A DK elismerte, hogy a párt alelnöke hibázott

augusztus 3, 2016

MTI:Czeglédi Zsolt Varju LászlóVarju László. Fotó: MTI, Czeglédi Zsolt

Elismerte a Demokratikus Koalíció, hogy Varju László, a párt alelnöke hibázott, amikor kitöltötte a vagyonnyilatkozatát.

A Direkt36 szerdai cikkében arról ír, miszerint a Demokratikus Koalíció (DK) alelnökének a vagyonnyilatkozata szerint semmije sincs, miközben több jól működő cége is van.

A képviselők vagyonának nyilvánosságát biztosítani hivatott dokumentum alapján az ellenzéki politikus bérelt autóval jár, majdnem annyi adóssága van mint megtakarítása, a lakás, ahol él, a felesége tulajdona, mindeközben viszont évi több tízmilliós bevételt termelő cégben van részesedése.

Varju a céges érdekeltségeit nem mindig vallotta be pontosan, a nyilatkozatai 2015 előtt több ponton hiányosak voltak. Az egyik céget hat, a másikat kilenc, egy harmadikat pedig három vagyonnyilatkozatából hagyta ki. Abban a két évben is hiányos vagyonnyilatkozatokat adott le, amikor a második Gyurcsány- illetve a Bajnai-kormány idején államtitkár volt a gazdasági tárcánál – írja az orgánum.

A DK alelnöke a Direkt36-nak megerősítette, miszerint korábban nem vallotta be pontosan a céges érdekeltségeit, többször hiányos vagyonnyilatkozatot adott be. A politikus szerint ugyanakkor a nyilatkozat a valós helyzetet tükrözi, hiszen a céges vagyona fellelhető a nyilvános adatbázisokban.

A vagyonnyilatkozatokkal kapcsolatos rendelkezés szerint a képviselők cégeik vagyonát valóban nem kötelesek feltüntetni a nyilatkozatokban.

A DK az alábbi közleményt adta ki az üggyel kapcsolatban:

„A sajtóban megjelent hírek alapján 2015 előtt Varju Lászlónak volt olyan, a tulajdonában levő cége, amelyet nem tüntetett fel vagyonnyilatkozatában. Ezzel hibát követett el. A nyilvántartási hibát az idei év elején korrigálta. Ugyanakkor a DK alelnöke kijelenti, hogy minden vagyonáról és bevételéről beszámolt. Cégei soha semmilyen állami támogatást nem kértek és nem kaptak.

A sajtóban megjelentek olyan információk is, mintha a vagyonnyilatkozatokban a képviselőknek cégeik bevételéről, tulajdonrészeikről be kellene számolni. Viszont ezekről nem a vagyonbevallásban hanem a cégbíróságoknak küldött nyilvános beszámolók rendelkeznek, ott minden adat hozzáférhető bárki számára. A vagyonbevallásban a cégek eszköznyilvántartása ismertetését nem írja elő, mert például ha valakinek egyetlen MOL-részvénye van, akkor a MOL összes tulajdonát fel kellene sorolnia a vagyonnyilatkozatban.

Varju László a hibát elismerte, azt már korábban, a mai cikkek megjelenése előtt kijavította. A Demokratikus Koalíció valamennyi elnökségi tagjára, országgyűlési és önkormányzati képviselőjére a vagyoni helyzetének legtisztább átláthatóságának szabálya vonatkozik. Ebben nem szabad tévedni, hibázni, elhallgatni. A DK a jövőben is a vagyonnyilatkozati rendszer megújításáért fog küzdeni. Teljes átláthatóságra, kutathatóságra és visszakereshetőségre van szükség. Ez szerepel a Sokak Magyarországa című programunkban is” – írja a Gyurcsány Ferenc egykori miniszterelnök vezette párt.

Ahogyan arról a Budapest Beacon is beszámolt korábban, a Direkt36 Orbán Viktor miniszterelnök vagyonnyilatkozatában is talált hibát. Lapunk arról is hírt adott, hogy Tasó László közlekedésfejlesztésért felelős államtitkár és Pesti Imre fideszes országgyűlési képviselő is kihagyott valamit a vagyonnyilatkozatából.

Nyilvánvaló, hogy a képviselői vagyonnyilatkozatok jelenleg csak korlátozottan alkalmasak arra, hogy átláthatóvá tegyék a parlamenti képviselők gazdagodását, ezért a Direkt36, a 444 illetve a Transparency International (TI) Vagyonkereső néven egy olyan adatbázist fejlesztett, ami digitalizált és kereshető formában gyűjti össze vagyonnyilatkozatokat.