Az Európai Bizottság szerint is gond van a magyar civiltörvénnyel – ez történt kedden

október 4, 2017

Rejtélyes kutatás miatt hívogatták végig a Momentum-tagokat, Orbán 900 millió forintot irányított át a közszférából az egyházak javára – ez történt kedden

A feltétel nélküli alapjövedelemről vitatkoztak; Simicska megint üzent Orbánnak; feljelenti a Jobbikot a Számvevőszék; az Európai Bizottság szerint is gond van a magyar civiltörvénnyel; Mellár kiállna egykori pártja ellen; ezer tartalékos katonát toborozna idén Simicskó István; nem tilthatja le az állam a Paks-ellenes oldalakat; újabb 200 millió a Bibó Szakkollégiumra; Bokros Lajos szerint maga a fasizmus, ahogyan Orbán Őcsényre reagált; a magyar nagykövetségek engedélyt kapnak az offshorozásra; a CEU minden feltételt teljesített, a kormánynál pattog a labda; vesztegetés miatt kapott két év felfüggesztettet Balmazújváros polgármestere; helyi népszavazás lesz a bulinegyed éjszakai nyitvatartásáról; a jegybank jóváhagyta a Mészáros-közeli Konzum bevásárlását – keddi hírösszefoglalónk.

Beer Miklós: Nem szabad riogatni a menekültekkel

Az egyháznak többet kellene beszélnie a menekültkérdésről – jelentette ki a váci püspök. (Hír TV)

Vesztegetés miatt kapott két év felfüggesztettet Balmazújváros polgármestere

A Fidesz és az MSZP is támogatta a független Veres Margitot három éve a választásokon. (444)

Mellár kiállna egykori pártja ellen

Függetlenként, a teljes ellenzék támogatásával szállna szembe a kormánypárti jelölttel Baranya megye 1. választókerületében jövőre Mellár Tamás.Az egykor a Fideszben politizáló közgazdászprofesszor szerint csak így lehetne esély arra, hogy ne a Fidesz szerezze meg az országgyűlési mandátumot. A KSH volt elnöke úgy fogalmazott, hozzá hasonlóan független jelölteket kellene felállítania az ellenzéknek a többi egyéni választókerületben is. (Hír TV)

Ezer tartalékos katonát toborozna idén Simicskó István

Év végéig további ezerrel nő a tartalékos katonák száma, amely jelenleg meghaladja az ötezret – közölte a Simicskó István honvédelmi miniszter kedden Hajdúhadházon, 284 önkéntes területvédelmi tartalékos katona ünnepélyes eskütételén. (444)

„Legalább egyszer az életében mindenki cigány” – a feltétel nélküli alapjövedelemről vitatkoztak

A feltétel nélküli alapjövedelemről vitázott Budapesten, a Wesley János Főiskolán egy hétfő késődélutáni-koraesti kerekasztal-beszélgetésen öt szakember. Erős mondatok hangoztak el, például az, hogy „az iskolai apartheid fölszámolása vélt vagy való érdekeket fog sérteni”. Az is kiderült: Surányi György jegybankelnök Budapest talán legszegényebb részén, a Mátyás tér – Köztársaság tér – Teleki tér – Rákóczi tér négyszögben nőtt föl. (Budapest Beacon)

Az Európai Bizottság szerint is gond van a magyar civiltörvénnyel

Jávor Benedek, a Párbeszéd EP-képviselője még a nyár elején nyújtott be panaszt a magyarországi civiltörvénnyel kapcsolatban az Európai Bizottságnak. A Bizottság az elindított kötelezettségszegési eljárásban elemezte a törvényt, és azt több ponton is az uniós jogot sértőnek találta. (444)

Mérföldkőhöz érkeztünk

Rögtön kettőhöz is, de egyik sem lephette meg különösebben azt, aki nyitott szemmel járt az elmúlt hét évben. (Budapest Beacon)

Simicska saját kezűleg festette az utcára: Orbán egy geci

Simicska Lajos, az ország egyik legismertebb oligarchája, Orbán Viktor korábbi legszorosabb szövetségese, majd 2015 februárja óta legádázabb ellenfele kedd hajnalban ismét gecinek nevezte Orbánt. Egyértelműnek tűnik, hogy Simicska átgondolta, mit csinál.

  • A hajnali plakátos akcióról fényképek készültek: roppant valószínűtlen, hogy ez a milliárdos szándéka ellenében történt volna.
  • A hengeres plakátfelületre a felirat gondosan úgy lett felfújva, hogy lefényképezve minden betű látszódjon.
  • A fotók gyorsan megjelentek a Simicska médiaérdekeltségébe tartozó Helyi Válasz Facebook-oldalán: ez azt erősíti, hogy Simicska eleve nyilvánosnak szánta az akcióját.
  • A Helyi Válasz posztjára Simicska egyik közvetlen munkatársa hívta fel reggel az Index figyelmét.
  • Simicska nem keverte magát bajba: a saját cége üres plakáthelyére grafittizett, így legfeljebb magának okozott kárt, a garázdaság pedig akkor állna fent, ha erőszakoskodott volna az akció során.

