Az NNI lecsapott a Norvég Civil Alap magyarországi kezelőjére, az Ökotárs Alapítványra

szeptember 8, 2014

okotars

A Norvég Civil Alap magyarországi kezelőjének, az Ökotárs Alapítványnak az augusztus végén kiadott dokumentumokkal az volt a célja, hogy cáfolja a kormány vádjait a hűtlen kezeléssel kapcsolatban, de úgy tűnik nem érték el céljukat.

A Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) nyomozói hétfő reggel megszállták az Ökotárs irodáját, dokumentumokat foglaltak le valamint a beszámolók szerint másolatokat készítettek a számítógépek tartalmáról. Házkutatást tartottak emellett azoknál a dolgozóknál, akik nem jelentek meg a munkahelyükön, valamint Móra Veronikánál, az Ökotárs vezetőjénél is, akinek lefoglalták a laptopját.

Az Ökotárs munkatársai hétfő reggel arra érkeztek a munkahelyükre, hogy nyomozók veszik körül őket, akik megtiltották, hogy használják mobiltelefonjaikat a házkutatás idején – számolt be a 444.hu. Mielőtt az Ökotárs munkatársai megérkeztek, az NNI egy másik irodát is átkutatott az épületben, bár a Demokratikus Jogok Fejlesztéséért Alapítvány (DemNet) ellen nem indítottak eljárást.

A miniszterelnöki hivatal júniusban vette célba az Ökotárs Alapítványt, és azzal vádolta meg a szervezetet, hogy ott hűtlen kezelés folyik, valamint, hogy politikai motiváció alapján hoznak döntéseket a pénzek elosztásáról. Azt is állították, hogy a Norvég Civil Alap pénzei magyar közpénzek. A következő hónapban a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal (KEHI) ellenőrzésekbe kezdett az Ökotársnál és a Norvég Alap kedvezményezettjeiénél, pedig erre nem volt jogosult. Egy jelentéstervezetet adtak át a KEHI ellenőreinek, mely a kormány-oldali Magyar Nemzet birtokába jutott, amit azonnal kikiáltottak a sikkasztás „bizonyítékaként”, pedig a jelentésben ilyesmiről szó sem volt. Augusztus elején Tényi István, a Fidesz V. kerületi közgyűlési tagja feljelentést tett, melyben sikkasztással vádolta meg a civil szervezetet. Mostanában pedig Csepreghy Nándor, a miniszterelnöki hivatal államtitkár helyettese beszélt arról, hogy a civil szervezet megsértette a banki szolgáltatásokra vonatkozó törvényt is, mivel „hiteleket” nyújtott más civil szervezetek számára.

Magyarország nyomást gyakorolt Norvégiára és más EGT tagállamokra, hogy függesszék fel a magyarországi civil szervetek részére történő kifizetéseket, beleértve olyan jogvédő szervezeteket támogatását, melyek gyakran fogalmaztak meg kritikákat a kormánnyal szemben. A Norvég Alap a magyarországi fejlesztési pénzek átutalását áprilisban felfüggesztette, de visszautasította a civil alap pénzeinek utalásának felfüggesztését és kritizálta a magyar kormányt, amiért jogtalanul zaklatja a kedvezményezett civil szervezeteket.

A hivatalos nyilatkozat szerint „az NNI ismeretlen tettes ellen nyomoz csalás és hűtlen kezelés miatt. A rajtaütést a hatóság ezen feltételezések alapján hajtotta végre”. A rajtaütés ellen tiltakozó aktivisták rövid időn belül tüntetést szerveztek az Ökotárs irodája előtt az V. kerületi Szerb utcában.

Hivatkozás:

http://index.hu/belfold/2014/09/08/keszenletisek_akcioznak_az_okotarsnal/