Debrecen kitiltja a hajléktalanokat a közterületekről

november 29, 2013

homeless1

Debrecen, Magyarország második legnagyobb városa megtiltja a hajléktalanoknak, hogy közterületen aludjanak. Ez a döntés azt követően született, hogy Budapesten hasonló rendelet született, melyet a főváros kerületei alkalmaznak.

A Debrecen város közgyűlése tegnap elfogadta a rendelkezést, melynek értelmében bűncselekmény a belvárosban életvitelszerűen tartózkodni.

Kósa Lajos polgármester, parlamenti képviselő, a Fidesz elnökhelyettese többször hangsúlyozta a vitában, hogy a rendelet nem a hajléktalanokra vonatkozik, hanem bárkire, aki a közterületet választaná életvitelszerű tartózkodásra.

Az MTI szerint mintegy 500-600 hajléktalan alszik jelenleg Debrecen közterületein. Sokan közülük a hideg idő ellenére sem mennek a szállókra, és inkább lépcsőházakban, elhagyott épületekben, buszmegállókban, fás területeken, kunyhókban húzzák meg magukat.

Az MTI beszámol arról is, hogy elegendő számú hely van Debrecenben a hajléktalanok számára, és azokban napi egyszeri meleg ételt tudnak biztosítani számunkra.

Múlt évben ilyenkor arról számoltak be a helyi lapok, hogy az összes debreceni szálló teljes kapacitással üzemelt.

Hivatkozás:

Kitiltották Debrecen belvárosából a hajléktalanokat, atv.hu, 2013. november 29.