AZ MSZP aláírja az LMP parlamenti tényfeltáró bizottság létrehozására irányuló kezdeményezését a NAV-ügyben

december 10, 2013

NAV

Szanyi Tibor, szocialista politikus ma bejelentette, hogy 48 MSZP tag aláírta az LMP kezdeményezését a  kiemelt adózók feltételezett kedvezményes elbánásával kapcsolatos parlamenti tényfeltáró bizottság létrehozásra, mely a NAV legnagyobb magyar adófizetőkre vonatkozó gyakorlatát vizsgálná.

A 78 összegyűjtött aláírás a házszabályok szerint elegendő, hogy a kérdést ne bocsássák parlamenti szavazásra.

Az országot irányító Fidesz-KDNP koalíció ellenzi az LMP kezdeményezését, szerintük az ügyet az ügyészség feladata kivizsgálni..

Korábban az MSZP azért utasította el a kezdeményezés aláírását, mert semmilyen kezdeményezést ne támogatnak, amiben a szélső jobboldali Jobbik is részt vesz. Ezért Ángyán József korábban Fideszes képviselő azzal vádolt a Fideszt és az MSZP-t is, hogy azonos politikai maffia kontrollálja mindkettőt.

Annak reményében, hogy meggyőzik az MSZP képviselőit a kezdeményezés aláírásáról, az LMP társelnöke, Schiffer András eltekint a Jobbikos képviselők támogatásának listára vételétől a kérdésben. Úgy tűnik sikerült tervét véghez vinni, bár kicsi az esély rá, hogy a kezdeményezést jóváhagyja a Fidesz-KDNP vezette országgyűlés.

Hivatkozás:

NAV-botrány: az összes MSZP-s aláírta az LMP kezdeményezését, HVG.hu; 2013. december 9.

Horváth András: “Orbán talán élete legnagyobb feladata előtt áll”, HVG.hu; 2013. december 9.

Belső ember vádolja korrupcióval az Adóhivatalt, Budapest Beacon, 2013. november 11.