV2 sokkal kiegyensúlyozottabbnak bizonyult. Azonban Linacek szerint az igazi kérdés az, hogy miért akarja egyáltalán bármely kormány a saját országában értékelést készíteni és irányítani a kereskedelmi csatornák hírszolgáltatásit. Hozzátette, a reklámadó szélsőségesen diszkriminatív az RTL Klubbal szemben, ennélfogva az nem demokratikus intézkedés.

Sophie in ‘t Veld holland liberális EP képviselő elmondta, a szabad sajtó és a szólásszabadság olyan elvek, melyeket az EU közössége egyértelműen meghatározott. in ‘t Veld vitába szállt azzal, hogy a valódi probléma nem egyedül a magyar jogi szabályozással van, hanem annak összeadódó hatásával az egész magyar közéletre és társadalomra. Az egymást követő törvények és szabályozások alapvetően okai az aggodalomra, következtetett a képviselő.

Dirk Gerkens, a magyar RTL ügyvezetője keményen támadta a magyar kormány reklámadóját, és emlékeztette Navracsics Tibor Európai Biztost, hogy ő már korábban elhatárolódott a Fidesz kormány médiapolitikájától a meghallgatása során adott írásos válaszában. Gerkens ismét kiemelte, hogy az RTL minden jogszerű lépést meg fog tenni a szokatlan adóval szemben, és felkészülnek egy hosszú és nehéz háborúra a magyar kormánnyal szemben.

A kormányt az eseményen Kovács Zoltán, nemzetközi kormányszóvivő képviselte. Kovács hevesen védte a Fidesz álláspontját, főleg azzal, hogy a Demokratikus Koalíciót okolta, amiért sem őt, sem mást a másik oldalról nem hívtak meg az eseményre. Kovács azt mondta, az EP meghallgatás egy politikai látszatesemény volt, amelyen gyakran tértek el az eredeti témától. Az eseményre reagálva a kormánybarát Magyar Nemzet Gyurcsány Ferencet a korábbi baloldali miniszterelnököt vádolta a „koordinált nemzetközi támadás levezényléséért” a Fidesz és Orbán Viktor miniszterelnök ellen mivel európai és Egyesült Államokbeli nemzetközi fórumokon lobbizott.

Hivatkozás:

http://nol.hu/kulfold/az-rtl-klub-hosszu-csatara-keszul-orbanek-ellen-1493659

http://mno.hu/hirtvarchiv/gyurcsanyek-tobbfrontos-tamadast-inditottak-magyarorszag-ellen-1254350