Bajnai szolidaritásra szólít fel Ukrajnával

március 4, 2014

Former Prime Minister Gordon Bajnai speaking at a protest in front of Russia’s embassy in Budapest from budapestbeacon.com on Vimeo.

A budapesti orosz nagykövetség előtt vasárnap este demonstrálók gyűltek össze, hogy kifejezzék szolidaritásukat Ukrajnával és tiltakozzanak a krími orosz katonai beavatkozás ellen.

Hangosbeszélőn beszélt az összegyűltekhez Bajnai Gordon korábbi miniszterelnök, aki sürgette a magyarokat, hogy vállaljanak szolidaritást az ukránokkal, akik “az elmúlt hetekben saját demokráciájukért, saját korrupt elitjük ellen küzdöttek és hoztak demokratikus fordulatot az országban, és ma Ukrajna területét idegen csapatok tapossák”.  Elmondta, „Ukrajna szuverenitása, területi függetlensége van veszélyben.” Bajnai megkérte a magyarokat, csatlakozzanak hozzá, és ítéljék el azt, hogy Oroszország számos nemzetközi egyezményt sértett meg és együtt követeljék az orosz csapatok visszavonását Ukrajna területéről. Felhívást intézett az Ukrán parlamenthez, hogy védje meg az Autonóm Krími Köztársaság területén élő kisebbségeket.

A magyar kormány hallgatásával kapcsolatban az ukrán szomszédjainknál tapasztalható zavargásokkal kapcsolatban Bajnai azt kérte a kormánytól, hogy álljon ki az Ukrajnában látható igazságtalanságokkal szemben.

“Mi magyarok nem akarunk még egyszer szégyenkezni a saját kormányunk miatt. Nem akarunk még egyszer azeri baltás gyilkoshoz hasonló érzést!” mondta el Bajnai. Felhívta a magyar kormányt, hogy haladéktalanul álljon ki Magyarország erkölcsei mellett.

A korábbi miniszterelnök ezután a “rezsi-hazugsággal” kapcsolatban elmondta, olyan hírek terjengnek, hogy a kormány kiürítette a gáztározókat. Felszólította a magyar kormányt, hogy számoljon be arról, hogy ez milyen biztonsági kockázatot jelent, és kezdjen el azon gondolkodni, hogy mi fog történni, ha az ország földgázkészlete kimerül, ami Bajnai szerint hetek kérdése. Ezután arra hívta fel Orbán Viktort, hogy a Putyinnal kötött „titkos megállapodás” Paks bővítéséről legyen egy olyan tárgyalási eszköz, amely biztosítja Ukrajna nemzeti szuverenitását”.

Bajnai azzal zárta beszédét, hogy a kormány függessze fel az összes kormányzati szintű egyeztetést Oroszországgal a paksi atomerőmű bővítésével kapcsolatban, amíg az nem fejezi be a katonai agresszió alkalmazását Ukrajnával szemben, mert “az, hogy kinek tartozunk, sokszor eldönti, hogy hová tartozunk.”

Az eseményen a Budapest Beacon interjút készített Jaroszlava Hartyányi-val, az Ukrán Nemzetiségi Önkormányzat elnökével.

Budapest Beacon: Miért van most Ön itt?

Jaroszlava Hartyányi: Azért jöttem el, mert ukrán vagyok, aki dolgozott Ukrajna demokratizálódásáért, és azért, hogy erősítsem az ukrán-magyar kapcsolatokat. Most a szülőföldem óriási veszélyben van, mert egy őrült fenyegeti országunkat, Ukrajnát. És nem csak Ukrajnát fenyegeti, hanem egész Európát és a világot! Nem tudom, hogy miből gondolják, hogy a 21. században ezt megúszhatják. Ha nem állítjuk meg őket, és feladjuk Ukrajnát, akkor Európa többi része következik!

Budapest Beacon: Ön mit gondol, mit kellene a magyar kormánynak tennie ebben a helyzetben?

Jaroszlava Hartyányi: A magyar kormánynak ki kell állnia Ukrajnáért! Ki kell állni értük!

Budapest Beacon: Ukrajna függetlenségéért?

Jaroszlava Hartyányi: Ukrajna függetlenségéért és Ukrajna biztonságáért! Itt Budapesten írták alá 1994-ben a megállapodást. Magyarország adott otthont annak a találkozónak, melyen Ukrajnát biztosították területeinek szuverenitásáról, határainak tiszteletben tartásáról, amikor visszaadta nukleáris fegyvereit. Garanciát vállaltak arra, hogy tartózkodnak gazdasági befolyás alkalmazásától az ország politikájába történő beavatkozás érdekében. A mostani esetre még nem volt példa. Azt láthatjuk, hogy még Ukrajna sincs biztonságban! Az 1944-es megállapodás egyik aláíró fele Oroszország volt!

Budapest Beacon: Gondolja, hogy a magyar kormány ki fog állni Ukrajna függetlenségéért és szuverenitásáért?

Jaroszlava Hartyányi: Nem tudom. Minden szomszédos országnak ki kell állnia Ukrajna függetlenségéért. A saját függetlenségéért is ki kell állniuk! Ha Ukrajnát elfoglalják az oroszok, akkor az rövidesen Magyarország végét is jelentheti.

Budapest Beacon: Ezzel azt mondja, hogy Magyarország nem állt ki függetlenségéért Oroszországgal szemben?

Jaroszlava Hartyányi: Nemrég olvastam Szaniszló Ferenc egyik írását. Teljesen őrült. Azt írja, most az oroszok Magyarország ellenségével harcolnak, azok ellen, akik csak gyarmatosítani akarják Magyarországot! Ez a magyar televízió.

Múlt héten az orosz kormány katonai beavatkozást hajtott végre az Ukrajnához tartozó Krím-félszigeten és ellenőrzése alá vonta azt, miután Janukovics volt elnök Ororszországba menekült. Olyan időkben érkezett az orosz katonai agresszió, amikor az ukrán politikai vezetés gyenge, a társadalom megosztott, és csak korlátozott eszközökkel rendelkezik az ország állampolgárainak megvédésének biztosítására.

Az ukrajnai politikai felkelés fenyegeti az oroszok geopolitikai befolyását a térségben. Az orosz földgázszállítmányok 85%-a olyan csöveken érkezik Nyugat-Európába, melyek Ukrajna területén futnak keresztül. A Kreml-nek erős szövetségesekre van szüksége a szomszédos európai országokban ahhoz, hogy biztosítva legyen a csővezetékek folyamatos, problémamentes működése.

Ugyanakkor a Krím félszigeten és a kelet-ukrajnai területeken jelentős orosz kisebbség él, akik aggódással tekintenek egy esetleges ultra-nacionalista ukrán parlamentre és kormányra. A jelentések arról számoltak be, hogy az új parlament egyik első intézkedése volt, hogy elvette az orosz-ajkúaktól és más kisebbségektől saját anyanyelvük használatának jogát az iskolákban és a hivatalos ügyek intézése során.