Beperli a TV2-t a az újságírónak nézett Gergely Zsófia a képeivel illusztrált lejáratóriport miatt

november 29, 2016

gergely-444Összekeverték őket. Fotó: 444

Sokáig gondolkodott rajta, de végül úgy döntött, hogy beperli a csatornát –  mondta a nem újságíró Gergely Zsófia az újságíró Gergely Zsófiának. 

Ahogyan arról a Budapest Beacon is beszámolt korábban, nagyvállalkozók, ellenzéki politikusok és a hajléktalanok után a hvg.hu újságíróját vette célkeresztbe a Vajna Andráshoz fésült TV2: Gergely Zsófiát a Tények azzal vádolta meg, hogy személyes adatokkal élt vissza, ám a bejátszáshoz egy másik, a Négy Mancs korábbi programvezetőjének képét vágták be, akit szintén Gergely Zsófiának hívnak.

A csatorna később levette a riportot a honlapjáról, elismerte a tévedést, a riportot készítő munkatárstól is megváltak, azonban a képeken szereplő Gergely Zsófiát azóta sem keresték meg – derül ki abból az interjúból, amit a lejárató kampány célpontja, az újságíró Gergely Zsófia készített névrokonával.

A civil szférában dolgozó – részleteket nem árult el jelenlegi munkájáról – Gergely Zsófia ugyan túltette magát a történteken, ám azt tervezi, pert indít a csatorna ellen személyiségi jogai megsértése miatt. „Sokat gondolkodtam rajta, például mert nem szeretném, ha rám sütnék, hogy a pénz miatt indítok pert. De végül úgy döntöttem, hogy igen, már fel is kértem egy ügyvédet. Mert mélységesen felháborító az, hogy ezt így meg lehetett tenni” – magyarázta a nem újságíró Gergely Zsófia az újságíró Gergely Zsófiának.

Amennyiben tetszett a cikkünk, és a jövőben is olvasna hasonlókat, itt lájkolhatja az oldalunkat (ha már korábban lájkolt minket, akkor ne kattintson!):