Az egyik legjelentősebb emberi jogi díjat kapta meg a Magyar Helsinki Bizottság – ez történt csütörtökön

július 21, 2017

Szijjártó szerint az Európai Bizottság hajtóvadászatot indított Magyarország és Lengyelország ellen, a PEN International a Soros-kampány befejezésére szólította fel Orbánt, Juhász Péter szerint Rogánné pont olyan Rolexet visel, mint amiért a fideszes sajtó nekiesett Botka Lászlónak, Fürjes Balázs érkezhet az úszószövetség élére a vizes vb után, az egyik legjelentősebb emberi jogi díjat kapta meg a Magyar Helsinki Bizottság, sztárbrókerekkel állhat össze Mészáros Lőrinc a Mátrai Erőműért, 463 millióért újít fel libanoni templomokat a magyar kormány, megcserélik a vízilabdadöntő helyszínét, ha a magyar válogatott is játszik a meccsen, át kell építeni a 3,1 milliárdos ugrótornyot, naphegyi lakáshoz is hozzásegítette az MNB Vajda Zitát, folytatja a negatív kampányt a Fidesz, levetették egy oroszról a szovjet mezt a vizes vb-n, még mindig nincs gyanúsítottja a veronai buszbalesetnek, a Klebelsberg szerint teljesen oké, hogy a tantestület és a szülők ellenében az igazgatót 25 év után egy fideszes alpolgármester tanácsadójára cserélték le, kizárták az MSZP önkormányzati képviselőjét a pártból, továbbálltak a külföldi vendégmunkások, miután itthon betanították őket – csütörtöki hírösszefoglalónk.

Szijjártó szerint az Európai Bizottság hajtóvadászatot indított Magyarország és Lengyelország ellen

A külügyminiszter szerint az Európai Bizottság (EB) mostani akciója, amivel beleszólt a lengyel igazságügyi reformba, az európai szabályokkal és az európai alapértékekkel is ellentétes. A további részletekért kattintsanak! (444)

Továbbálltak a külföldi vendégmunkások, miután itthon betanították őket

Máris továbbállt Magyarországról több ezer külföldi vendégmunkás a fémipari dolgozókat képviselő Vasas Szakszervezeti Szövetség szerint. Azt mondják, a magasabb bérek miatt, főleg a munkaerőhiány enyhítésére idecsábított ukránok és szerbek távoztak Nyugat-Európába, miután Magyarországon betanították őket. A nemzetgazdasági miniszter azt mondja, nem hallott a lelépőkről, és nem árulta el, számítottak-e rá, hogy ennyien faképnél hagyhatják az országot. (RTL Klub)

A PEN International a Soros-kampány befejezésére szólította fel Orbánt

A PEN nemzetközi írószövetség szerint a magyar hatóságoknak fel kell hagyniuk a gyűlöletkeltő nézetek támogatásával. A szervezet a CEU és a civil szervezetek mellett is szót emelt. (Budapest Beacon)

Fürjes Balázs érkezhet az úszószövetség élére a vizes vb után

A Gyárfás Tamást váltó Bienerth Gusztáv körül hónapok alatt elfogyott a levegő, ősztől állítólag az olimpia nélkül maradt kormánybiztos jöhet a helyére. (444)

Az egyik legjelentősebb emberi jogi díjat kapta meg a Magyar Helsinki Bizottság

A világ egyik legjelentősebb magánalapítású emberi jogi díját idén a Magyar Helsinki Bizottság nyerte el Jane McAdam ausztrál jogász kutatóval megosztva. A Gulbenkian-díj zsűrije „egyedinek és példamutatónak” ítélte az 1989-ben alapított Magyar Helsinki Bizottságot. Kiemelték, hogy a menedékkérőknek és hontalanoknak ingyenes jogi segítséget nyújtó szervezet a hatalom túlkapásaival szembeni civil ellenállásra mutat példát. A zsűri szerint a Helsinki a „menekültek hangjának” számít még a mostani kritikus időszakban is, amikor az állami menekültpolitika embertelen és jogtipró módon működik Magyarországon. Az indoklás kitér arra, hogy a Magyar Helsinki Bizottság a hatósági, rendőri erőszak áldozatait is hatékonyan képviseli. „A díj a Helsinki Bizottság két és fél évtizedes emberi jogi és menekültsegítő munkájának kimagasló elismerése. Megerősíti hitünket, hogy a növekvő idegenellenesség és a független civil szervezeteket sújtó méltatlan támadások ellenére is jó úton járunk, és folytatnunk kell munkánkat” – nyilatkozta Pardavi Márta, a szervezet társelnöke. Az emberi jogi díjjal idén 50–50 ezer eurós pénzjutalom jár. A Helsinki Bizottság esetében az az abszurd helyzet áll fenn, hogy ez az összeg mintegy kétszerese annak 7,2 milliónak, amely fölött – „közvetett vagy közvetlen külföldi támogatás” esetén – eleget kellene tennie a regisztrációs kötelezettségnek, amelyet a civilellenes törvény kényszerít a hazai szervezetekre. Erre a Helsinki Bizottság azonban továbbra sem hajlandó. (Index)