A rendőrség nem is indított eljárást Simicska ellen, aki a 24.hu-nak az esetről azt mondta: „Már két évvel ezelőtt megmondtam a véleményemet, most a plakátokon csak megerősítettem. Hajrá Magyarország, hajrá magyarok!” Még kedden kapucnis fiatalok az összes feliratot lefestették, ami miatt a Mahir Cityposter Kft. feljelentést tett. A cég ügyvezetője, Kovács István a Hvg.hu-nak azt mondta, hogy „fölháborító, hogy Simicska úr feliratát engedély nélkül eltávolították, és kapucnis fiatalok rongálják a cég felületeit, ezért természetesen feljelentést teszünk”. (Helyi Válasz, Index, 24.hu, Hvg.hu)

A Fidesz bölcsője minden pénzt megér: újabb 200 millió a Bibó Szakkollégiumra

Csaknem 200 millióval többért újítja fel a Bibó István Szakkollégiumot a Penta Industry. Az eredetileg a vizes vébé egyik szálláshelyének szánt épület csak november közepére készül el. Igen, négy hónappal a rendeltetés szerinti célja után. (Hvg.hu)

Feljelenti az ügyészségnél a Jobbikot a Számvevőszék, mert a párt nem adta ki az ellenőrzéshez szükséges adatokat

Többszöri megkeresés ellenére sem. A történet azonban ennél kicsit bonyolultabb. Kattintsanak! (444, 444)

Az őcsényi panziós Orbánnak: Aki pártolja, helyesli a bűnt, az bűnpártoló

„Azt mondhatom, hogy bűnpártoló sajnos a miniszterelnökünk, mert ez bűn. Aki pártolja, helyesli a bűnt, az bűnpártoló. Én úgy tudom, hogy ezt talán még a törvény bünteti is. Nagyon szomorúnak tartom ezt, és úgy érzem, hogy összeomlott Magyarországon a jogállam. Nem tudni, hogy milyen következmények lesznek ezután, ha elszabadul az erőszak. Szerintem a lelkiismeretébe bele kell néznie a miniszterelnökünknek” – mondja Fenyvesi Zoltán panziótulajdonos. (Hír TV)

Helyi népszavazás lesz a bulinegyed éjszakai nyitvatartásáról

Erzsébetváros képviselő-testülete nem jutott dűlőre a szigorításról. (444)

Nem tilthatja le az állam a Paks-ellenes oldalakat

Mi történik, ha a magyar gazdaságtörténet legdrágább, orosz hitelből finanszírozott beruházása, a paksi atomerőmű bővítése ellen szóló érveket mutatnád be a saját honlapjaidon, és ehhez lefoglalod a stopaks.hu és a nopaks.hu domain neveket? Hát persze, hogy bepanaszol az MVM Paks II. Atomerőmű Fejlesztő Zrt., az óriásberuházás megvalósításának felelőse a domain-regisztrációs ügyeket elbíráló testületnél. Az ügyben győzött a szólásszabadság, maradhatnak a domainek, elindulhat az állampolgári tájékoztatás. (TASZ)

Bokros Lajos szerint maga a fasizmus, ahogyan Orbán Őcsényre reagált

„Bűnpártolóvá, bűntények támogatójává süllyedt a kormány, önmaga is csőcselékké silányult. Nem kis teljesítmény huszonhét évvel a rendszerváltás után” – közölte a Modern Magyarország Mozgalom elnöke. (Moma)

A magyar nagykövetségek engedélyt kapnak az offshorozásra

  • Egy csomó EU-s jogszabály közé Varga Mihály belekeverte azt, hogy a magyar nagykövetségeknek szabad lesz offshore cégekkel üzletelni.
  • Ezt eddig az államháztartási törvény, de lényegében még az alkotmány is tiltotta.
  • Varga módosítója visszamenőlegesen volna hatályos, vagyis jó eséllyel ki akarják fehéríteni a követségek eddigi kétes üzelmeit. (444)

Alakul a Budapest – Belgrád-vasútvonal, a megtérülés kérdéses

2018 első felében kezdődhet a Budapest–Belgrád-vasútvonal magyarországi szakaszának újjáépítése – derült ki egy keddi vasúti konferencián. A beruházás megtérülése kérdéses a hasonló uniós fejlesztések ismeretében. (Hír TV)

A CEU minden feltételt teljesített, a kormánynál pattog a labda

Együttműködést írtak alá a Bard College-dzsal, mostantól New York államban is folyik képzésük. (444)

A jegybank jóváhagyta a Mészáros-közeli Konzum bevásárlását

A Magyar Nemzeti Bank közleményben tudatja: október 2-án jóváhagyta a Konzum Nyrt. és a vele összehangoltan eljáró, a Konzum csoporthoz tartozó társaságok kötelező nyilvános vételi ajánlatát az Appeninn-részvényekre. Jászai Gellért, a Konzum elnök-vezérigazgatója még augusztus végén mondta, hogy a cél az Appeninn  szabályozott ingatlanbefektetési társasággá alakítása, hogy „az ebből származó gazdasági előnyöket kiaknázva az Appeninn Holdingban összpontosítsuk jövőbeli ingatlanbefektetéseinket”. Ez az a társasági forma, amivel többek közt Schmidt Mária is elkerüli, hogy helyi és társasági adókat kelljen fizetnie. (444)