Csalás ügyében nyomoznak a Magyar Iszlám Közösségnél

január 19, 2015

Bolek-e1421686588541

A kormányoldali Hír TV heti oknyomozó műsora, a Célpont tette közzé szombaton, hogy felmerült a csalás gyanúja a Magyar Iszlám Közösség tagjainál. A Hír Tv beszámolója szerint a közösség tagjai milliókat követeltek szociális intézmények támogatásáért cserébe. A magyar jogszabályozás szerint egy államilag elismert egyház támogatását élvező civil szervezet a normatív szociális támogatás másfélszeresére pályázhat.

A tévéműsorban bemutattak egy rögzített beszélgetést, mely Bolek Zoltán, a muszlim közösség vezetője (fenti képen) és egy észak-kelet magyarországi idősotthon képviselője között zajlott le, és abban arról beszélgettek, hogy mennyi pénzt kell visszaosztani az egyház vezetőjének. Az idősgondozó igazgatója később feljelentette Boleket és az Iszlám Közösséget korrupció miatt. Az ügyben a hírek szerint már vizsgálódika Nemzeti Adó- és Vámhivatal. Balog Zoltán emberi erőforrások minisztere is bejelentette a HírTV vasárnap esti hírprogramjában, hogy vizsgálat folyik az ügyben.

A Magyar Iszlám Közösség honlapján a következő nyilatkozatot tették közzé: „A Magyar Iszlám Közösség vezetői tájékoztatják a közösség tagjait és a munkánkat figyelemmel követő magyar embereket, hogy elítélnek minden támadást, vádaskodást, mely alkalmas arra, hogy a közösséget illetve annak vezetőit rossz színben tüntessék fel, életünket ellehetetlenítsék.”

A közösséget muszlim hitre áttértek segítségével hozták létre azzal a céllal, hogy Germanus Gyula nyomdokait kövessék, aki 1916-ban jegyeztette be az első magyarországi muszlim vallási közösséget. Bolek a szervezet képviseletét már régóta látja el, iszlám témák ismert kommentátorának számít.

A vizsgálat bejelentésére pár nappal azt követően került sor, hogy Orbán Viktor miniszterelnök és Rogán Antal, a Fidesz frakcióvezetője nyilvánosan is kritikus hangnemben beszélt a gazdasági bevándorlókról, és azt állították, hogy „kultúrájuk idegen a magyar kultúrától”. A párizsi terrortámadásra reagálva Orbán egyértelművé tette, hogy a nem Európából származó bevándorlókat Magyarországon nem látják szívesen.

Hivatkozás:

http://index.hu/belfold/2015/01/19/hirtv_a_hatosagok_vizsgaljak_a_magyar_iszlam_kozosseget/

http://mno.hu/videok/116878

http://magyariszlam.hu/mikmagyar/articles.php