463 millióért újít fel libanoni templomokat a magyar kormány

Egy friss kormányhatározat szerint Orbán Viktor elrendelte, hogy a nemzetgazdasági miniszter biztosítson 463 millió forint többletforrást a libanoni keresztény templomok felújítására. Az indoklás szerint a kormány egyetért a libanoni keresztény közösségek támogatásával, helyben maradásának elősegítésével és a  közel-keleti kereszténység identitása megtartásában rendkívül fontos szerepet játszó, a közösségek által használható templomok meglétének szükségességével. A határozat szerint a templomfelújítások ütemezésébe, az előkészítéshez szükséges tudományos munka elvégzésébe, valamint a felújítás végrehajtásába bevonják a Pázmány Péter Katolikus Egyetemet és annak libanoni partnerét, az Université Saint-Esprit de Kaslikot, illetve a koordináció biztosítása érdekében a bejrúti magyar nagykövetséget is. (444)

Sztárbrókerekkel állhat össze Mészáros Lőrinc a Mátrai Erőműért

Német tulajdonosa szabadulna a Mátrai Erőműtől. Az Index értesülései szerint csak ketten, az állami MVM és a cseh EPH maradtak versenyben. Talán furcsa, de a rafinált cseh brókerek tűnnek az esélyesebbnek. Korábbi sajtóhírek szerint az érdeklődők között volt a MET és Mészáros Lőrinc cége, a Mészáros & Mészáros Kft. is, ez a két cég mostanra azonban visszalépett. Viszont: az EPH az Index értesülései szerint szövetségre lép Mészárossal valamilyen formában. (Index)

Juhász Péter szerint Rogánné pont olyan Rolexet visel, mint amiért a fideszes sajtó nekiesett Botka Lászlónak

Facebook-oldalán tette közzé Rogán Antal feleségének, Rogán Cecíliának egy közelmúltban készült fotóját Juhász Péter, az Együtt elnöke.Az ellenzéki politikus szerint pár hónapja a fideszes média azzal rontott neki Botka Lászlónak, hogy egy drága, több millió forintot érő Rolex órája van, viszont szerinte a fotón azt látni, hogy Rogán Cecília is ugyanilyen, Rolex Datejust órát visel, annak is a fehérarany csatos változatát, ami újonnan 2,5 millió forintba kerül. Az Együtt politikusa felismerte Rogánné cipőjét is, a Valentino egy tavalyi modelljét, ami 520 euróba kerül. A táskára viszont nem ismert rá, ehhez követőitől kért segítséget. Rogán Antalnak a vagyonnyilatkozata szerint 400 ezer forintnyi megtakarítása van. Igaz, a miniszter legutóbb is azt állította, hogy a zaciban vette méregdrága aktatáskáját. (444)

Át kell építeni a 3,1 milliárdos ugrótornyot

Változtatásokat kért a FINA a vizes vb Batthyány téri óriás ugrótornyán – közölte a Kiemelt Kormányzati Beruházások Központja Nonprofit Zrt. A módosítások legfőbb célja, hogy azokkal kényelmesebbé tegyék a tornyot a versenyzők számára, egyúttal javítsák a televíziós közvetítés minőségét. Az építők azt ígérik: mindennel elkészülnek határidőre. Az első edzéseket jövő kedden kell megtartani. Az állványzatra, valamint a toronyugró verseny lebonyolítására összesen 3,1 milliárd forintot szántak. Ez nagyjából nyolcszor annyi, mint amennyiből a két évvel ezelőtti kazanyi vizes vb-re megépítettek egy szinte pont ugyanilyen ugrótornyot. (Hvg.hu)

Megcserélik a vízilabdadöntő helyszínét, ha a magyar válogatott is játszik a meccsen

A margitszigeti Hajós Alfréd helyett a Duna Arénában lehet a férfi vízilabdatorna döntője a vizes vb-n, ha a magyar válogatott is érdekelt lesz a mérkőzésen. A FINA szerint a döntőre a 7000 fő befogadására alkalmas margitszigeti helyszín helyett a 12 ezres Duna Aréna azért lenne jobb, mert a csoportkörben eddig a magyar férfi és női válogatott meccsein is telt ház volt. A szervezőkre hatalmas feladat hárul, amennyiben így alakul a dolog. (444)

Folytatja a negatív kampányt a Fidesz, mert működik

A kormány eredményeinek bemutatása mellett az ellenfél elleni negatív kampányra is készül a Fidesz 2018-ban. A párt kommunikációs igazgatója Tusványoson elárulta, hogy a fideszesek facebookos jelenlétével nem elégedettek, így digitális munkatársakat küldenek a jelöltekhez. (Index)

