Doppingbotrány: elhagyja a szövetséget az alelnök

augusztus 5, 2016

Molnár Péter; Tótka SándorTótka Sándor és Molnár Péter elsőként ér célba a K-2 200 méteres döntőjében a milánói kajak-kenu világbajnokságon 2015. augusztus 22-én. Fotó: MTI, Kovács Tamás

Kiborult a doppingbotrány miatt a kajak-kenusok alelnöke. Tisztségét felfüggeszti, és Rióba sem utazik el.

Ahogyan arról a Budapest Beacon is beszámolt korábban, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) és a Nemzetközi Kajak-Kenu Szövetség elfogadta a Magyar Olimpiai Csapat kérését, és engedélyezte, hogy a Molnár Péter-Tótka Sándor duó induljon a riói olimpián a doppinggyanúba keveredett Horváth Bence és Szomolányi Máté páros helyett.

Kadler Gusztávot, a Magyar Kajak-Kenu Szövetség alelnökét kiborították a történetek – derül ki a Kisalföld által nyilvánosságra hozott levélből, melyet a sportvezető Baráth Etele elnöknek címzett.

Ebben azt írja: „Nagyon fontos számomra a tiszta sport, ugyanakkor a sportvezetőknek is tisztességesen kell eljárni. Az a módszer, amely a két sportoló olimpiai csapatból való kizárásához vezetett, számomra teljesen elfogadhatatlan. Ez az ügy nemcsak az érintett sportolóknak a szégyene, hanem azoknak a sportvezetőknek is, akik előkészítették azt”.

Kadler Gusztáv DigiSport YouTubeKadler Gusztáv. Fotó: DigiSport/YouTube

Kadler elfogadja a döntést, miszerint az atipikus mintát produkáló két versenyző helyett másokat visznek Rióba, ám „a hozzá vezető utat mélységesen” elítéli. „A magyar olimpiai csapat szereplése az ország, az egész kajak-kenu sport és természetesen nekem is kiemelten fontos, ezért úgy gondolom, hogy a vezetőkben lévő feszültség semmi esetre sem ragadhat át a versenyzőkre. A kialakult helyzetben a nyugodt légkör megteremtéséhez úgy tudok hozzájárulni, ha a riói olimpián nem veszek részt – írja a sportvezető, aki egyúttal alelnöki tisztségét is felfüggesztette a soron következő közgyűlésig.

A nol.hu megkérdezte Kadlert, mit ért elfogadhatatlan módszeren, de a levélben foglaltakon kívül nem akart részletekbe bocsátkozni. Az olimpiára nem utazik ki, és a tisztségét is felfüggesztette a csütörtöki nappal – erősítette meg az orgánumnak a levélben foglaltakat.

A XXXI. nyári olimpiai játékok augusztus 5-én kezdődnek Rio de Janeiróban. A megnyitó magyar idő szerint augusztus 6-án, szombaton hajnali egy órakor veszi kezdetét a Maracana Stadionban.