Az elmúlt hét legjobb cikkei a Budapest Beacon tollából (2017/27)

július 11, 2017

Itt egy helyen megtalálják az elmúlt héten a Budapest Beacon oldalán megjelent, általunk legérdekesebbnek tartott cikkeket.

A kormány nem tehetne meg mindent, ha az egyház a sarkára állna – interjú Kübekháza polgármesterével

Amikor a világi hatalom lábbal tiporja a jogrendet, és az annak alapját jelentő felsőbb erkölcsi törvényeket, akkor a keresztényeknek fel kell emelniük a szavukat – mondja Molnár Róbert. Kübekháza polgármestere szerint az egyháznak ma azon kellene igyekeznie, hogy a társadalmi igazságosságra és az erkölcsösségre hívja fel a hatalom és társadalom figyelmét, még akkor is, ha emiatt akár összeütközésbe kerül az állammal. Rendkívül fájó számára, hogy a gyűlöletpropaganda nemcsak mérgezi a társadalmat, de még családtagokat is egymás ellen fordít. Bővebben…

Miért elnézőek a zsidók az antiszemitizmussal szemben?

Július 18-án Magyarországra érkezik Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnök. A magyar kormány közben feltűnően szívélyes viszonyt ápol New York-i – részben anticionista – zsidó közösségekkel, az ugyancsak anticionista Soros Györgyöt aprítva pedig rendületlenül zsidózik. Cikkünk címe kissé félrevezető lehet, mert nyilvánvalóan nem minden zsidó elnéző az antiszemitizmussal szemben, de egyeseket láthatóan nem zavar a dolog. Cikkünkben – melyből az is kiderül, a sorosozás miért antiszemitizmus Magyarországon, és miért nem az Izraelben – ennek miértjére keressük a választ. Bővebben…

A debreceni botlatókövek furcsa története

2016-ban több mint két tucat botlatókövet helyeztek el Debrecenben, a holokauszt áldozatainak emléket állító apró kis emlékművek létrehozása azonban nem ment egyszerűen, sőt, a végül megvalósult kezdeményezésről szóló dokumentumfilm bemutatója körül is kialakult egy kisebb botrány. Történet egy nemes ügyről, melynél kevés esetben lehetett volna könnyebben megteremteni az összhangot, mégsem jött össze. Bővebben…

Egy törvény megsértése esetén a személy tettei és döntései mögötti erkölcsi megfontolásokat is figyelembe kell venni

A polgári engedetlenségről beszélgettek nagy egyetértésben kedden este azon civil szervezetek vezetői, melyek úgy döntöttek: az ellenállásnak ezt a formáját választják a megbélyegző civiltörvénnyel szemben. Bővebben…

Bokros: Orbán Viktor fasiszta

A volt pénzügyminiszter szerint a hazugságon alapuló nyílt antiszemita propaganda egyenlő a fasizmussal, ennek fényében pedig ki kell végre mondani, hogy „Magyarország miniszterelnöke fasiszta”. A Kormányzati Tájékoztatási Központ szerint Soros. Bővebben…

A jeruzsálemi ellenzék magyarországi származású vezetője arra szólította föl Netanjahut, hogy mondja le budapesti útját

Ha Orbán Viktor miniszterelnök nem kér bocsánatot a Horthy Miklósról tett kijelentése miatt, Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnöknek le kellene mondania július közepére tervezett budapesti útját – véli Jair Lapid, a szekuláris, piacpárti, ellenzéki Van Jövő elnöke. Bővebben…

Amennyiben tetszett a cikkünk, és a jövőben is olvasna hasonlókat, itt lájkolhatja az oldalunkat (ha már korábban lájkolt minket, akkor ne kattintson!):