Brüsszel nem is annyira burkoltan tudatta, hogy az uniós döntéshozatalt semmiben nem befolyásolja a népszavazás eredménye

október 4, 2016

europarlia

Martin Schulz szerint kudarcot vallott a magyar kormány azon kísérlete, hogy belpolitikai célokból, azonban az Európai Unió ellen használja föl eszközként a népszavazást, az Európai Bizottság szóvivője pedig félreérthetetlen utalást tett arra, mennyiben befolyásolja az uniós döntéshozatalt a referendum.

Martin Schulz szerint kudarcot vallott a magyar kormány azon kísérlete, hogy belpolitikai célokból, azonban az Európai Unió ellen használja föl eszközként a népszavazást. „A magyarok túlnyomó többsége végül is a kormány ezen kísérlete ellen szavazott azzal, hogy távol maradt a népszavazástól” – mondta Martin Schulz, az Európai Parlament (EP) elnöke a hétfői plenáris ülés szünetében. Hálásak vagyunk nekik – tette hozzá a német politikus, aki azt is elmondta, hogy jó esély van a párbeszédre azokkal az országokkal, amelyek elutasítják a menedékkérők Európai Unión (EU) belüli áthelyezését.

Az MTI beszámolója szerint Schulz a Berliner Morgenpost című német lapnak ugyanebben a témában azt mondta: a magyar kormánynak a kudarcba fulladt népszavazás után építő jellegű együttműködést kellene kezdenie az unió előtt álló kihívások leküzdése érdekében. Elmondása szerint a népszavazásnak az az üzenete, hogy „a politikának nem szabad álvitákat folytatnia, hanem segítenie kell az emberek gondjainak megoldásában”. Hozzátette: elbukott a menekültpolitika belpolitikai felhasználására irányuló kísérlet, és „a magyar népnek köszönhetően elhárult az Európát fenyegető kár”, amelynek keletkezésébe „a kormány tudatosan beletörődött volna”.

A kvótareferendum kérdését a testület egyébként nem tárgyalta. Az Egyesült Európai Baloldal – Északi Zöld Baloldal (GUE-NGL) frakció által benyújtott indítvány értelmében az EP-nek meg kellett volna vitatnia a menedékkérők újraelosztását célzó kvótákról kiírt népszavazás kérdését, illetve ki kellett volna kérnie az ügyben az Európai Bizottság véleményét. A frakció nevében Marie-Christine Vergiat szólalt föl, aki elmondta, hogy főként a kormányzati kampány hangnemét kifogásolják, mert az annak során megfogalmazott „hazugságok méltatlanok az Európai Unióhoz”.

A képviselők végül 181 nem szavazattal, 101 ellenében és 11 tartózkodás mellett elutasították a kezdeményezést.

Az Európai Bizottság (EB) tiszteletben tartja a magyar emberek demokratikus akaratát, azokét is, akik szavaztak és azokét is, akik nem – mondta Margarítisz Szkínász, az EB szóvivője a népszavazás eredményéről. Tudomásul veszik, hogy a referendum érvénytelen, mint ahogy azt is tudomásul vették volna, ha érvényes – jegyezte meg.

Az EB nem vesz részt abban a vitában, hogy ki nyerte meg a vasárnapi népszavazást, és nem kívánja kommentálni Orbán Viktor alkotmánymódosítási szándékát sem, Szkínász kérdésre válaszolva csupán annyit mondott, hogy a közösségi jog elsőbbséget élvez a nemzeti joggal szemben. Hozzátette: tudomásuk szerint a népszavazásra feltett kérdés a jövőre vonatkozik – a még el sem fogadott közösségi törvényekre.

A referendum eredményét az illetékes magyarországi hatóságok érvénytelennek nyilvánították. Önökre bízom a következtetések levonását azzal kapcsolatban, hogyan fogja ez befolyásolni az uniós döntéshozatalt

– szögezte le Szkínász a Népszabadság beszámolója szerint.

A már jóváhagyott jogszabályokat viszont minden tagállamnak kötelező végrehajtania, és az Európai Bizottság fenntartja magának a jogot, hogy lépéseket tegyen azon tagországok ellen, amelyek nem felelnek meg kötelezettségeiknek – figyelmeztetett.

Amennyiben tetszett a cikkünk, és a jövőben is olvasna hasonlókat, itt lájkolhatja az oldalunkat (ha már korábban lájkolt minket, akkor ne kattintson!):