A baloldali Népszava lehúzhatja a rolót

június 27, 2014

Nepszava-e1403877043517

Bizonytalan a 140 éves napilap jövője

Az egyik legrégebbi és legfontosabb baloldali napilap, a Népszava komoly anyagi nehézségekkel küzd, és két hónapon belül bezárhat, jelentette be a héten Németh Péter, a lap szerkesztője. A napilap svájci tulajdonosa, a TGD Intermedia kész elzárni a csapot, a Népszavának a túléléshez 10.000 új előfizetőre lenne szüksége, vagyis havi 10-15 millió forintra – mondta Németh. Annak ellenére, hogy a pletykák szerint a Magyar Szocialista Párt (MSZP) kísérletet tehet a jogszabály módosítására a Népszava megszerzéséhez, a 140 éves napilap jövője továbbra is bizonytalan.

Németh Péter szerkesztő szerint Orbán Viktor személyesen tiltotta meg, hogy baloldali napilapokban kormányzati hirdetések jelenjenek meg. Az újság büntetőfeljelentést tesz közpénzek elsikkasztása és hivatali visszaélés miatt, mivel szerintük csak a jobboldali médiában jelenteti meg a kormány az állami cégek hirdetésit.

A Népszava bezárása azt jelentené, hogy az „öt nagy” napilap egyike menne tönkre. Mindazonáltal a néha az MSZP szócsöveként emlegetett Népszava mindkét politikai oldalon jelentős korrupciós ügyeket leplezett le. Az első szocialista kormány idején (1994-1998) az állami vagyon eladásával kapcsolatos rendszerszintű korrupciós ügyről rántotta le a leplet, amit később Tocsik-ügyként emlegettek. Dési János szerkesztő-helyettes a Budapest Beacon-nek elmondta, „megpróbáljuk az igazságot leírni, de egyértelmű, hogy a szívünk baloldali”.

Szintén a baloldali napilap számolt be azokról a feltevésekről, hogy Kondor Katalin, a Magyar Rádió vezetője kémtevékenységet végzett a titkos rendőrség részére, és figyelmeztetett egy tervezett neonáci tüntetésre a Dohány utcai zsinagógánál. Később, az első Orbán-kormány alatt (1998-2002), a Népszava elsőként közölt cikke miatt kényszerült lemondani Selmeczi Gabriella akkori miniszterhelyettes és két munkatársa, mert lobbi-tevékenységet folytattak, hogy Steven Jones-t, a Lockheed Martin munkatársát nevezzék ki az Egyesült Államok magyarországi nagykövetének. Miután találkoztak Jones-szal, mint a világ legnagyobb fegyvergyártójának a képviselőjével, hogy tárgyaljanak az F-16-os harci repülőgépek magyarországi eladásáról, hárman levelet írtak Jesse Helms és Joe Biden szenátoroknak. Kegyvesztettként távoztak, bár azóta Selmeczi visszatért a politikába a Fidesz parlamenti képviselőjeként és szóvivőjeként.

Az újság számolt be Orbán Viktor érintettségéről a zavaros sukorói kaszinóépítési ügyben, az 1 milliárd euró értékű beruházásról a Velencei-tó mellett. Ronald Lauder befektető találkozott Orbánnal, az akkori ellenzéki vezetővel Martonyi János házában, hogy az építkezésről beszéljenek.

A héten vádló címlappal jelent meg az újság, amiből az derül ki, hogy a Fidesz jobboldali kormányát nem érdeklik azok, aki nem velük vannak. Kitömi a kormánybarát újságokat állami cégek reklámjaival, míg az ellenzéki lapok csak morzsákat kaphatnak. A Fidesz trükkjeinek ellenére az ellenzéki lapok nagyobb forgalommal rendelkeznek, a Fidesz barát újságok kapják az állami pénzeket.

A lap cikke rámutat, hogy a kormányoldali Magyar Hírlap és Magyar Nemzet 1,5 milliárd forint értékű kormányzati reklámmegrendelést kapott az elmúlt 18 hónapban, míg a Népszabadság és a Népszava mindössze 120 millió forintot kapott, bár az összforgalma kisebb az előbbi két lapnak.

Dési János szerkesztő felelevenítette, hogy „amikor baloldali kormány volt hatalmon, akkor több reklám pénzt adtak a jobboldali újságoknak, mint a baloldaliaknak, a Állami Szerencsejáték Zrt., a Magyar Posta, és néhány állami bank hirdetésein keresztül.”

“140 éve létezünk, ebből több, mint 100 év nagyon nehéz volt”, mondta el Dési. Reménykedem benne, hogy túl fogjuk élni. Ma egy olyan cikket publikáltunk, amely arról számol be, hogy hogyan használja a kormány az adóhatóságot és az ügyészséget arra, hogy ellenségeit támadja” – tette hozzá.

Hivatkozás:

Mire készül a Népszava, index.hu, 2014. június 24.

Itt a Népszava nagy bejelentése, hvg.hu, 2014. június 24.

Ennyire van szüksége a Népszavának az életben maradáshoz, atv.hu, 2014. június 25.