Dzsudzsák sportszerű szurkolásra szólít föl

június 20, 2016

AFP PHOTO : Attila KISBENEDEKRendőrsorfal a Marseille-i stadionban. Fotó: AFP, Kisbenedek Attila

Dzsudzsák Balázs, a magyar labdarúgó-válogatott csapatkapitánya sportszerű bíztatást kér a szurkolóktól, miután mindkét eddigi mérkőzés után vizsgálatot indított az UEFA.

A válogatott csapatkapitánya, Dzsudzsák Balázs is csatlakozott a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) kéréséhez, miszerint sportszerű szurkolást várnak a csapat rajongóitól a további Európa-bajnoki szereplés alatt, miután mindkét eddigi mérkőzésünk után vizsgálatot indított az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA).

Szurkolóink és köztünk nagyon szoros kapocs alakult ki, ami nagyon fontos számunkra, a lelátókról érkező buzdítás rettentő sokat jelent nekünk, és hihetetlen motivációt ad mindannyiunknak. Arra kérünk mindenkit, hogy továbbra is ugyanígy, közösen vívjuk meg a következő csatákat is, de úgy, hogy a lelátón történtek még a legszigorúbb döntéshozók számára se adjanak lehetőséget büntetés kiszabására, vagyis kizárólag a pályán elért eredmények határozzák meg azt, hogy hogyan zárjuk majd ezt az Európa-bajnokságot. Szerda este ismét találkozunk Lyonban!” – idézte az MLSZ honlapja Dzsudzsák szavait, aki már az Izland elleni mérkőzésen is mindent megtett azért, hogy megnyugtassa a közönséget. A sportszerűen ünneplő tízezrek mellett néhányan be akartak mászni, és valaki egy pirotechnikai eszközt is bedobott a pályára. A lelátókon végül a biztonságiak és a rohamrendőrök tettek rendet, ahol a mérkőzés előtt a hírek szerint egy kisebb verekedés is kitört néhány izlandi és magyar szurkoló között.

Összesen négy magyart tartóztattak le Marseilleben: „2 főt szállítottak kórházba túlzott alkoholfogyasztás miatt, 4 főt tartóztattak le pirotechnika és maszk birtoklása, garázdaság illetve stadionbeli verekedés miatt”közölte a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) vasárnap.

Mindeközben – brit sajtóértesülések szerint – a francia rendőrség is nyomozni kezdett, mert néhány magyar szurkoló náci karlendítésre erősen emlékeztető dolgot adott elő. „Ezek a képek sokkolóak. Eljárás indulhat a rasszizmusellenes törvények alapján”idézi a brit Mirror-t a 444. A francia törvények rendkívül szigorúak az antiszemitizmussal szemben – figyelmeztet az orgánum, többek szerint azonban nem náci karlendítésről, hanem fradista „szívtől az égig” kézmozdulatról van szó, amit már korábban is félreértett az UEFA.

A portugál és a belga szövetség ellen szintén eljárás indult: előbbi a pályára rohanó szurkoló, utóbbi viszont a magyarhoz hasonlóan pirotechnikai eszközök használata és dobálózás miatt.

Hogy a futballról is essen néhány szó: amennyiben hétfő este Anglia legyőzi Szlovákiát, akkor a magyar válogatott a portugálok elleni mérkőzéstől függetlenül már továbbjutást ünnepelhet.