A budavári polgármester volt felesége a piaci ár töredékéért bérel lakást a Várban; megtámadták a 444 újságíróját – ez történt pénteken

május 6, 2017

Lattmann szerint a Miniszterelnökség védekezésével a saját lehetséges érvelését is agyonvágta, a Fidesz nyilvánosnak meghirdetett fórumán lökdösött egy újságírónőt és csavarta ki a kezéből annak telefonját a kormánypárt egyik helyi potentátja, a Kúriához fordul a Momentum az NVB által elutasított két népszavazási kérdés ügyében, Pintér Sándor hantázott, Orbán Viktor az egyetlen miniszterelnök, akit 1990 óta nemzetbiztonságilag nem világítottak át, Szijjártó Péter lemondásra szólította föl az Európai Bizottság első alelnökét, Budapest-Szentpétervár járatot indít a Wizz Air, Orbán Viktor és Gyurcsány Ferenc nemzetbiztonsági bizottsági meghallgatását kezdeményezi az MSZP, országos plakátkampányt indított a Momentum, a budavári polgármester volt felesége havi nyolcvanezerért bérel a Várban egy 158 négyzetméteres, tetőtéri lakást, olyan komolyan aggódott a CEU miatt a kanadai nagykövet, hogy Szijjártó berendelte – pénteki hírösszefoglalónk.

Lattmann szerint a Miniszterelnökség védekezésével a saját lehetséges érvelését is agyonvágta

„Budapest, 2017. április 3” – olvasható a Lex CEU beadványának alján, s mellette Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes aláírása. Csakhogy Semjén április 3-án Iránban volt. Lattmann Tamás szerint az Alkotmánybíróság (Ab) nem tehet mást, minthogy elkaszálja a Lex CEU-t. Az eset a közirat-hamisítás bűntettének gyanúját is felveti – véli a nemzetközi jogász. Hozzátette: a Miniszterelnökség válaszával agyonvágta azt a lehetséges, Ab előtti érvelését is, miszerint a Lex CEU-t kivételes eljárásban kellett tárgyalni, hiszen ha annyira sürgős volt – így Lattmann –, akkor miért pihent valami íróasztalon a beadvány három napig? Juhász Péter, az Együtt elnöke jelezte: feljelentést tesz a Fővárosi Főügyészségen ismeretlen tettes ellen közokirat-hamisítás gyanújával, Szabó Szabolcs, a párt országgyűlési képviselője pedig írásbeli kérdéssel fordul az ügyben Semjén Zsolthoz. (Budapest Beacon, Budapest Beacon)

A Fidesz nyilvánosnak meghirdetett fórumán lökdösött egy újságírónőt és kicsavarta a kezéből telefonját a kormánypárt egyik helyi potentátja

Halász Júlia, a 444 újságírónője egy nyilvánosnak meghirdetett újbudai Fidesz-fórumon vett részt, melynek előadója Varga Mihály nemzetgazdasági és Simicskó István honvédelmi miniszter volt. Szabó László, a XI. kerületi önkormányzat kabinetvezető-helyettese, a helyi Fidesz tagja kicsavarta Halász kezéből telefonját – amivel utóbbi fényképeket készített –, majd lökdöste és rángatta , utóbb pedig letörölte a fotókat a készülékről. A Fidesz szerint provokál és hazudik a 444. Az áprilisban két kormányellenes tüntetést is jegyző Facebook-csoport, a Nem maradunk csendben szombat délutánra a Fidesz XI. kerületi irodájához tüntetést szervez Kiállunk a bántalmazott újságíró mellett! címmel. (444, Budapest Beacon)

A Kúriához fordul a Momentum az NVB által elutasított két népszavazási kérdés ügyében

Mivel még kedden a Nemzeti Választási Bizottság (NVB) elutasította a Momentum Mozgalom (Momo) mindkét népszavazási kérdését, az ellenzéki párt a Kúriához fordult. A magas testületnek kilencven napja van dönteni. A két kérdés így szól: „Egyetért-e Ön azzal, hogy a központi államigazgatási szervekről, valamint a Kormány tagjai és az államtitkárok jogállásáról szóló 2010. évi XLIII. törvény úgy módosuljon, hogy ne lehessen miniszterelnöknek javasolható és megválasztható az a személy, akit korábban az Országgyűlés legalább két alkalommal miniszterelnöknek megválasztott?”, illetve „Egyetért-e Ön azzal, hogy ne lehessen miniszterelnöknek javasolható az a személy, akit korábban az Országgyűlés legalább két alkalommal miniszterelnöknek megválasztott?”, azaz, ha bármelyiket sikerre viszik, az Orbán Viktor és Gyurcsány Ferenc politikai halálát jelenti. (Index, Index)

Pintér Sándor hantázott; Orbán Viktor az egyetlen miniszterelnök, akit 1990 óta nemzetbiztonságilag nem világítottak át

Orbán Viktor miniszterelnök esetleges zsarolhatóságára kérdezett rá írásbeli kérdésében Demeter Márta független képviselőnő. Válaszában Pintér Sándor belügyminiszter abszolút mellébeszélt. A rendszerváltás óta Orbán Viktor az egyetlen miniszterelnök, aki nem esett át nemzetbiztonsági ellenőrzésen. (Index, Budapest Beacon)