Naphegyi lakáshoz is hozzásegítette az MNB Vajda Zitát

Matolcsy György élettársa, Vajda Zita nemcsak villámkarriert, magas presztízsű pozíciókat, milliós fizetést, hanem – a jelek szerint – Budapest egyik legmenőbb környékén egy lakást is köszönhet a Magyar Nemzeti Banknak (MNB). A részletekért kattintsanak! (Zoom.hu)

Levetették egy oroszról a szovjet mezt a vizes vb-n

Erről a RIA orosz hírügynökség számolt be. A szervezők szerint csak egy szurkolóról van szó. (444)

Balog Tusványoson: El kell dönteni, hogy a határon túli magyar cigányok tehertétel vagy erőforrás

Az emberi erőforrások minisztere megint felvetette azt is, hogy szegregáltan kellene oktatni a roma gyerekeket. (MTI, Hvg.hu)

Még mindig nincs gyanúsítottja a veronai buszbalesetnek

Továbbra sincs gyanúsított a veronai buszbaleset ügyében, a rendőrség szeptember 21-ig hosszabbította meg a nyomozást – közölte az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) az MTI-vel. Azt írták: a veronai buszbalesettel összefüggésben a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda halálos tömegszerencsétlenséget okozó, foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés miatt folytat nyomozást ismeretlen tettes ellen. A nyomozás érdekeire hivatkozva a rendőrség az eljárásról bővebb tájékoztatást nem adott. Január 20-án éjjel az olaszországi Verona közelében szenvedett balesetet egy magyar fiatalokat szállító autóbusz. A buszon 56 ember utazott: 43 gyerek, 11 felnőtt és a két sofőr. A szerencsétlenségnek 17 halottja volt. A buszon többségében a budapesti Szinyei Merse Pál Gimnázium tanulói, volt diákok, tanárok, és egyikük családja utazott. (MTI, 444)

A Klebelsberg szerint teljesen oké, hogy a tantestület és a szülők ellenében az igazgatót 25 év után egy fideszes alpolgármester tanácsadójára cserélték le

A II. kerületi Szabó Lőrinc Kéttannyelvű Általános Iskola és Gimnázium igazgatói pozíciójára hárman adtak be pályázatot: az iskolát 25 éve vezető Zoltán László, az igazgató-helyettes Cserfalviné Mészáros Zsuzsanna, illetve T. Zuggó Tünde, aki az elmúlt hét évben Ferencváros Fidesz-KDNP-s alpolgármesterének tanácsadójaként dolgozott. A tantestület és a szülői közösség az eddigi vezetést támogatta, de mégis attól tartottak, hogy új igazgatót neveznek ki az intézmény élére. A félelmük beigazolódott: az Emmi a külsős ember választotta, T. Zuggó Tündét nevezték ki augusztus 1-től, pedig az ő pályázatát a belsős emberével szemben 32 igen, 45 nem arányban nem támogatta a tantestület. A Klebelsberg Központ most az üggyel kapcsolatban egy közleményt adott ki, amiből részletek nem derülnek ki arról, miért a külsős ember mellett döntöttek, csak annyit írtak, hogy minden szabályosan ment: „Tévesek azok a sajtóban megjelent találgatások, amelyek szerint politikai szándék áll a Budapest II. Kerületi Szabó Lőrinc Két Tannyelvű Általános Iskola és Gimnázium intézményvezetői pályázatáról hozott döntés mögött. A valóság ezzel szemben az, hogy szakszerű, megalapozott és jogszerű döntés született. A Klebelsberg Központot az ügyben megkereste az iskola szülői munkaközössége is. A jelenlegi intézményvezető megbízatása 2017. július 31-én lejár, ezért az illetékes minisztérium pályázatot írt ki az igazgatói posztra. A pályázati eljárás jogszerű, érvényes, de eredménytelen volt. A minisztérium a döntési folyamat során minden körülményt, köztük a véleményezésre jogosultak javaslatait, a benyújtott pályázatokat valamint a szakmai szempontokat mérlegelve, és az intézmény jövőjét szem előtt tartva határozott úgy, hogy az egyik pályázót bízza meg egy évre az intézményvezetői feladattal. A pályázati eljárás lebonyolítása, valamint a döntés meghozatala a vonatkozó jogszabályoknak megfelelően zajlott.” (444)

Kizárták az MSZP-ből Móricz Esztert

Kizárta a Magyar Szocialista Párt (MSZP) Móricz Eszter XV. kerületi önkormányzati képviselőt. A politikus fellebbez, de valószínűtlen, hogy ügye őszig lezárul. (Magyar Idők)

Amennyiben tetszett a cikkünk, és a jövőben is olvasna hasonlókat, itt lájkolhatja az oldalunkat (ha már korábban lájkolt minket, akkor ne kattintson!):