Az Európai Parlament meghallgatást tartott az emberi jogok magyarországi helyzetéről

január 23, 2015

budapest

Az Európai Parlament sajtószobája számolt be arról, hogy a média szabadsága, az EU lehetősége tagállamaiban az alapvető jogok figyelemmel követésére, és a múlt nyáron történt, a Norvég Civil Alap magyarországi kezelője, az Ökotárs Alapítvány elleni támadás is a fő kérdések között szerepelt a magyarországi emberi jogokkal kapcsolatos közmeghallgatáson. A meghallgatásra január 22-én került sor a parlament igazságügyi bizottsága előtt, melyen részt vettek a civil szervezetek képviselői, nemzetközi szervezetek és a magyar kormány képviselői is.

Claude Moraes, a Szocialista és Demokrata Progresszív Szövetség brit tagja és az igazságügyi bizottság elnöke rámutatott, hogy „az Európai Parlamentnek erőfeszítéseket kell tennie annak érdekében, hogy a tagállamokban tiszteletben tartsák az alapvető jogokat, még akkor is, ha ez az egyik legnehezebb és legérzékenyebb feladat”.

Móra Veronika,az Ökotárs igazgatója a bizottságnak elmondta, a magyar civil szervezetek úgy érzik, ha felemelik szavukat, akkor megfélemlítik őket. Az Ökotárs Alapítványon tavaly szeptemberben rajtaütött a rendőrség és a kormányzati ellenőrök, miután azzal vádolták meg az alapítványt, hogy az ellenzékkel áll kapcsolatban és, hogy elsikkasztották a norvégoktól kapott pénzeket. A feltételezések megalapozatlanok, mondta Móra: “Egy kormányzati testület (KEHI) úgy kezdett vizsgálatot, hogy a hatásköre erre nem terjedt ki”.

Kovács Zoltán, a kormány nemzetközi szóvivője azzal reagált, hogy elmondta: Az, hogy egy civil szervezettel szemben jogi vitában állnak, nem jelenti azt, hogy az egész civil szektor fenyegetve lenne.

Szokás szerint, Kovács össze-vissza beszél. Az Ökotárs vezeti azt a konzorciumot, amely a norvég és a svájci civil alapok pénzeit kezeli, melyek közül tizenhármat ugyanaz a kormányzati ellenőrzési hivatal ellenőrzött, ami egyértelmű kísérlet volt a civil társadalom megfélemlítésére.

A média szabadságának a kérdésével kapcsolatban Mong Attila, az atlatszo.hu szerkesztője figyelmeztetett a sokszínűséget fenyegető veszélyre: “A közcsatorna kormányzati propagandát sugároz, a reklámadó azt a legnagyobb kereskedelmi TV-t sújtja, amely a kormányzati korrupcióról számol be és az újságírók politikai nyomást tapasztalnak”.

A meghallgatáson az Amnesty International szakértői és az Európai Tanács hangsúlyozta, hogy az EU-nak fontos szerepet kell játszania abban, hogy biztosítsa az alapvető jogok tiszteletben tartását az összes tagállamban. A média jogi szabályozásával és az alkotmányváltoztatásokkal kapcsolatban Kovács elmondta, hogy a magyar kormány megoldotta a vitatott kérdéseket az illetékes EU hatóságoknál.

A Fidesz EP képviselői a jelentések szerint kivonultak a meghallgatásról, miután megtudták, hogy Móra Veronikát is meghívták a bizottsági meghallgatásra.

Hivatkozás:

http://www.europarl.europa.eu/news/en/news-room/content/20150121STO12002/html/NGOs-media-freedom-and-EU-role-at-the-heart-of-Hungary-human-rights-debate