A Demokratikus Koalíció kihirdette 16 pontos programját

december 10, 2013

Gyurcsany

A korábbi miniszterelnök, Gyurcsány Ferenc vezette Demokratikus Koalíció (a képen egy közös ellenzéki gyűlésen) kiadta 16 pontból álló programját.

1. Európai jövő

Európai Magyarországot kívánunk. Euróval akarunk fizetni. 2018-ra megteremtjük annak feltételeit, hogy 2020-tól az európai közös pénzzel fizethessünk.

2. Választójog – csak itt élőknek

Megszüntetjük a letelepedés nélküli honosítást. Csak azok dönthessenek arról, hogy miként élünk hazánkban, akik magyar állampolgárnak születtek, akiknek állandó bejelentett lakcímük van Magyarországon, illetve itt adóznak.

3. Állam és egyház szétválasztása

Visszaállítjuk az állam és az egyház szétválasztását az élet minden területén. Felmondjuk a Vatikáni Szerződést. Eltöröljük az egyházak privilégiumait. Megszüntetjük az egyházaknak fizetett hitéleti támogatást.

4. Az uzsora kiiktatása

Megalapítjuk a Szolidaritás Bankját, hogy az uzsorások és a gyorshitelt nyújtó vállalkozások ne zsigerelhessék ki a legrászorultabbakat.

5. Támogatás a lemaradt övezeteknek

Különleges gazdasági övezeteket hozunk létre a gazdaságilag leginkább lemaradt, legsúlyosabb szociális válság-helyzetben lévő térségekben. Kiterjedt adó- és járulékcsökkentéssel, célirányos képzéssel, a helyközi közlekedés fejlesztésével, közvetlen állami befektetésekkel támogatjuk a beruházásokat, a munkahelyteremtést.

6. Fenntartható földpolitika

Felülvizsgáljuk az állami földbérleti szerződéseket, lehetővé tesszük a társaságok földtulajdonszerzését, kiemelten ösztönözzük, képzéssel és kutatással támogatjuk az állattenyésztés, a kertészet, és a szőlészet fejlesztését.

7. Köztehercsökkentés a kis- és középvállalkozásoknak

Jelentősen csökkentjük a kis- és középvállalkozások munkabérterheit az alkalmazottak számától függő, sávos munka-adói társadalombiztosítási járulékrendszer bevezetésével. Így visszaszorítjuk a zsebbefizetés kiterjedt gyakorlatát.

8. Igazságos családtámogatás

Teljes egészében családi pótlékká alakítjuk a családi adókedvezményre fordított forrásokat, hogy a rászoruló családok gyerekeinek adhassunk többet, és ne oda, ahol egyébként is több van.

9. Új bölcsődék, óvodák

Bölcsőde- és óvodaépítési programot indítunk, a bölcsődei és óvodai térítési díjat a nettó jövedelem százalékában maximáljuk.

10. Angol kéttannyelvű közoktatás

Kéttannyelvűvé tesszük az összes általános- és középiskolát. 2018-tól felmenő rendszerben egyre több tantárgyat idegen nyelven tanítunk valamennyi iskolában.

11. Számítógép minden diáknak

Számítógépet teszünk valamennyi iskolapadba. 2018-ra valamennyi iskolában a legtöbb tantárgyat legalább részben digitálisan feldolgozott módon tanítják.

12. Nyitott és elérhető felsőoktatás

Kinyitjuk az egyetemek első évfolyamát az érettségizőknek. Nagyvonalú ösztöndíj támogatja a jól teljesítők és a rászorulók képzését, de mindenkinek méltányos tandíjat kell fizetnie. A tandíj az egyetemeknél marad.

13. Kényszerek nélküli nyugdíjrendszer

Eltöröljük a kötelező nyugdíjkorhatárt és bevezetjük az államilag vezetett egyéni nyugdíjszámla rendszert. Ötvenöt éves kortól, a korábban teljesített befizetésekkel arányos nyugdíjjal lehetővé tesszük a nyugdíjba vonulást. Az egyéni nyugdíjszámlákon jóváírjuk az elrabolt magánnyugdíj-pénztári megtakarításokat. Orvosoljuk a megváltozott munka-képességűeket ért méltánytalanságokat.

14. Félmillió lakás energetikai korszerűsítése

Jelentős beruházási támogatással segítjük a lakások nap- és szélenergiával történő fűtését, hűtését, melegvízellátását, továbbá hőszigetelését és nyílászárócseréjét. Négy év alatt ötszázezer lakás legkorszerűbb energetikai berendezésekkel való felszerelését fogjuk segíteni.

15. Több esély a nőknek

A tőzsdére bevezetett és az állami tulajdonú gazdasági társaságok vezető tisztségviselői pozícióinak legalább egyharmadát 2016-tól, az országgyűlési és önkormányzati választásokra a pártok által állított listák helyeinek ugyancsak egyharmadát 2018-tól nőknek kell betölteniük.

16. Köztévé helyett kultúra

Megszüntetjük a köztelevíziót. A fenntartására költött tízmilliárdokat kiegyensúlyozott közéleti műsorok készítésére és sugárzására, tévéfilmek támogatására, kulturális programok finanszírozására fordítjuk.