Szijjártó Péter lemondásra szólította föl az Európai Bizottság első alelnökét

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerint Frans Timmermansnak, az Európai Bizottság (EB) első alelnökének le kell mondania posztjáról, amiért egy lapinterjúban antiszemitizmussal vádolta meg Magyarország miniszterelnökét és kormányát. Pénteki budapesti sajtótájékoztatóján Szijjártó Péter a vádat méltatlannak és elfogadhatatlannak nevezve visszautasította azt, hangsúlyozva, hogy Magyarország „a legtöbbet tette Európában az antiszemitizmus ellen”. A bizottság alapjogokért felelős holland alelnöke a Die Zeit című liberális hetilapban közölt interjúban arra a felvetésre, hogy Orbán Viktor magyar kormányfő „egyértelműen antiszemita” hangot ütött meg a napokban az Európai Parlamentben, amikor amerikai pénzügyi spekulánsnak nevezte Soros Györgyöt, azt mondta, hogy pontosan így értette a miniszterelnök szavait, és felháborodott, de nem reagált erre a megjegyzésre a vitában. Szijjártó szerint a Soros György és a kormány közti vitának „semmi köze nincsen Soros György származásához vagy vallásához”. (MTI)

Budapest-Szentpétervár járatot indít a Wizz Air

Szentpétervárra indít járatot a Wizz Air Budapestről augusztus végétől – jelentette be Váradi József, a légitársaság vezérigazgatója Budapesten Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter jelenlétében. Az első járat augusztus 27-én száll fel és október végéig szerdánként és vasárnaponként, majd kedden és szombaton közlekedik a két város között. Szijjártó Péter úgy vélte, a lehető legjobbkor jött a járatnyitás gazdasági, kereskedelmi és turisztikai szempontból is. Szentpétervár fontos gazdasági és kereskedelmi központ, fejlett térség, és az orosz turizmus fontos helyszíne. (MTI)

Orbán Viktor és Gyurcsány Ferenc nemzetbiztonsági bizottsági meghallgatását kezdeményezi az MSZP

Az MSZP kezdeményezi, hogy az Országgyűlés Nemzetbiztonsági Bizottsága hallgassa meg Orbán Viktor miniszterelnököt és Gyurcsány Ferenc DK-elnököt, volt kormányfőt – közölte budapesti sajtótájékoztatóján az ellenzéki párt frakcióvezetője. Tóth Bertalan a kezdeményezést azzal indokolta: a volt miniszterelnök azzal vádolta meg a jelenlegi miniszterelnököt, hogy az orosz állam titkos információkkal zsarolja őt. Ez olyan állítás, amit bizonyítani kell, hiszen az ügy hatással van az ország szuverenitására – tette hozzá. Molnár Zsolt, a Nemzetbiztonsági Bizottság szocialista elnöke azt mondta: a testület következő, szerdai ülésére meghívja a két politikust, de nemcsak tőlük várnak magyarázatot az ügyben, hanem a polgári és katonai nemzetbiztonsági szolgálatoktól is. A Fidesz pénteken közleményben úgy reagált az elhangzottakra, hogy az MSZP és Gyurcsány rendezze a belső háborúit egymás között. (MTI)

Országos plakátkampányt indított a Momentum

Huszonhat városban indított plakátkampányt a Momentum Mozgalom. Az ellenzéki párt pozitív kampányt indított, melynek célja „hogy ellensúlyozza a kormány téves és gyűlöletkeltő »Állítsuk meg Brüsszelt!« plakátjait, valamint lehetővé tegye, hogy az emberek elmondhassák a véleményüket az Inditsukbe.hu oldalon”. A párt szerint nem külföldi városokat kell megállítani, hanem Magyarországot beindítani. (444)

A budavári polgármester volt felesége havi nyolcvanezerért bérel a Várban egy 158 négyzetméteres, tetőtéri lakást

A Vár egyik legelőkelőbb részén, a Dísz tér 15-ben az állami tulajdonban lévő Budavári Ingatlanfejlesztő és Üzemeltető Nonprofit Kft-től bérel lakást Nagy Gábor Tamás helyi polgármester volt felesége. A bérleti díj alig több mint nyolcvanezer forint, a piaci ár mintegy egyhatoda. Korábban maga a polgármester is ott lakott. (Magyar Nemzet)

Olyan komolyan aggódott a CEU miatt a kanadai nagykövet, hogy Szijjártó berendelte

A CEU-val kapcsolatos állításai miatt pénteken berendelték a Külgazdasági és Külügyminisztériumba a kanadai nagykövetet. A hivatalos kanadai kormányzati oldalon közzétett nagyköveti nyilatkozat lényegi eleme, hogy a kanadai kormány „komolyan aggódik” a magyarországi akadémiai szabadság miatt a törvénymódosítás kapcsán. A nyilatkozatban Isabelle Poupart sürgeti, hogy a törvény módosítására mielőbb kerüljön sor, mint ahogy arra szombaton „magyar vezetők kötelezettséget vállaltak”. A külügyi tárca hamisnak nevezte a nagykövet állításait. Kifejtették: azokkal szemben az igazság az, hogy Magyarországon a tanszabadságot senki sem veszélyezteti. (MTI)

Amennyiben tetszett a cikkünk, és a jövőben is olvasna hasonlókat, itt lájkolhatja az oldalunkat (ha már korábban lájkolt minket, akkor ne kattintson!):