Az új magyar parlament felesketése vitába és botrányba torkollt

május 7, 2014

orszaggyules

Áder János köztársasági elnök érkezik, hogy megtartsa nyitóbeszédét az új Országgyűlés előtt

Az új magyar Országgyűlés szerdán tette le az esküt. Az alakuló ülés levezető elnöke dr. Turi Kovács Béla (Fidesz), az április 6-án megválasztott legidősebb országgyűlési képviselő volt.

Nyitóbeszédében Áder János köztársasági elnök hangsúlyozta, hogy a rendszerváltozás óta az április 6-i volt a hetedik szabad választás, az első olyan, amelyen a külföldön élő magyaroknak is lehetősége nyílt kifejezni, hogy tagjai a politikai nemzetnek. Hangsúlyozta ugyanakkor a magyarok életszínvonal javításának fontosságát, és a döntések meghozatalát a fenntartható fejlődés elveinek jegyében.

Áder elnök kategorikusan kijelentette, hogy a modern, demokratikus Magyarországnak nem kell a felelősséget viselnie a múlt diktatórikus kormányainak „embertelen és megbocsájthatatlan tetteiért”, és kiemelte, hogy a jövőbe kell tekinteni ahelyett, hogy a múlton merengenénk.

Áder beszéde után a levezető elnök beiktatta a 199 képviselőt, miután azok letették a hivatali esküt, melyhez a Demokratikus Koalíció négy képviselője (Gyurcsány Ferenc, Vadai Ágnes, Molnár Csaba és Oláh János) hozzátette, „Esküszöm, hogy minden tőlem telhetőt megteszek annak érdekében, hogy helyreállítsam a Köztársaságot, és minden erőmmel azon leszek, hogy népszavazást írjanak ki a Magyar Köztársaság új alkotmánya érdekében”.

Az Együtt-DK képviselője, Szabó Tímea a beszámolók szerint az eskütétele közben az 1989-es alkotmány tartotta a kezében.

Az eskütétel után az országgyűlés újraválasztotta Kövér Lászlót házelnöknek, majd miután átvette a szót a levezető elnöktől, megköszönte az országgyűlés bizalmát és ígéretet tett arra, hogy a lehető legjobb módon fog szolgálni. “Azt nem tudom megígérni, hogy amit teszek, az mindenkinek tetszeni fog, de azt igen, hogy betartom a szavam, és megbízhatóan és igazságosan cselekszem”.

Az alelnökök megválasztása előtt a demokratikus ellenzéki pártok (MSZP, LMP, Együtt-PM, és a Liberálisok) tiltakoztak a jobbikos Schneider Tamás jelölése ellen, mivel korábban őt jogerősen elítélték garázdaságért, amiért felfüggesztett börtönbüntetésre ítélték.

Kövér házelnök tájékoztatta a főbb ellenzéki pártokat, hogy amennyiben nem tudják megoldani maguk között ezt a kérdést, akkor a Fidesz-KDNP egyik tagját fogja kinevezni.

Végül megválasztották Schneidert alelnöknek, csakúgy mint az MSZP-s Hiller Istvánt, valamint Jakab Istvánt, Lezsák Sándort és Latorcai Jánost.

Az Európai Szocialista Párt vezetője Schneider megválasztásának híre hallatán sokkolónak és megvetendőnek nevezte azt.

A számos külföldi meghívott vendég között volt Pásztor István, a Vajdasági Magyarok Szövetségének elnöke. Amikor elhagyta a parlament épületét jobbikos szimpatizánsok egy csoportja és Gaudi-Nagy Tamás volt jobbikos képviselő inzultálni kezdte őt. Gaudi az új földtörvény ellen szervezett demonstrációt, és Pásztort hazaárulónak nevezte, amiért együttműködik a szerb nacionalistákkal és nem követel területi autonómiát a Vajdaságnak.

Pásztor az ATV-nek elmondta, mindenre számított, de arra nem, hogy magyarok fognak rátámadni. Hozzátette, elege van abból, hogy jobbikos képviselők akarják megmondani, hogy hogyan képviselje a vajdasági magyarok érdekeit.

Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes szerint „Pásztor István megtámadása a nemzet egysége ellen intézett támadás.”.

A Jobbik is elítélte a támadást, és próbálta elhatárolni magát Gaudi-Nagytól, rámutatva, hogy ő már nem a Jobbik tagja és (kedd óta) a Jobbik parlamenti frakciójának sem tagja. Azonban nehéz nem észrevenni, hogy a Jobbik semmit sem tett Gaudi tüntetésének megakadályozására, sőt Morvai Krisztina Facebbok oldalán is meghívta követőit az eseményen történő részvételre.

Gaudi-Nagy  a Jobbik parlamenti képviselője volt, aki az előző országgyűlés utolsó ülését követően a wc-be dugta, majd kidobta a parlamentre kitűzött EU zászlót a parlament ablakán.

Referenced in this article:

Gaudi-Nagy: Pásztor örüljön, hogy nem lóg lámpavason, atv.hu, 6 May 2014